Magyar Műhely

Beszélgetés Goda Krisztinával

A nevetés értelme

Csillag Márton

Profizmus, kemény forgatókönyírói tréning, a műfajok tisztelete + humor. Az elsőfilmes Goda Krisztina a Csak szex és más semmi közönségsikerének műhelytitkairól.

– A Csak szex…-re többen voltak kíváncsiak a bemutatót követő második héten, mint a King Kongra a maga első hetében. Minek köszönhető ez szerinted? A szájhagyománynak vagy inkább a kampánynak, esetleg magának a filmnek?

– A kampány körülbelül egy héttel a bemutató előtt indult, nem volt tehát hosszú, de tény, hogy intenzív volt. Az igazság az, hogy sokkal kevesebb pénz állt a forgalmazó rendelkezésére, mint egy szuperprodukció esetében, ezért az úgynevezett ATL részét úgy időzítették, hogy akkor durranjon, amikor nyit a film. De már a forgatás alatt nagyon erős píárt kaptunk, és a bemutatótól számított második héttől nagyon erős gerillamarketingünk is volt. Ettől függetlenül szerintem a siker oka az, hogy egész egyszerűen igény van arra, hogy az emberek magyar szereplőkkel eljátszott magyar történeteket lássanak. A magyar közönségfilm helyzetét a sajtóéhoz tudnám hasonlítani: vannak külföldi sztárok, akik természetesen érdekesek, de az ország még mellettük is kitermeli a maga magyar sztárjait, akiket az emberek magukhoz közelebbinek érezhetnek. Ami pedig a King Kongot illeti, lehet, hogy túl hosszú. Nem mindegy, hogy az ember a karácsonyi vásárlás közepén egy háromórás vagy egy kilencvenperces filmre ül be.

– Igaz, hogy magyar „sztárok” játszanak a filmedben, de a történet mennyire magyar?

– Szerintem teljesen.

– A forgatókönyv hármótok munkája: Divinyi Rékáé, Heller Gáboré és a tiéd. Hogyan osztottátok fel az írást?

– Értelemszerűen mindenki hozta azt, amihez a legjobban ért, de nem voltak élesen elhatárolva a szerepek. Utólag nehéz lenne megmondani, hogy kinek pontosan milyen része van benne, egy valamire azonban nagyon jól emlékszem: munka közben derült ki, hogy hármunk közül Gábornak a legromantikusabb a lelke. Réka és én sokkal több durvaságot és káromkodást tettünk bele, mint ő, aki mindkettőnknél érzékenyebb volt.

– A Csak szex… elég szókimondó film. Főként anekdotákból épül fel a történet, vagy minden szituációt ti találtok ki?

– Természetesen mindent mi találtunk ki, és ezt másként nem is lehet csinálni. Ha az ember egy történetet ír, akkor minden helyzetnek és jelenetnek a sztorit kell szolgálnia. Egy-egy nagyon jó ötletet vagy anekdotát bele lehet persze dolgozni a cselekménybe, de az nem él meg, nem működik jól, ha történetecskékből van összetákolva.

– Eleinte más színészekben gondolkodtatok?

– Nem, Schell Judit és Csányi Sándor az elejétől fogva képben volt, legfeljebb más szerepben. Juditnak a színésznő-barátnő Zsófi figuráját szántam, de végül nem találtunk olyan főszereplőt, aki nála jobb lett volna. Csányi pedig az eredeti tervek szerint a török büfést, Alit alakította volna, de túl szerethető volt, és már azon gondolkodtunk, hogy átírjuk a könyvet, és Dóra összejön Alival. Végül persze más megoldást választottunk.

– Mikor döntötted el, hogy a Csak szex…-et saját magad fogod megrendezni?

– Hogyhogy mikor döntöttem el? Én éppen azért tanultam forgatókönyvírást, hogy a rendezésben ne kelljen másra támaszkodnom. Fel sem merült tehát, hogy ezt a filmet más rendezze meg.

– A sok könyv közül miért éppen erre esett a választásod?

– Nem én döntöttem így, hanem egész egyszerűen erre a könyvre kaptam pénzt. Nyertem persze különböző írói támogatásokat más könyvekre, de gyártási támogatást csak erre az egyre.

– Mit tanultál külföldön?

– Londonban (a National Film and Television Schoolban) rendezést, Los Angelesben (a UCLA-n) pedig forgatókönyvírást. Az utóbbit különösen hasznosnak tartom, olyasfajta dolognak, amit érdemes és meg is lehet tanulni. Kell persze hozzá megfelelő érzék és jó képességek, de a legfontosabb mégis a kitartás és a gyakorlat. Legjobban az élsporthoz hasonlítható: hiába vannak az embernek jó adottságai, ha nincsen mögötte sok-sok évnyi munka. Eleinte persze én sem hittem benne – azt gondoltam, hogy a forgatókönyvírást nem lehet tanítani, mert vagy lélekből jön, vagy sehogyan. Utána átestem a ló másik oldalára, és szentírásnak tekintettem a tankönyveket: centire pontosan helyeztem el a plot pointokat a munkáimban. Persze ez sem megoldás, mert jó dolog ugyan a mankó, de tudni kell nélküle járni. Ha valaki elolvas tizenöt, dramaturgiával foglalkozó szakkönyvet, és megpróbál szigorúan azok szerint írni, annak általában borzalmas lesz az eredménye.

– Mennyi időbe telt, amíg nálad beállt az egyensúly?

– Minden negyedévben le kellett adnunk egy forgatókönyvet, tehát háromhavonta el kellett készíteni egy könyvet a második draftig, magyarul változatig. Egy idő után, nem volt mese, beállt az egyensúly. Amikor aztán hazajöttem, írtam magamnak két nagyjátékfilm-forgatókönyvet, és sok televíziós munkám is volt, amik persze meg is valósultak. Jelenleg is sok könyvem van a fiókban. Jó dolog az írás, olyan, mint egy edzés: folyamatosan tréningben van az ember agya, anélkül pedig lehetetlen teljesíteni.

– Milyen sorsot szánsz a fiókban lévő könyveknek?

– Van egy thriller, aminek szerintem nagyon izgalmas és eredeti az alapötlete, szóval jó filmet lehetne készíteni belőle, de ahhoz még sokszor át kell dolgozni a könyvet.

– Amikor új film megírásához kezdesz, szigorúan műfajokban gondolkozol?

– Úgy vettem észre, hogy itthon van egyfajta sznobéria a műfaji meghatározást illetően, sokan azt gondolják, hogy akkor dolgoznak jól, ha besorolhatatlan filmet készítenek. Szerintem nincsen azzal semmi baj, ha egy filmnek van műfaja, sőt az sem baj, ha műfajokat ötvöz. A baj akkor kezdődik, amikor egy filmnek meghatározhatatlan a műfaja. Nem kell szégyellni, ha különböző zsánerelemeket használ fel az ember, egészen addig, amíg a választott elemek megfelelnek az adott műfaj szabályainak.

– A Csak szex… teljesen tiszta műfajú film. Nem akartál rajta vadítani egy kicsit?

– Ez egy színtiszta romantikus vígjáték, mert a történet ezt kívánja meg. Talán annyiban nyúltunk csak hozzá magához a zsánerhez, hogy beleírtunk pár olyan jelenetet, ami a limonádé irányától eltávolítja a cselekményt, és inkább a dráma felé húzza. Ez az ellenpontozás azonban csak a romantikus vígjátéki zsáner erősítésére szolgál.

– Valahol úgy nyilatkoztál, hogy a Csak szex… értelmiségi vígjáték.

– Nem szerencsés ez a meghatározás, túlságosan kizáró, de én sem tudok rá jobb kifejezést. Azért választottuk ezt az utat, hogy a film valamennyire igényes legyen, és ne lehessen könnyen ellökni, lekicsinyelni. Ha valamin nevetni lehet, az nem feltétlenül gagyi vagy idióta.

– Szerinted mi az oka annak, hogy Magyarországon nagyon kevés jó forgatókönyvből születik film?

– Azt hiszem, nem a könyvekkel és nem is az oktatással van a baj. Divinyi Réka például itthon tanulta a szakmát, és szerintem kiváló munkát végez. A probléma ennél összetettebb, és természetesen elsősorban a finanszírozás oldalán jelentkezik. Elenyészően kevés olyan magyar filmről tudok, amely azonnal, tehát egy évben megkapta a támogatás teljes összegét, azaz zavartalanul tudtak forgatni a készítők. A gyakorlatban éveken keresztül kap az ember 30-40 millió forintos támogatásokat, ami nem elegendő arra, hogy érdemben megkezdődjön a munka. A pénzek szétaprózottsága mellett a másik nagy probléma az, hogy Magyarországon gyakorlatilag kizárólag nyáron lehet forgatni, mert színházi évadban képtelenség egyeztetni a színészekkel.

– Nem lehet, hogy a csúszással járó újbóli és újbóli átgondolás sokszor a film előnyére válik?

– A dolognak nem a technikai, hanem a pszichés oldala az igazán nehéz. Amikor úgy érzed, hogy készen vagy egy történettel, ami működik és jó, akkor nagyon nehéz egy teljes évet várni, és tartani a lelkesedést a többi résztvevőben. Kevés olyan dolog van az ember életében, amit három év elteltével is ugyanúgy csinálna, s ha van annyira szerencsés, hogy a filmje ezek közé tartozik, még akkor is számolnia kell a társalkotókban lezajlott változásokkal. A Csak szex… esetében szerencsém volt, mert úgy alakultak a dolgok, ahogyan az amerikai produkciók sajtókönyveiben olvashatjuk: mindenki hitt benne és a színészek számára is jó élményt jelentett a munka. Ezt ők mondták.

– Ezek szerint, ha valaki Magyarországon készül filmet forgatni, akkor minimum 3-4 évvel kell számolnia az előkészítéstől az utolsó vágásig?

– Szerintem csak így érdemes hozzáállni. Olyan történetet kell választanod, ami van annyira erős, hogy három év múlva is higgyél benne. És azzal is számolni kell, hogy közben más munkákat is el kell végezned, hogy eltartsd magad és a szakmában maradj.

– Mennyi reklámot rendeztél eddig? Két tucatot?

– Sokkal többet. Egyedül a Csak szex… befejezése óta hat reklámfilmet készítettem. Ez persze nem gátol meg abban, hogy forgatások előtt izguljak.

– Mi az alapvető különbség reklámfilm és nagyjátékfilm készítése között?

– Teljesen más léptékű a két dolog, a leglényegesebb technikai különbséget abban látom, hogy általában nem kronologikus sorrendben forgat az ember, ezért mindig át kell látni a cselekmény egészét, és fejben kell tartani, hogy az adott figura a saját pályáján belül hol tart. Ez nagyon komoly odafigyelést igényel. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy míg egy reklámfilm forgatására van annyi pénz, hogy első osztályú stábbal dolgozzon az ember, addig egy nagyjátékfilm esetében sokszor kompromisszumokra van szükség. Sokat kell ügyeskedni, mert ha például nincsen arra pénz, hogy a háttérben leszálljon egy űrhajó, akkor a landolást bele kell írni a dialógusba.

– Te hol látod a helyedet a szakmában?

– Nem szoktam azon gondolkodni, hogy a magyar filmes palettán nekem hol van a helyem. Ha valaki mindenáron be szeretne sorolni engem, akkor valószínűleg a reklámiparból érkezettek táborához számol, de ezt cseppet sem bánom, a reklámot ugyanis nagyon jó iskolának tartom. Hatalmas gyakorlatra lehet szert tenni, és ez felbecsülhetetlen előnyt jelent, ha az ember nagyjátékfilm rendezésére adja a fejét.

– Mitől lesz egy film közönségfilm?

– Az a közönségfilm, amit az emberek néznek és szeretnek. A kettőnek együtt kell teljesülnie, a nézőszám tehát nem elhanyagolható tényező ebben a történetben. A kritikusok azt írnak, amit akarnak, legyen az őszinte vélemény vagy sem, de ez szerintem nem baj, mert a szubjektivitás hasznos és tanulságos dolog. A nézőszám azonban nem szubjektív tényező, hanem a bemutató dátumától kezdve a kampány nagyságáig sok objektív elemből áll. Nem tudom pontosan megmondani, mitől lesz egy film közönségfilm, abban azonban biztos vagyok, hogy a magyar nézők nagyon vevők a humorra, és semmiképp sem szabad lebecsülni őket.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 11-12. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8505

Cikk értékelése:

szavazat: 1558 átlag: 5.29