KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mesél a bécsi erdő

Kövesdi Rózsa

„Darabjaim tragédiák, csupán azért komikusak, mert kellemetlenek” – vallotta Ödön von Horváth (1901 –1938), a két világháború közötti korszak ma már sokak által Brechttel egyenrangú klasszikusaként számon tartott drámaírója, s akinek életművét ma az osztrákok és a németek egyaránt magukénak követelik. Származását tekintve valójában a Monarchia szülötte ő, magyar – horvát – német – cseh keverék, aki örömmel vallotta magát hontalannak azután, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia, ez a különös, soknemzetiségű államalakulat 1918-ban megszűnt létezni. A monarchia megszűnése azonban csak látszólagos – és éppen ez Horváth felismerése –, mert szinte érintetlenül maradt meg a K.u.K. világának egész erkölcsisége, az emberek magatartását, életvitelét vezérlő gondolati rendszere, mert él és virul a kispolgár, e folytonosság hordozója és letéteményese, aki úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Mit neki világháború, gazdasági válság, neki továbbra is dalol a bécsi erdő, ugyanúgy folyik a kék Duna, ugyanaz maradt a dolgok rendje. Igaz, hogy ez csak látszat, de a darab szereplői, a bécsi Józsefváros lakói éppen ezt a látszatot akarják megőrizni. Ezért kapaszkodnak a kiürült eszményekbe, ezért hazudnak maguknak biztonságot még akkor is, ha lelkük mélyén tudják, hogy minden megváltozott és az ebből fakadó belső elbizonytalanodásukat úgy ellensúlyozzák, hogy egyre erőszakosabbá válnak.

E nyárspolgári korlátoltságon és ostobaságon jót nevethetnénk, ha nem lenne életveszélyes. Ezt érezteti meg Horváth 1930-ban írt népszínjátékában, amely a nyárspolgár démoni diadalában – szinte profetikusan – már a fasizmust vetíti előre. A Mesél a bécsi erdő, Ödön von Horváth legismertebb drámai műve már keletkezése idején nemzetközi elismerést és Kleist-díjat hozott szerzőjének, mégis hosszú időre feledésbe merült, magyarországi felfedezése például negyven évet váratott magára.

Maximillian Schell, a darab filmváltozatának rendezője egyike azoknak, akinek valóban sokat köszönhetünk azért, hogy Horváthot újra felfedezték. Ő rendezte ugyanis a dráma 1977-es londoni bemutatóját is, amely szinte egy csapásra ismertté tette Horváth nevét az angolszász világban.

A filmben, amelyben nincs egyetlen szó sem, amely ne Horváthtól származna, mégis – különös módon – leginkább a rendezői leleményként betoldott előjáték idézi az író igazi szellemét. Maga a mű, a népszínjátékba bújtatott, kedélyesen hátborzongató nyárspolgár-panoptikum ugyanis Maximillian Schell-féle változatában valahogy melodrámává szelídül.

A darab tulajdonképpeni eseményei egy egyszerű szerelmi háromszög-történet körül bonyolódnak: Marianne, a babaklinika-tulajdonos „Tündérkirály” lánya reménytelenül hányódik a tisztes mészárszékével biztos egzisztenciát, de sivár házasságot jelentő Oszkár és az igazi szerelmet ígérő, de csak szenvedést és megaláztatást nyújtó jellemtelen szélhámos, Alfréd között, hogy végül is mindkettőjük áldozatává váljék. A filmben csak áldozattá, holott Marianne maga is vétkes sorsa alakulásában. Erre a figurára is vonatkozik a darab mottója: „Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság.” Horváth drámájában nincsenek mindenki mást elhomályosító hősök. Kollektív dráma ez, amelyben mindenki egyenrangú fő- és mellékszereplő.

A szétesett értékeknek ebben a világában mesél most újra a bécsi erdő. De ezek a szavak már elvesztették minden értelmüket, valóságfedezetüket, és nem fedik már a tetteket sem. A szereplők a valóságot próbálják lehazudni, de klisékből összeszerkesztett beszédük ürességével már csak önmagukat leplezik le. Horváth mesterműve szinte egészében nem más, mint idézet-közhelyekből összeálló. színjáték. (Idézet már maga a cím is, az író egy Johann Strauss keringőtől kölcsönözte.)

Marianne, mint a történet vesztese megérdemli együttérzésünket, de a vele való teljes azonosulás – amit Maximilian Schell rendezői felfogása sugall –, már felborítja a dráma egyensúlyát, elveszi annak keserűen ironikus élét. S Ödön von Horváth így már korántsem olyan „kellemetlen” drámaíró, mint amilyen valójában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7158