|
|
Láttuk mégKojak és a Marcus-Nelson gyilkosságokHegedűs Tibor
A Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok rendezője – szinte zseniálisnak mondható ötlettel – ellen-Kojak filmet készített; Kojakot és környezetét a manipulált miliőből a reális világba helyezte át. Ahol a bűntényeknél rendszerint az az elsődleges jelszó: keresd a négert! És ha ráakadnak egyre, aki kicsit is gyanúsítható, megáll a nyomozás, mert megvan az elítélhető vádlott, akinek „beismerő vallomását” jól ismert módszerekkel csikarják ki. Joseph Sargent filmjének is egy 1966-ban megtörtént, és nagy port felkavart eset, illetve az esetről írt dokumentumregény az alapja. Az ebből készült forgatókönyvbe pedig belekerült már Kojak hadnagy jól ismert figurája is, aki részben kommentátor, részben figyeli az eseményeket (nem rá osztják az ügyet). Olyan nyomozóként lép elénk, aki elvesztette hitét az amerikai igazságszolgáltatásban, és aki a faji előítéletek elleni harcosként, a brutális módszerek, gátlástalan ügyészek és bírák leleplezőjeként van jelen a filmben, a jeles José Ferrer társaságában, aki egy nagyképességű, ugyancsak „ellenzéki” ügyvédet alakít.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1108 átlag: 5.48 |
|
|
|
|