Láttuk mégA vidéki lányBikácsy Gergely
A tegnapi „új hullámok” között talán a legérdekesebb a svájci „nouvelle vague”. Már csak azért is, mert némileg késve, a hatvanas évek legvégén bontakozott ki. De különös azért is, mert négy-öt genfi rendező teremtette meg, rendkívül szűk anyagi és még szűkebb befogadói háttérrel, filmkultúra-hagyományok nélkül. Magyarul: svájci francia film előttük alig létezett, másfél-kétmillió hazai nézőre számíthattak (valójában ennek töredékére). Tanner, Goretta és Soutter ilyen körülmények között kezdtek filmet csinálni. Istenkísértő vállalkozás; talán ezért sikerült.
Több mint tíz éve, Tanner legjobb filmjének, a Szalamandrának egyik hőse Párizsba indul: „Ott is ellenszenvesek az emberek, de az már csak az ő dolguk” – mondja. Goretta új munkája, A vidéki lány itt kezdődik. Igaz, az ő főhőse, Christine nem Svájcból, hanem egy francia provinciából, valamely füstös és fantáziátlan lotaringiai iparvárosból indul Párizsba, munkát és nyitottabb életet keresni. Persze egyik terve sem sikerül. Szeretője lesz egy rokonszenvesen hallgatag svájci-német fiatalembernek, de mellette is úgy érzi, hogy mellékszereplő. „Nem akarok zárójelben élni” – mondja. Később összebarátkozik egy sodródó, boldogtalan, de az életben valahogy mégis több örömet találó állástalan színésznővel. Christine szerepét kitűnő tehetség játssza: Nathalie Baye; barátnőjét még kiválóbb, a Katharina Blum és A bádogdob főszereplője, Angela Winkler. De nemcsak ezért, a szépen, ízlésesen, mértéktartóan s némi szomorkás humorral elképzelt történet révén is nyilvánvalóan a filmnek ez a főszála ígért valódi művészi sikert. Mégsem lett az, mint ahogy a film is ízetlen s didaktikus tanmesévé szürkül. Christine megcsömörlik a „nagyvilági kalandoktól”, a hazug „lehetőségektől”, a párizsi élettől. Nagyiparosok vidéki kastélyában öreg pénzemberek érzékeit borzoló futóversenyt nyer. A női önérzetét megalázó szennyes pénzjutalmat átadja barátnőjének, s ő maga fáradt, ám boldog mosollyal hazaindul a „falujába”.
Elkeserítő. De csak a film vége az, amikor Claude Goretta mélyértelmű művész is kívánna lenni. Pedig másfajta tehetség. A filmi kisrealizmus ezúttal legjobb értelemben vett, gondos, halk, ízléses kimunkálásához ért. A Meghívás egy kerti ünnepélyre, a Csipkeverő lány után ez a nálunk harmadikként bemutatott alkotása nem jó film. Goretta forgatókönyvíróként láthatólag halovány. Képi világa van, stílusérzéke is a mozgóképekhez. Történetet viszont nem tud bonyolítani, figuráit nem tudja „helyzetbe hozni”. Hogy elcsépelt jelzővel fejezzük be: a „csehovi”, cselekménytelen (vagy annak látszó), bujkáló humorú film az ő világa. De ilyesmihez hibátlan forgatókönyv kell, mint eddig legjobb filmje, a Csipkeverő lány esetében (mely mögött kiváló regény, Pascal Lainé könyve állt). Sőt: őrködött.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1291 átlag: 5.56 |
|
|