KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/november
• Reményi József Tamás: Nyomtalanul? A Tanítványok
• Greskovits Béla: Időutazás a jelenbe A Tanítványok
• Szabó Miklós: Egy nagy akció legendája A romantikus technokrácia távlatai és útvesztői
• Szántó Péter: Erdei capriccio Hóvirágünnep
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Fáber András: Erosz és Thanatosz A testi szerelem és az rőszakos halál képei
• N. N.: A bűn kitenyésztői és a mozi
• Szilágyi Ákos: Ölnek, ha nem ölelnek Székfoglaló beszéd a Gyilkossági Műértők Társasága előtt
• Lajta Gábor: Halálkalligráfia Szamurájok és karatézók a filmen
• Réz András: Armageddon a nappaliban
ESZMECSERE
• Györffy Miklós: Nem mesélni nem lehet

• Kézdi-Kovács Zsolt: Szerelmünk volt Hirosima Adalék a szinkron-vitához
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Végre vasárnap!
• Bársony Éva: Kunyhó a nádasban
• Csáki Judit: Az öltöztető
• Hegyi Gyula: Az elveszett frigyláda fosztogatói
• Harmat György: A házibuli folytatódik
• Ardai Zoltán: Gregory barátnője
• Vida János: Szerelem pasztellben
• Faragó Zsuzsa: Az utolsó szökés
• Mátyás Péter: Aranyeső Yuccában
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Vágyakozás – önismeretre Hazai jelkép

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vizuális erőszak

A bűn kitenyésztői és a mozi

N. N.

 

Nem az első eset, hogy valamely felelős állásban működő szájából olyan nyilatkozat hangzik el, melyben a mozgóképszínházakat az emberiség erkölcsi megrontójának mondja. Ezekre a nyilatkozatokra szolgáló alkalmak rendesen olyanok, hogy az egész ország közvéleményének figyelmét irányítják és így természetesen ezek a nyilatkozatok sokkal mélyebb hatásúak, mint hogyha az illetőnek puszta magánvéleménye volna.

Minnich Károly dr. egyetemi tanár, budapesti törvényszéki orvosszakértő a Lédererék gyilkosságával kapcsolatban súlyos vádat emel a mozgóképszínházak ellen s nyilatkozatában többek között a következőket mondja:

„A tettesek személyét illetőleg megdöbbentett a gyilkosság, bár az utóbbi idők szomorú tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre jobban elszaporodnak a gyilkoló intelligens emberek. Azt hiszem, hogy ennek az elfajulásnak jórésze a moziban gyökeredzik. A moziban kulcurátlan és intelligens ember egyaránt láthatja, hogy miként kell elkövetni bűntetteket és miként lehet a bűncselekmény következményei alól kibújni. Ebben az esetben véleményem szerint, ha nem a férfi, akkor a gyilkos nő volt a mozilátogató. Ha tőlem függne, én bezáratnám a mozikat.”

Ez a véleménye a mozikról Minnich Károly dr. törvényszéki orvosszakértanék.

Van igazság abban, hogy a filmkultúra még nem áll azon a magaslaton, amely felé törekszik és ahova el is fog jutni. Ennek a célnak sikere érdekében működnek a világ minden államában filmcenzúrák, dolgoznak nemes érzésű emberek. A haladás iránti törekvés nem azt az utat választja, amit Minnich dr. orvosszakértő követne a mozikkal szemben: hogyha tőle függne, bezáratná a mozikat. A világon még olyan orvos nem akadt, aki az emberi testen jelentkező fekély kivágása helyett – lebunkóztatta volna a beteget s aligha volna kapható erre dr. Minnich Károly orvosszakértő is. Csodálatos, hogy Minnich Károly dr. a kultúra intézményeivel szemben más véleményen van s itt ő maga is a pusztítók sorába állana.

Érdekes volna megtudni, hogy Minnich Károly dr. – mint ahogy nyilatkozatában mondja –, mikor és hol látott filmen emberek felvagdalását és olyan tendenciájú filmeket, melyek propagálják a bűncselekmények következményei alól való kibújást. Ha erre bizonyítékai volnának, akkor elismerjük a nyilatkozat jogosultságát. Minket megnyugtat az, hogy Minnich Károly dr. ezért a nyilatkozatáért helyt nem tudna állani.

Minnich Károly dr. orvosszakértőt nem kell kioktatni arra, hogy bűnügyi krónikákban bőven voltak borzalmasabbnál borzalmasabb gyilkosságok már akkor is, amikor még se film, se mozi nem volt. Arra sem kell figyelmét felhívni, hogy a háború és az azt követő forradalmi idők milyen erkölcsi nyomokat hagytak az emberek lelkében s ez az utóbbi tíz esztendő az elvadult erkölcsöket mennyiben patentírozta.

Minnich Károly dr. a társadalom különböző rétegeivel igen laza összeköttetést tarthat fenn, mert akkor rájött volna arra, hogy Nick Carter és ehhez hasonló olvasmányok a bűnözésekre nagyobb hatással bírnak, mint a halálraítélt mozik.

Nem szállunk itt vitába Minnich Károly dr. orvosszakértővel, mert ez céltalan is volna. Ő eljutott a végállomáshoz és ha módjában volna, felrobbantaná a vonatot, mert avval még megtörténhetik az is, hogy kisiklik. Az őt nem érdekelné, hogy azon a vonaton ezren és ezren gyönyörű tájakat futottak keresztül, a kultúra nagyszerű alkotásaiban gyönyörködve lélekben is tisztultak.

Az elfogultság ezen a fokán megszűnik az érvelés lehetősége.

Minnich Károly dr. nyilatkozata mindezek mellett mégis egy szempontból különösen kegyetlen. A nagy nyilvánosság előtt emelt vádjával a mozgóképszínházakat gazdasági helyzetükben sebzi meg, megtéveszti azt a nagy közönséget, amelynek jóindulatú szórakozása a mozi, nevelőeszköze a film.

Ez pedig megbocsáthatatlan.

 

Mozi és film– A magyar moziszakma egyesült hetilapja, 1925. jan. 18. IV. évf. 3. szám.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5973