KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Matador

Tamás Amaryllis

 

Pedro Almodovar – a spanyol film új „szent fenegyereke” – boszorkánykonyhájában ösztöneink kaméleontermészetét vizsgálja. A Matadorban a romantikus előítéletek karanténjából kiszabadított szerelmet, mint az agresszió katartikus jelképét.

Az életben – az élettel rendszerint alkura lépő – unalmas, „deviáns többség” tompa egyeduralma helyett filmjében nemesen szép arcú és testű, duendevel megvert-megáldott emberek a főszereplők (Diego, Maria, Angel, Eva), sorsuk felett ama Szent Julian őrködik, akinek a fáma szerint szenvedélye volt az ölés művészete. A sokkreakciót kiváltó obszcén kezdőjelenet, a végig uralkodó agresszív humor Fassbinder fájdalmas szarkazmusát idézi –, emberi hibáink, gyarlóságaink, ösztöneink – körmönfontan ábrázolt, csúfondáros és hóbortos, tüntető tivornyáján áldozatként és tanúként veszünk részt. A film cinikus komikuma merész botrányossággal koncentrál a testiségre, holott annak lelki mivolta forog szóban. Almodovar olyan virtuózán parancsol médiumának, hogy a véres torreádortörténet – minden praktikus semmisége, melodrámaisága mellett – elvezet a lét nagy kérdéseihez.

Almodovar grimasza egyszerre vonzó és taszító, épp ambivalenciája miatt alkalmas érzelmi és gondolkodási zavaraink kimutatására, szabad teret engedhet „fölényérzésünknek” éppúgy, ahogy dacolni is képes a tekintéllyel és a bevett szokásokkal.

Almodovar mozija után (ahol a legmadonnásabb kinézetű virágáruslányt is Spanyolország legszebb transzvesztitája alakítja) Gauguin fekete tükréért nyúlnánk, amelyben látni ugyan semmit sem lehet, de megvillantva a fekete tükörfelületet saját képmásunk misztériumát pillanthatjuk meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5366