1895–199516 kocka igazságBeke László
A képzőművészeti Főiskola Barcsay-termében tartott kiállítást Beke Iászló, Petemák Miklós és Szőke Annamária rendezte. A kiállítás képanyagát és a rendezők tanulmányait tartalmazó katalógus hamarosan megjelenik. Miért aktuálisak számunkra Székely Bertalan mozgástanulmányai?
Tanítványai a jelek szerint nem értették, mit akart tőlük, időfelfogását régen meghaladta az idő, művészete színvonalas akadémizmus, de nem több. Engedelmeskedett kora pozitivista szemléletének, megpróbálta analizálni a látvány elemeit, hogy tudományos alapokra helyezhesse a művészetoktatást, és ezáltal magát a művészetet. Tulajdonkeppen nem sikerült neki. Viszont valószínűleg tudta előre, hogy vállalkozása nem is sikerülhet. Tökéletes szinkronban volt kortársai, Muybridge és Marey kutatási eredményeivel, bele is szólt a mozgásábrázolás körül zajló tudományos vitába (lásd Marey-val folytatott levelezését), mégsem ő lett a mozgófilm feltalálója.
A 20. század végén már azon a reveláción is túljutottunk, amit a Mare-féle kronofotográfia, a kubizmus és a futurizmus, Marcel Duchamp, Bergson és az einsteini relativitáselmélet összefüggésének újrafelfedezése okozott. Ami a korszerű mozgásábrázolást illeti, a reálidejű televízió-közvetítés, és a közel fénysebességű komputerizáció korában élünk. Nincs szükségünk többé mozgásábrázolásra, mert készen kapjuk a mozgást a médiumokon keresztül. Ezzel a „rövidrezárással” azonban valamit mérhetetlenül elvesztettünk, még mielőtt megragadhattuk volna.
A televízióhoz vezető fejlődést – úgy tűnik – a mozgófilm készítette elő, azt pedig a kronofotográfia. Jean-Luc-Godard úgy fogalmaz, hogy a filmművészet másodpercenként 24 kocka igazság. Moholy-Nagy az emberi szem érzékenységét – az igazságot, – - a másodpercenkénti kockaszám növelésével akarta fokozni. A kompjuter generálta videókép ennek a számnak a sokszorosát képes nyújtani. Virilio Godard-róI szólva maliciózusan megjegyzi, hogy Marey számára még csak másodpercenként 16 kép jelentette az igazságot.
Valójában Marey és Székely Bertalan csak arról vitatkozott, hogy hány fázisra kell lebontani a ló mozgását, hány lyukon át kell nézni a zootrop dobjába helyezett fázisrajzokat. A 11-es szám bizonyult ideálisnak ahhoz, hogy a mozgás illúzióját kapjuk. Egyikük sem gondolt azonban még arra, hogy a valóságban látott mozgással egyenértékű virtuális mozgást teremtsen, amint azt később a mozgófilm megpróbálta. Ők a mozgás törvényeit akarták megismerni (az igazság birtokába akartak jutni), de nem akartak új látszatigazságot teremteni.
Ma a magfizika nem kevesebbre képes, mint a másodperc billiomodrészére bontására, hogy ilyen rövid expozíciós idővel bizonyítsa – tegye láthatóvá – egy-egy részecske létezését. De továbbra is kérdés, hogy a létformájában ragadja-e meg a felvétel a részecskét, netán attól látszik, mert látható?
A kronofotográfia részeire bontotta a mozgásfolyamatot, ezáltal megcáfolta azt az évszázados tudást, hogy a vágta közben levegőbe emelkedő ló kinyújtja mind a négy lábát. A festők ugyan csalásra gyanakodtak, de a tudomány csalhatatlannak bizonyult. Egyedül Rodin mert tiltakozni, mondván, hogy ha az emberi szem úgy látja, akkor mégiscsak a szemnek – a művészetnek – van igaza.
Tudományos szempontból mindössze arról volt szó, hogy lehet-e a mozgást, a folytonosságot szakasossággal igazolni. A művészi igazság szempontjából viszont nem kevesebbről volt szó, mint hogy szabad-e részeire bontani valamit, aminek a lényege az egység. Hajas Tibor azt mondta, hogy tilos animációs filmet készíteni, élettelen fázisokat életre kelteni, mert az életteremtés egyedül az isten privilégiuma. Bódy Gábor viszont, akit egész életében foglalkoztatott a művészet és a tudomány kibékíthetetlensége, arra „vetemedett hogy az Hommage a Muyhridge-ben és a Nárcisz és Psychében a kronofotográfiai szekvenciákat mechanikusan mozgó élő emberekkel helyettesítse. És hogy a magyaroknál maradjunk, a dilemmát nem oldotta ugyan meg, de konzekvensen kerülte ki Császári Gábor, aki a célfotóberendezést nem a mozgás megállítására, hanem ábrázolására használva fel. bizonyítani tudta, hogy a vágtázó ló a levegőben mind a négy lábát kinyújtja. Ez pedig azért sikerült neki, mert a teret és az időt egységes kontinuumként tudta kezelni.
A dilemmát számunkra Paul Virilio oldotta meg, amennyiben dromológiai filozófiája nem a teret és nem az időt próbálja megragadni, hanem mindkettőt relatívnak tételezve, a sebességvektort. Sebességfilozófiája a világ relativitását tekinti egységnek, amelyben „egy nap annyi, mint ezer nap” – az isteni abszolútum szemszögéből nézve.
Ezért aktuális számunkra Virilio, és válik újra aktuálissá Marey kronofotográfiája. Mareynak igaza van, mert fázisokra bontotta ugyan a mozgás látványát. de a fázisokat nem akarta megmozgatni, hanem szinte azonnal újra kontinuummá (térkontinuummá) sűrítette őket. Arról pedig, hogy Székely Bertalan téridő-kontinuumban gondolkodott, tanúskodnak a mozgásfázisokat perspektívába helyező szerkesztései, és ezt a kontinuumot a Halászbástyára és a Mátyás-templomba szánt művészi kompozícióként megjelenítő képei. Székely Bertalannak igaza volt.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1066 átlag: 5.53 |
 |
|
