KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban

Dániel Ferenc

 

Ha markunkban tarthatnánk, birtokolhatnánk az úgynevezett történelmi léptékű időt, talán bölcs megnyugvással búcsúzhatnánk Tolnay Kláritól, korszakos nagy színésznőnktől. Végtére is nyolcvanöt esztendőnyi élet adatott Neki, s abban különös kegyként hat évtizedes, töretlen, utolsó percéig aktív, termékeny színészsors. Ahogy a szakmában mondják: „pálya”, sikeres pálya, melyet a közönség (egymást váltó nemzedékek!) szeretete, rajongása övezett. Méltán. Tolnay Klári vérbeli spieler volt. Játékban élt. Jelenléte mindig hiteles volt. Persze, színészsorsról lévén szó: nem birtokolhatjuk a nagytávú időt, mert az közelből nem tűr megnyugvást, a színész estéről estére, szerepből szerepbe ugorva helyt áll érte (Tolnay Klári minden porcikájában), mégis feledésbe merül. Vagy harminc éve láttam őt Miroslav Krleža Agóniájában, Ajtay Andor és Bessenyei Ferenc voltak partnerei. Fojtott szenvedélyektől izzott a színpad. Tolnay Klári mint némber, mint nagyasszony harcolt a szerelem jogáért, sebeket osztott és maga is sebezhető volt. Gyönyörű, telivér nő. Mintha foglalata lett volna fiatalkori szerep-énjeinek, azoknak a kedves, csillámló szemű, kicsit vidékies nőstényeknek, ahogyan a háború előtti szériafilmekben előpördült. Mintha a történelemtől érlelődött volna kacérság, báj, életöröm, természetes intelligencia; mindaz, amit a vásznon mai napig érzékelünk e romlandó történetecskékben. 1932-től 42-ig, mondhatni egymást váltó felvevőgépek előtt köszörüli élessé macskakörmeit, A meseautó huzatában, a Légy jó mindhaláligban, Páger oldalán a Bors Istvánban és a mindenki Katyijában, melyet a hadviselt ország dalol: „Nékem el kell menni, téged itt kell hagyni, Katyi...”

A történelemből, változó, alakuló diktatúrák korszakaiban, kijutott neki, ezek köztudott dolgok. Állhatatosnak lenni – ez volt szakmai krédója. Még a szocreál körítésű Déryné-film címszerepében is, ahol nemzeties tetszelgésre kárhoztatták volna, megcsillant benső konoksága, tartása. Ahogy évtizedeken át nem tágított anyaszínházától, a Madáchtól, úgy furfangos humorral dacolt és békült meg az öregedéssel. Prolikorszakban úrinő, aki fájó végtagjain közlekedve is képes még vágyat ébreszteni, vágyakozást kiárulni. Tolnay Klári szakzsargonnal élve: a maga dörzsölt módján mindenkor eszköztelenül játszott, énjét vagy énjeit varázsolta szerepekké, ettől éreztük mindenkor magunkénak és modernnek. Nagymama figurákban is ugrándozó csikólánynak. S ezt nem lehet tanítani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3876