|
|
|
Láttuk mégTuristákBori Erzsébet
Az első párocska (Tiltott nő) után most egy egész kis csapatot indít el Philippe Harel, ugyanazon a vonalon. Kipróbált járat ez, Eric Rohmer mindig ezen utazik, immár több évtizede. Kész rejtély, hogy Harel miért siklik ki vele. Nem az a baj, hogy a történet banális, a figurák hétköznapiak a – rohmeri – esztétikának éppen ez a sarokköve, az erőssége. De ez a fajta minimalizmus nem tűr meg magán vörös farkokat, és nem illik hozzá az elérzékenyülés sem.
A Turisták című mikrotanulmányban négy fiatal indul korzikai hegyi túrára profi társuk vezetésével. Pár nap az egész, amíg tengertől tengerig átszelik a szigetet, amely távolról sincs távol a civilizációtól. Ám nehéz a hátizsák, nehéz az út, és még nehezebb az emberi természet. A repedésekből előjönnek a polgári életben jól kezelhető feszültségek; az összezártság és az út során előadódó problémák nyomán (nincs hely a turistaszállón, eltévednek az erdőben, a vaddisznó megette a csokoládét, ilyenek) konfliktusok robbannak, szakítások érlelődnek. Közben a nézőt időről időre (minden este, elalvás előtt) flashbackek vezetik be a szereplők otthoni életébe. Aztán túlesünk ezen is, jön a nagy hajó, majd legvégül, az epilógusban még egy esküvő is.
Harel most nem alkalmaz látványos megoldásokat, mint a Tiltott nőben, ahol olyan szigorúan tartotta magát a választott narratív centrumhoz, hogy nemcsak a férfi főhős nézőpontjából mondta el a történetet, hanem így is mutatta: másfél óráig csak a nő látszott a vásznon. (Szerencséje volt, hogy olyan jó színésznőre talált, aki elviselte és a néző számára is elviselhetővé tette ezt az intenzív jelenlétet.) A Turistákban nincs meg ez az intenzitás – magyarán kissé unalmas –, viszont nem követi el azt a stílustörést, mint a Tiltott nő végén, midőn a főhős belezokog a hóesésbe, és mélabúsan elmondja a tanulságot. Kíváncsian várom a harmadik filmet.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1358 átlag: 5.57 |
 |
|
|
|
