Beszélgetés Kovács „Kovi” IstvánnalMese felnőtteknekZachar Balázs
Minőségi pornófilmben nagyhatalom lettünk. Beszélgetés Kovács „Kovi” Istvánnal.
Ha van olyan, hogy „magyar pornófilmipar”, és annak létezik emblematikus figurája, akkor Kovács „Kovi” István kétségtelenül az. A legismertebb, és immár külföldön is számon tartott magyar szex- és pornófilmrendező az utóbbi hónapokban került a média figyelmének középpontjába, mivel egyik utolsó filmjével az év elején elnyerte a „pornó-Oscarként” számon tartott AVN Awards két díját is, a legjobb külföldi (értsd: nem amerikai) film és a legjobb külföldi rendező kategóriában.
A vállalkozását, a LuXx Videót ma is egy egyszerű belvárosi irodából irányító Kovi lényegében egy véletlen balesetnek köszönheti, hogy ma már vezető üzletember és alkotó a pornószakmában. Mivel az 1991-ben történt térdbalesetét egy elrontott műtét követte, fel kellett adnia mozgékonyságot igénylő addigi állását, a fotóriporterséget, és valami újba kellett belefognia. Az addig csak műkedvelő „pornófilm-fogyasztóból” egy hirtelen ötlettel filmkészítővé lépett elő, mert – noha már az induláskor többen próbálták lebeszélni arról, hogy az állítólag kifáradóban lévő szex-iparba belevágjon – kézenfekvőnek tűnt számára, hogy a műfajnak még hosszú ideig lesz közönsége Magyarországon is. „Csupán üzleti megfontolásból persze nem csinálnám. Ha nem érdekelne a pornófilm-rendezés, már rég abbahagytam volna” – mondja a pornófilmes, és az irodában körbepillantva valóban úgy tűnik, itt tényleg fontosabb a filmezés, mint a reprezentatív külsőségek. Persze néhány, akár attribútumnak is tekinthető kellék így sem hiányozhat a szobából: az íróasztalon többféle szivar és szivarvágó, a falakon a Kovi filmjeiből ismert leghíresebb modellek aktjai, és természetesen a polcon kiemelt helyen a két legfontosabb díj.
„Amikor elkezdtem, Magyarországon még nem volt szexfilm-gyártás. A filmeket vagy turistaként hozták be az emberek, vagy az akkori egyetlen kiadócég adta ki itthon, szinkronizálva. Hazai gyártású film azonban, magyar szereplőkkel nem készült. Ma már évente körülbelül 150 film kerül piacra, de ebben benne vannak a házilag leforgatott, lényegében amatőr filmek is.” Kovi azonban nem a mennyiség bűvöletében dolgozik. Meglepőnek tűnhet, de csak akkor forgat, ha van olyan sztori, amit érdemesnek tart megcsinálni. Ő ugyanis pusztán a pornó, az „akció” kedvéért nem ül a rendezői székbe. Így aztán nem is meglepő, hogy évente „csak” öt-tíz filmet forgat, noha készíthetne jóval többet is. „Gyakran kapok forgatókönyveket, sokan amatőrként is írnak történeteket, bennük még a különböző pózokat is aprólékosan taglalva. Engem viszont csak azok érdekelnek, amelyekből valami igazán jó sztori bontakozik ki, és ilyenből elég kevés van.” Mint mondja, a szinopszisokat a szűkebb stáb írja, és általában három-négy megbeszélés, illetve változat után körvonalazódik a véglegesnek szánt forgatókönyv.
Valóban ennyire fontos volna ebben a műfajban a történet? A kérdés aligha indokolatlan, hiszen a pornófilm-fogyasztó – vélhetnénk – nem elsősorban sztorit, hanem szexet kíván látni, méghozzá minél többet és változatosabbat. „Nem állítom, hogy ennyire fontos a sztori, csupán azt, hogy én szeretek olyan filmeket csinálni, ahol lényeges a történet. Mondhatnám azt is, az a cél, hogy a néző ne pörgesse tovább a kazettát az összekötő jeleneteknél, és csak a szexnél álljon meg, hanem közben is valami szórakoztatót, érdekeset kapjon.”
Kovi egyébként csak mosolyog azon a szlogenen, hogy Budapest amolyan európai „pornófőváros”. Az tény, hogy a külföldi filmesek ebben a műfajban nagyobb arányban jönnek forgatni Magyarországra, mint a játékfilmek esetében. A magyar operatőrök, hangmérnökök és világosítók ugyanis jó szakemberek, a magyar pornószínészek pedig egyenesen világhírűek, mert Kovi szerint „szépek és jól dolgoznak”. Ettől azonban még nem válunk a pornófilm fővárosává. A nyugat-európai országok többségében jóval több film készül, mint Magyarországon, egész Európában évente összesen hatezer. A néhány tucat jobb minőségű magyar alkotással igen nehéz bekerülni a kontinens vérkeringésébe, ez Kovinak is csak sok év kitartó munkájával sikerült. Jelen kellett lennie a kiállításokon, fesztiválokon és meg kellett szerezni azt a bizalmi tőkét, amely nélkül ebben az igazán bennfentes iparágban lehetetlen befutni. „Mivel hatalmas a verseny, ma is meg kell dolgozni a sikerért, de azért jó érzés, amikor külföldön odajönnek hozzám, és megkérdezik, nem akarok-e nekik filmet forgatni.”
Ha Magyarországon egy fiatal úgy gondolja, pornószínészként akar karriert csinálni, ma már nem kell feltétlenül külföldre mennie. Kiváló példa erre Kovi egyik legutóbbi felfedezettje, Michelle Wild. A szereplők jó része csak úgy vállalja a forgatást, ha a film itthon nem kerül forgalomba, Michelle azonban Magyarországon is sztár akart lenni. Ő azon kevesek közé tartozik, aki nemcsak szép, de vállalja is, amit csinál, és ma már külföldön is ismerik és keresik a filmjeit. A rendező ezt egy példával meg is erősíti. „Tegnap beszéltem egy német színésszel – ő egyébként Michelle filmbeli partnere volt –, aki épp Amerikában járt, és elmondta, mennyire népszerű kint Michelle. Többen kérdezték tőle, mikor lesznek láthatóak újra együtt.” A külhoni ismertség egyébként ebben a műfajban azért sem számít különlegességnek, mert a filmek eleve külföldre készülnek, a magyar piacra önmagában nem érné meg forgatni. A filmeket magyarul forgatják, amelyeket aztán a külföldi forgalmazó szinkronizál az adott nyelvre.
Kovi nem gondolja, hogy a pornócsatornák veszélyeztetnék a videóforgalmazást. Egyrészt szerinte a Magyarországon fogható erotikus programok száma elég csekély, másrészt pedig nem ugyanazt a kényelmet vagy választékot nyújtják. Ugyanez vonatkozik az internetről letölthető filmekre is, amelyek ráadásul sokszor gyengébb minőségűek, vagy egyszerűen a technikai korlátok miatt hosszadalmas és bonyolult hozzájuk jutni. Persze a filmkészítőnek közömbös, milyen úton jut el a műve a közönséghez, hiszen a pornócsatornák ugyanolyan potenciális vásárlók, mint a videóforgalmazók.
Kérdés persze, hogy a közönség érdeklődését milyen hosszú ideig lehet fönntartani. Vajon ebben a műfajban is be kell „dobni” időnként valami újat, meglepőt? A rendező szerint vannak, akik azt vallják, idővel egyre extrémebb, bizarrabb dolgot kell kitalálni, ő azonban nem ezt az utat követi. Úgy véli, ez az irányzat mindig is kisebbségben marad, és ő továbbra is inkább arra törekszik, hogy új sztorikat, új szereplőket mutasson be, minél érdekesebb környezetben vagy egzotikus helyszíneken. Az ő filmjeinek nincs szüksége mindenféle „szuperperverziókra”. A hitvallásnak, úgy tűnik, megérett a gyümölcse, amikor idén Las Vegasban átvehette az AVN (Adult Video News) két díját a The Splendor of Hell című legutóbbi munkájáért, amelynek főszereplője Monique Covet, de látható benne Michelle Wild is. A szakmában kétségtelenül Oscar-díjként elfogadott kitüntetés mellett a berlini Vénusz-díjat, valamint a cannes-i fesztivál és show nagydíját tekintik a legnagyobb elismerésnek. Ez utóbbiak ugyan még hiányoznak Kovi vitrinjéből, a trófeák között van viszont az évadnyitóként számon tartott brüsszeli fesztivál díja, amelyet mint a legjobb kelet-európai rendező, eddigi munkáiért nyert el.
A rendező úgy érzi, a szakmában eltöltött bő egy évtized alatt sikerült meghatároznia, hogy tevékenysége nagyjából hol helyezkedik el a művészet, a professzionális videófilmgyártás és a szigorúan üzleti alapokon nyugvó szexipar háromszögében. „Ez nem művészet, semmiképpen sem az – mondja –, sokkal inkább olyan filmtermékek készítése, amelyek részei a videókultúrának, céljuk pedig a szórakoztatás. Vagyis az, hogy a nézőnek meginduljon a fantáziája, amikor olyan szereplőket lát, amilyenekkel neki valószínűleg soha nem lesz dolga, olyan helyszíneken, ahová ő talán sosem fog eljutni. Mese felnőtteknek.”
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2981 átlag: 5.26 |
 |
|
