|
|
Láttuk mégŐt is anya szülteTamás Amaryllis
Megrázó, szikár filmballada született-az 1981-ben elitélt, és embertelen körülmények közt tartott huszonegy IRA-fogoly szenvedéstörténetéből. A belfasti születésű rendező – a New York Magazin valamikori korrektora –, Terry George (aki Jim Sheridan mellett a forgatókönyv írója is), két anya – Kathleen Quigley és Annie Higgins – szemszögéből láttatja az észak-írországi eseményeket. Megpróbálnak a hajlíthatatlan Vasladyvel szembeszállva emberséges alkut kötni – fiaik életéért. A politikusok gerjesztette évszázados viszálykodások, az erő-szakos asszimilációs kísérleteknek ellenálló fiúk akarata bonyolult kényszerpályára terelik a film hősnőjét, a pacifista, háromgyerekes özvegyasszonyt. A börtönbe vetett ifjak egyikét, Bobby Sandst az anyák szívós küzdelmének köszönhetően parlamenti képviselővé jelölik. A politikai fogoly a nagypolitikában addig példátlan sikert ér el, beválasztják az alsóházba a konzervatív jelölttel szemben, éhségsztrájkjának 55. napján. Ugyanaznap kómába esik és meghal, a belfasti börtönkór ház előtt virrasztó tömegbe pedig belelövet a hatalom.
Az érzékeny téma – 1996-ban az edingburghi, a sansebastiani, a genthi filmfesztiválok közönségdíját és a legjobb első filmesnek járó Félix-díjat nyerte.
Cikk értékelése: | ![](buttons/szomoru.gif) | ![](buttons/number1.gif) | ![](buttons/number2.gif) | ![](buttons/number3.gif) | ![](buttons/number4.gif) | ![](buttons/number5.gif) | ![](buttons/number6.gif) | ![](buttons/number7.gif) | ![](buttons/number8.gif) | ![](buttons/number9.gif) | ![](buttons/number10.gif) | ![](buttons/vidam.gif) | szavazat: 908 átlag: 5.62 |
![](buttons/bontas.gif) |
|
|
|