KritikaHalálkeringőDrámába zárvaTüske Zsuzsanna
Az elsőfilmes Köves Krisztián Károly kamara-thrillerének főhőse két önpusztító figura, apa és leánya.
A Szobafogság után a honi bűnügyi filmkészlet ismét zárt térben játszódó, négyszereplős klausztro-thrillerrel bővült, amely műfajtársához hasonlóan ugyancsak nagy hangsúlyt fektet a széthullott család kérdésére és a szülői bűntudatra, ám ezúttal nem serdülő kamaszlány és egyedülálló anyjának civódása, hanem egy labilis fiatal nő és lecsúszott apjának vérre menő küzdelme zajlik a gyöngyvásznon.
A körülbelül másfél nap leforgása alatt játszódó történet hőse a születendő gyermekére véget nem érő drog- és nikotinmámorban várakozó Elza, aki egy reggel – előző napi kábulatából ébredve – különös dolgokra lesz figyelmes. Lakásában találja tíz éve nem látott apját, Rusty-t, a züllött exzsarut, aki reggeli üdvözlés gyanánt azzal a hírrel köszönti a lányt, hogy minden árulkodó nyomot alaposan eltakarított utána. Elzának időbe telik felidézni az elmúlt nap eseményeit, a bűnbánó apjával való folyamatos viaskodásokat, a bűnöző szeretőjével folytatott telefonbeszélgetést, valamint egy kábítószerrel megpakolt táska körüli aggodalmakat – két dolgot azonban biztosan tud: egyrészt szörnyű dolgot követett el, másrészt egy személlyel kevesebb tartózkodik a lakásban, mint kellene. A fiatal nőt egyszerre nyomasztja saját, súlyos titka, valamint a szekrényben rejtegetett táska problémája, így lassan az őrület határára kerül és saját apját is – aki mindent elkövet, hogy segítsen neki – veszélyforrásnak kezdi tekinteni.
Noha a Halálkeringő esetében nem monodrámáról, hanem két önpusztító figura bűnügyi keretbe foglalt küzdelméről van szó, Köves Krisztián Károly kamara-thrillere némileg rokonságban áll Sas Tamás 2003-as filmjével, a Szerelemtől sújtvával. A helyszín ezúttal is egy városi lakás, egyben a saját életét uralni képtelen főhősnő börtöne, amelynek fullasztó atmoszférája, szorongató falai tökéletes katalizátorként szolgálnak az őrület és a paranoia felszínre kerüléséhez – ráadásul a lelki problémák egyik forrását a Halálkeringőben is diszfunkcionális apa-lány kapcsolat és gyermekkori traumák jelentik. A tartalmi párhuzamok mellett közös jellemzőként könyvelhető el a külső jegyekhez kapcsolódó alkotói hozzáállás is, főleg, ami a kameramozgást illeti, mivel a Halálkeringő képei ugyancsak erős formatudatosságról árulkodnak. A kiemelt jelentőségű események vagy párbeszédek állandó partnerévé válnak a jellegzetes körfahrtok, amelyek funkcionális szerepük, a szereplők, a tér bemutatása és élővé tétele mellett feszültséget teremtenek, valamint a belső tartalmat húzzák alá: maga a kamera is nyugtalanító, vészjósló keringőt jár.
Kamarafilmhez illően ez esetben is kiemelt szerephez jutnak a dialógusok, amelyekkel a forgatókönyvíró, Szabó István (nem azonos a Mephisto rendezőjével – A szerk.) nagyrészt jól bánik – szakmai tudása leginkább a szívét jéghidegen őrző, makacs könyörtelenséggel felvértezett lány és a megfáradt, zülléstől és bűntudattól bölccsé érett egykori vagány sokszor fanyar vagy éppen metsző riposztjainál érvényesül. A cselekmény alakításának azonban több gyenge pontja is akad. Az expozíció túlságosan informatív a további fordulatok számához és minőségéhez képest: a néző már a film első néhány percében kulcsot kap a titokhoz és hiába a megelőlegezett feszültség, mire a film utolsó harmadában visszatérünk a kiindulóponthoz, csupán beváltatlan ígéretek fogadnak. A látványos finálé is labilis talapzaton áll: a mexikói felállásban végrehajtott összecsapás kivitelezése és végkimenetele csak némi alkotói csúsztatással, vagy engedékeny, nézői oldalpillantással tekinthető elfogadhatónak.
Köves Krisztián Károly első nagyjátékfilmjében – csakúgy, mint a Szobafogságban – a takarék üzemmódban működő meglepetések mellett és a hagyományos zsánerkellékként szolgáló csavarok hiányában az alaptónust a thriller éjsötétje helyett az emberi dráma gyászszíne adja, ezzel együtt figyelemreméltó alkotásról van szó, még akkor is, ha a keringő helyét végül a helybenjárás veszi át a műfaji táncrendben.
HALÁLKERINGŐ – magyar, 2010. Rendezte: Köves Krisztián Károly. Írta: Szabó István. Kép: Dobóczi Balázs. Zene: Rakonczai Viktor. Vágó: Fiers Ádám. Hang: Bodza Ottó. Producer: Pataki Ági és Kovács Gábor. Szereplők: Dobó Kata (Elza), Kern András (Rusty), Lengyel Tamás (Alex), Mészáros Béla (Patrik), Újlaky Dénes (díjbeszedő). Gyártó: Filmpartners. Forgalmazó: Szuez Film Kft.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2261 átlag: 5.56 |
 |
|
