A „legvidámabb barakk” epitheton ornansának cinizmusa már annak idején is rossz érzéssel töltött el, amikor Magyarországot csak újságokból ismerő nyugati félismerőseim joviális mosollyal vállon veregettek vele. Nem azért, mert a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa sem vidám, sem barakk nem volt, hanem mert ez a jelző nem a részvét, nem a komolyanvétel, hanem a lekezelő távolságtartás gesztusa. Ugyanolyan rosszérzés fogott el a hallatán, mint Bacsó A tanújának nézése közben: a tragédiával való túl sok viccelődés vége – hazugság. Ahol vidámság van, ott nincs nagy baj, következésképp nem is kell túl komolyan venni. Ez a cím Vitézy László tévésorozata esetében is árulkodó....