Az első kockákon felnyitott orvosi lexikon, halványan megvilágított szócikk: narkolepszia. Hirtelen föllépő álomroham. Különös betegség. Ezután Gus Van Sant harmadik nagyjátékfilmje – egy road movie – az Otthonom, Idaho úgy kezdődik, mint egy road movie. Hullámzó vidéken nyílegyenes országút, magányos alak, nagytotál. Megközelítjük az ácsorgót, szanitéc tanfolyam, ismerkedés a tünetekkel, kisvártatva már csak az egyenletes légzés, diszkrét országúti hortyogás. A rendező megmutatja, mi van odabent, benne az alvásban. Ott álom lakik, zaklatott, és mégis enyhet adó. Mike álma átszáguld az időn, de térben nem jut messzire. Faház teraszán ifjú anya, mintha táncolna, mellette egészen kicsi fiú, zavarodottan téblábol, majd Mike kisimult arca a nő ölében, don’t worry, mondja – az anyja lehet. Mögöttük ugyanaz a hullámzó vidék. Mike álma átszáguld a téren, de az időben nem jut messzire, szokásos életterén, a placcon ébred. Fiúprostituált, hímringyó, ha úgy tetszik. A melankolikusnak tűnő kezdet után gyomorpanasz, erős rúgás: hektikus felláció. A hős éli az életét....