KEZDŐLAP KERESÉS LAPOZÓ FÓRUM LINKTÁR KAPCSOLAT IMPRESSZUM
 

GYORSKERESÉS:

  >>Bejelentkezés

RÉSZLETES KERESÉS

LAPOZÓ

HÍREK
ELŐFIZETÉS
GYIK/FAQ
ARCHÍVUM
FRISS SZÁM

BLOG

 








 P a r t n e r e i n k : 





 T á m o g a t ó k : 

NKA NFI MMA

Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!

Friss számunkból – 2024/05
NŐI DISZTÓPIÁK
Gombos Réka: Határsértő nők. Feminista disztópiák
Buzsik Krisztina: Gyarlóság, asszony a neved? Naomi Alderman: A hatalom
Rudas Dóra: Két­test probléma. Románc és science-fiction
Kiss Dalma: Arcnélküli apokalipszis. Sofia Alaoui: Animalia
Herczeg Zsófi: Robotálmok – kutyavalóság. Képregény-legendák: Sara Varon – Pablo Berger: Robotálmok

TRASH-VILÁG
Nemes Z. Márió: „Légy rossz! ”. John Waters és a forradalmi trash
Teszár Dávid: Ex oriente exploitation. Indonéz kultfilmek
Kovács Marcell: Egyet fizet, ötöt kap. Harry Alan Towers Fu-Manchu filmjei
Csomán Sándor: Demian Rugna horrorfilmjei. Diabolikus perspektívák

ÚJ RAJ
Greff András: Tükrök által tisztán. Pascal Plante

FEDERICO FELLINI
Béresi Csilla: Ég és Föld között. Fellini szárnyai

MAGYAR MŰHELY
Kiss Dalma: Amikor elfogynak a szavak. Elfeledett életművek: Nádasy László
Gyöngyösi Lilla: „Milyen kevés elég a boldogsághoz”. Beszélgetés Zurbó Dorottyával
Kolozsi László: Az elrabolt idő. Eötvös Péter 1944-2024

FILM/REGÉNY
Varró Attila: Amit csak az ég enged meg. Andrew Haigh: Mind idegenek vagyunk

FESZTIVÁL
Barkóczi Janka: Berlin nem Chicago. Berlinale – Retrospektív

AZ ANIMÁCIÓ TÖRTÉNETE
Varga Zoltán: Boop­Oop­A­Doop. Betty Boop, a rajzfilmsztár

TELEVÍZIÓ
Kovács Patrik: Nincs új a fű alatt. Guy Ritchie: Úriemberek

KRITIKA
Gelencsér Gábor: Angyaltalan szárnyak. Wim Wenders: Anselm
Déri Zsolt: Borban a hazugság. Sam Taylor-Johnson: Back To Black
Huber Zoltán: Eredetit a bóvlitól. Godzilla Gojira ellen

FILMIO

MOZI

STREAMLINE MOZI

PAPÍRMOZI




Egy szám ára csak 680 Ft!
Előfizetéssel csak 600 Ft!




Cikkajánló
Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul (1992/02)

Prospero könyveiben két órán vég nélkül kell lapozgatnunk. Muszáj bizony, mert a képtenger fáradságos szövegolvasással párosul, a felirat a képi túlcsordulás részévé válik, de nem biztos, hogy mindennek értelmes szöveg az eredménye; ám értelmetlen sem. Csupán a felhígult, üresedő értelem olykor képzeletünket felülmúlóan szép (émelyítő) képe áll ott, kép és beszéd értelmes feszültsége, közösségteremtő összefüggés helyett. Lehet, hogy Peter Greenaway így tud és akar célhoz érni, a teherként ránk rótt túlcsordulás és a helyenként merev, szertartásos tanácstalanság gazdag bemutatása a végén csakugyan elernyeszti a nézőt, anélkül azonban, hogy előzőleg felcsigázta volna. A szem és az érzékek fáradtsága nem mindig értelmes munkáról ad hírt. Lehet, mondom, hogy nagyon is a korszellem szerinti átírása ez A viharnak, lehet, hogy a helyzet bemutatása és leírása valójában vallomás erejű, ez maga az értékelés. Nem interpretáció (a közbeszólás értelmében), nem véleménynyilvánítás többé a kép, hanem annak felmutatása, ami éppen a kezünk ügyébe esik, ami körülvesz, ami ad hoc rendelkezésünkre áll, amiben hentereghetünk és dúskálhatunk, századvégünk egyik esztéticista variánsát: a manierizmus posztmodernizálását kitáncolva, hogy a kép voltaképpen „korabeli” raktár és bazár, s hogy mindennek a megformálása egy manír stílusként való felvezetése. Egész kultúránk kellékként való felvonultatása jelzésszerű karneválra, processzióra, körmenetre, kapkodó, halovány szaturnáliára emlékeztet (a sebtiben elkapott fenekek és fütyülők tömkelege – élvezhetetlen), olyan kulturális zarándoklatra, vagy ünnepélyre, amely megelőzné – mint az eposzban az enumeráció – a harcot, a tusát, az ellentétet, az emberi viszonyok kultuszát, az igazi bonyodalmat. Csakhogy Greenaway filmjében nem következik mindezek után ilyesmi, hanem végestelen végig, kitolva minden igen-t és nem-et vizuális lapozgatás, melyértelműnek látszó vonulgatás és zajos meditációlátható arról, hogy idegenek vagyunk már saját ügyünkben (könyveink, metszeteink, kulturális utalásaink és motivikus készletünk között), idegenek mindabban, ami megalkotott értelem bennünk. Elfogadnám mindezt, sőt, becsülném, ha legalább el lenne döntve, hogy ez az idegenné, kaotikussá váló kincseskamra és varázsszoba a mondás, a mondandó; hogy mára már csupán kimódolt fölvezetés és kellék-duska a kultúra egykor megtartó, kifejező világa, amilyennek például Caliban légies, geometrikus tánca, súlytalan, periférikus balettje mutatja a filmben. Sajnos azonban nem tekinthetek el attól, ahogyan eredetileg, oly sokértelműen megszólítja őt gazdája, rabtartója, Prospero (Babits Mihály fordításában): „Hó, Caliban! Te földdarab, te!”...

[tovább...]

 
Cikkek kommentjei
Szerző, cím, évfolyamlegfrissebb 
1. Melocco Miklós: Képhalmaz 1979/10 (1 komment)2020-02-08 18:50
2. Gelencsér Gábor: Psyché 2017/09 (1 komment)2019-01-08 22:46
3. Báron György: Poppy és Scottie autóba ül 2008/12 (1 komment)2018-08-31 09:01
4. Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít 1998/10 (1 komment)2018-07-15 18:09
5. Kelecsényi László: És akkor a Psota… 2016/05 (1 komment)2018-04-29 20:40