A megállapítás, hogy a Hollywood fantázianevű, egykor színvonalas tömegétkeztetési vállalkozás a szenilitás korába lépett, sőt, egyenesen túlélte önmagát, nem hat az újdonság erejével. Utoljára még a hetvenes évek közepe táján kínált tisztességes ízeket újhollywoodi iskola –, azóta viszont leplezetlenül az uniformizálásra játszik. Mindenható urai, a vizualitás mocsarába süllyedt világkultúra első számú haszonélvezői az utóbbi egy-két évtized leforgása alatt elérték, hogy mára az amerikai mainstream-filmek egyformák lettek. Győzött elemi ösztönük, a receptkényszer. Konyhájuk mottója: „Ha egyszer megeszik, mindig megeszik”. Kétévenként új fűszerkeveréket hintenek a generálszószba, néhány tucat sztárjuk pedig szépen megeteti öt földrész rászorulóival a menüt. Hideg üzleti számításból összefolynak a zsánerek, a vígjáték akciófilmet rejt, a melodráma természetfeletti horrorba hajlik, a kosztümös filmből időutazós sci-fi lesz, és persze minden krimi. Így néz ez ki most, és talán így is marad, vegyük tudomásul. Érdemes viszont felidézni – a videó, a kábel és a műhold nagykorúvá válásával – egy olyan időszakot, amelyben a körülmények szerencsés összejátszása révén a Filmfőváros peremvidéke is szóhoz juthatott. Ez volt az alacsony költségvetésű független filmek, Hollywood-alsó, a marginális tömegmozi aranykora, az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig. Gyümölcsei ma, a kommerszfilm szikkadása idején üdítőbbek, mint valaha, és az égi csatornákon keresztül újra élvezhetők....