KEZDŐLAP KERESÉS LAPOZÓ FÓRUM LINKTÁR KAPCSOLAT IMPRESSZUM
 

GYORSKERESÉS:

  >>Bejelentkezés

RÉSZLETES KERESÉS

LAPOZÓ

HÍREK
ELŐFIZETÉS
GYIK/FAQ
ARCHÍVUM
FRISS SZÁM

BLOG

 








 P a r t n e r e i n k : 





 T á m o g a t ó k : 

NKA

Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!

Friss számunkból – 2021/07
LUIS BUNUEL
Bikácsy Gergely: Öldöklő angyalok? Bunuel nőalakjai
Jean-Claude Carriere: Kelj fel, Bunuel! Interjú-montázs
Palotai János: Bunuel újraforgatva. Salvador Simó: Bunuel a teknősök labirintusában

MAGYAR KLASSZIKUSOK
Dárday István: A naplóíró könyörtelen megsemmisülése. (2. rész)
Pentelényi László: Utak. Mozaikok a Szürkület történetébő.
Sipos Júlia: Videórégészet, avagy az utolsó pillanat. Beszélgetés Czabán Györggyel
Varga Zoltán: Bajnokok ébredése. Beszélgetés B. Nagy Ervinnel

A HARAG NAPJA
Szíjártó Imre: „Düh, országos vakremény”. Andrej Koncsalovszkij: Kedves elvtársak!
Huber Zoltán: A forradalmak túlnőnek rajtunk. Michel Franco: Új világrend
Árva Márton: „Egyszerűen elegük van”. Beszélgetés Michel Francóval
Benke Attila: Rasszizmus az ígéret földjén. Barry Jenkins: A föld alatti vasút

KÉPREGÉNYLEGENDÁK
Alföldi Nóra:A válság metszetei. Lynd Ward: Vertigo

ÚJ RAJ
Baski Sándor:Francia extrémistából hollywoodi éltanuló. Alexandre Aja

A ZSÁNER MESTREI
Orosdy Dániel:A zseniális mindenes. Monte Hellman 1929-2021

FESZTIVÁL
Gerevich András: Magyar queer álmok. Friss Hús Rövidfilmfesztivál

TELEVÍZIÓ
Kovács Patrik: Anyai szív. Brad Ingelsby: Easttowni rejtélyek

FILM/REGÉNY
Kovács Kata: Egy amerikai nő Párizsban. Patrick DeWitt/Azazel Jacobs: Francia kiút

FILM/ZENE
Déri Zsolt: Zappa-figura. Alex Winter: Zappa

KRITIKA
Vajda Judit: Vér, veríték, könnyek. Magnus von Horn: Sweat
Földényi F. László: Berlin 2020. Burhan Qurbani: Berlin, Alexanderplatz
Kovács Kata: Ne legyetek színvakok. Nagy Viktor Oszkár: Becsúszó szerelem
Fekete Tamás: Kimaradt összetevők. Badits Ákos: Űrpiknik

MOZI

PAPÍRMOZI




Egy szám ára csak 490 Ft!
Előfizetéssel csak 395 Ft!




Cikkajánló
Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul (1992/02)

Prospero könyveiben két órán vég nélkül kell lapozgatnunk. Muszáj bizony, mert a képtenger fáradságos szövegolvasással párosul, a felirat a képi túlcsordulás részévé válik, de nem biztos, hogy mindennek értelmes szöveg az eredménye; ám értelmetlen sem. Csupán a felhígult, üresedő értelem olykor képzeletünket felülmúlóan szép (émelyítő) képe áll ott, kép és beszéd értelmes feszültsége, közösségteremtő összefüggés helyett. Lehet, hogy Peter Greenaway így tud és akar célhoz érni, a teherként ránk rótt túlcsordulás és a helyenként merev, szertartásos tanácstalanság gazdag bemutatása a végén csakugyan elernyeszti a nézőt, anélkül azonban, hogy előzőleg felcsigázta volna. A szem és az érzékek fáradtsága nem mindig értelmes munkáról ad hírt. Lehet, mondom, hogy nagyon is a korszellem szerinti átírása ez A viharnak, lehet, hogy a helyzet bemutatása és leírása valójában vallomás erejű, ez maga az értékelés. Nem interpretáció (a közbeszólás értelmében), nem véleménynyilvánítás többé a kép, hanem annak felmutatása, ami éppen a kezünk ügyébe esik, ami körülvesz, ami ad hoc rendelkezésünkre áll, amiben hentereghetünk és dúskálhatunk, századvégünk egyik esztéticista variánsát: a manierizmus posztmodernizálását kitáncolva, hogy a kép voltaképpen „korabeli” raktár és bazár, s hogy mindennek a megformálása egy manír stílusként való felvezetése. Egész kultúránk kellékként való felvonultatása jelzésszerű karneválra, processzióra, körmenetre, kapkodó, halovány szaturnáliára emlékeztet (a sebtiben elkapott fenekek és fütyülők tömkelege – élvezhetetlen), olyan kulturális zarándoklatra, vagy ünnepélyre, amely megelőzné – mint az eposzban az enumeráció – a harcot, a tusát, az ellentétet, az emberi viszonyok kultuszát, az igazi bonyodalmat. Csakhogy Greenaway filmjében nem következik mindezek után ilyesmi, hanem végestelen végig, kitolva minden igen-t és nem-et vizuális lapozgatás, melyértelműnek látszó vonulgatás és zajos meditációlátható arról, hogy idegenek vagyunk már saját ügyünkben (könyveink, metszeteink, kulturális utalásaink és motivikus készletünk között), idegenek mindabban, ami megalkotott értelem bennünk. Elfogadnám mindezt, sőt, becsülném, ha legalább el lenne döntve, hogy ez az idegenné, kaotikussá váló kincseskamra és varázsszoba a mondás, a mondandó; hogy mára már csupán kimódolt fölvezetés és kellék-duska a kultúra egykor megtartó, kifejező világa, amilyennek például Caliban légies, geometrikus tánca, súlytalan, periférikus balettje mutatja a filmben. Sajnos azonban nem tekinthetek el attól, ahogyan eredetileg, oly sokértelműen megszólítja őt gazdája, rabtartója, Prospero (Babits Mihály fordításában): „Hó, Caliban! Te földdarab, te!”...

[tovább...]

 
Cikkek kommentjei
Szerző, cím, évfolyamlegfrissebb 
1. Melocco Miklós: Képhalmaz 1979/10 (1 komment)2020-02-08 18:50
2. Gelencsér Gábor: Psyché 2017/09 (1 komment)2019-01-08 22:46
3. Báron György: Poppy és Scottie autóba ül 2008/12 (1 komment)2018-08-31 09:01
4. Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít 1998/10 (1 komment)2018-07-15 18:09
5. Kelecsényi László: És akkor a Psota… 2016/05 (1 komment)2018-04-29 20:40