Minden évszázad megteremtette a maga képes elbeszélési formáját. Az ókor narratív domborműveit, vázaképeit és festményeit. A középkor a vallásos tárgyú freskókat, a biblia pauperumot, illetve a világias falikárpitokat. A XX. század a filmet és a képregényt. De tudnak-e mesélni – a szó klasszikus értelmében – ezek az évezredes alkotások? Megtudhatjuk-e, mi történt Traianus császár dáciai hadjárata során, az emlékekére állított oszlop faragványaiból? Mesélhet-e nekünk az az Odo Bayeux-i érsek által készített falikárpit, amely több tíz méteren keresztül ábrázolja Hódító Vilmos hőstetteit. Igazából nem sokat tudhatunk meg, ha nem ismerjük valamely más forrásból a történetet. Kell még valami, ami egésszé teszi a sztorit, s ez a szöveg....