|
Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!
Friss számunkból 2025/02 |
FILMSZEMLE 2025
Gelencsér Gábor: Ünnepnapok
Régi emlékek (Gothár Péter, Lugossy László, Szabó Simon)
Szemle-paletta (Válogatás a 44. Magyar Filmszemle programjából)
RÁKTÉRÍTŐ MENTÉN
Varró Attila: Paralel körök. Francia Afrika-filmek
Kiss Dalma: Végső búcsú az otthontól. Kavich Neang: A fehér épület
Baski Sándor: Akik végül nemet mondanak. Mohammad Rasoulof: A szent füge magja
Keller Mirella: Női sorsok. Payal Kapadia: Minden, ami fénynek tűnik
FOLK HORROR
Beregi Tamás: Árnyék Wisborg felett. Nosferatu visszatérései
Vízkeleti Dániel: Az új hajnal vámpírja. Vámpírfim és folklór
Buzsik Krisztina: Kollektív önarckép. Farkasember-filmek
TRUBADÚROK
Pauló-Varga Ákos: A gránát, ami késleltetve robban. Kirill Szerebrennyikov: Limonov, a ballada
Huber Zoltán: Túl halk erősítők. James Mangold: Sehol se otthon
Boblista (Dylan filmek az elmúlt 60 évből)
Fekete Tamás: Gyilkos balladák. Képregénylegendák: Reinhardt Kleist: Nick Cave. Uram, kegyelmezz!
FILMMÚLT
Murai András: Mesterember változó politikai széljárásban. Keleti Márton – 1. rész
Kránicz Bence: „Mérnöki logika és túlhevült szürrealizmus”. Beszélgetés Zsellér Annával
FESZTIVÁL
Vincze Teréz: A húszmillió nézős sikerfilmek országa. Hanoi Filmfesztivál
Gyürke Kata: Itt és most Tbilisziben. Tbiliszi Nemzetközi Filmfesztivál
HATÁRSÁV
Gyenge Zsolt: A videonéző magányossága. Bill Viola: Csend
SOROZAT
Sándor Anna: Macondo utcáin a Netflix is megszeppen. Alex García López – Laura Mora: Száz év magány
KÖNYV
Gyöngyösi Lilla: A sorok között. Kránicz Bence: Láthatatlan emberek
KRITIKA
Pazár Sarolta: Mélységi mámor. Luc Besson: A nagy kékség
Pozsonyi Janka: Társasutazás a szülőség felé. Czira Sára – Nagy Eszter: Kabinnyomás
Vajda Judit: Kollaborálni, vízszintesen. Iveta Grófova: Emma és a halálfejes lepke
Klacsán Csaba: Tétre, helyre, befutóra. Will Smith: Utolsó befutók
FILMIO
MOZI
STREAMLINE MOZI
PAPÍRMOZI
Egy szám ára csak 980 Ft!
Előfizetéssel csak 900 Ft!
|
 |
Cikkajánló |
Nánay Bence: A káosz rítusai (1996/07)
A fiatalok dolga a filmcsinálás, legalábbis annak kellene lennie – írta egy François Truffaut nevű fiatalember több mint harminc éve. Érdemes komolyan venni ezt a kiáltványszerű félmondatot. Chaplin, Eizenstein, Hitchcock, Vertov, Jean Vigo, Frank Capra mindannyian huszonöt éves koruk előtt készítették első filmjeiket. De húszas éveiben járt a hatvanas évek új hullámainak nagy nemzedéke, Godard, Chabrol, sőt Wenders és Herzog is. Úgy tűnik, Truffaut-nak igaza van. A filmművészet nagy korszakaiban – kevés kivételtől eltekintve – fiatalok álltak a kamera mögött. Atom Egoyan tizenkilenc évesen készítette első rövidfilmjét, egy-két éven belül már csaknem minden rövidfilmfesztiválon nyert valamilyen díjat. Az igazi sikert azonban a játékfilmjei hozták meg. Huszonhét éves volt, amikor hirtelen mindenki róla kezdett beszélni. Ugyanis 1987-ben Wim Wenders a montreáli fesztivál díjátadásán gálánsan úgy nyilatkozott, hogy a zsűri fődíját nem is a Berlin felett az ég érdemelné, hanem Egoyan Családi mozi című filmje. Ettől kezdve Egoyant mindenki úgy ismerte: ő az a csodagyerek, akit Wenders fedezett föl. Nem mintha sok köze volna Egoyan rendezéseinek a Wenders-filmekhez. Stílusuk is, világnézetük is alapjaiban különbözik. Sőt, ha valamilyen hatásról lehet beszélni, az éppen Egoyan hatása Wendersre. (A világ végéig néhány jobban sikerült jelenete kísértetiesen hasonlít a Wenders által agyondicsért Családi mozira.)... [tovább...]
|
|
 |