McLuhan feltalálta a Gutenberg-galaxist, de a számítógépes technológia manapság már a McLuhan-galaxist is múlt időbe teszi. A szellemet a palackból William Gibson eresztette ki 1984-ben, de a jelenséget már egy évvel korábban nevén nevezték: a legendás detroiti disc jockey (DJ) keresztapa, Juan Atkins – a „mozgalom” lényegére tapintva – a technológia szó rövidített techno változatát honosította meg a köztudatban. (Az sem véletlen, hogy ez az amerikai autóipar ütött-kopott fellegvárában történt...) A szálak fokozatosan kuszálódnak össze: miközben Gibson élesen elhatárolta magát a regényeivel rokon tőről fakadó zenei törekvésektől, addig egy-egy formáció nem átallja például – Gibson első cyber-regényére utalva – a Neuromancer nevet viselni. Az információs dömpingben az átlagfogyasztó szép lassan magára maradt, és az úton-útfélen hallható eurodisco egysíkú (leggyakrabban német) dallamait-ritmusait fülelve, s az azokat illusztráló bugyuta klipeket szemlélve rögtön általánosít: ha ezt nevezik technónak, akkor nekem ez ugyan nem kell. Az ellentábor jelentős része a hajdanában forradalmi indíttatású popkultúra apologétáiból verődött össze: csupán azt az egyet nem hajlandók tudomásul venni, hogy – jelentőségük elismerésével együtt – bizony, mondjuk a Rolling Stones felett is eljárt az idő. Ezt a kultúrát gépek teremtik, tehát kihal belőle az emberi érzés – hirdetik. Igen ám, de mintha elfelednék, hogy a kompjuter mögött is gondolkodó szellemek, érző lelkek és nem mesterséges intelligenciájú szellemlények ülnek......