Az 1958-as esztendőben Carl Gustav Jung különös álmot látott. Háza fölött két fémesen csillogó korongot pillantott meg, két ufót, majd utánuk az égen egy kis ládából kiálló távcsőszerű lencse repült, egy laterna magica, ami úgy hatvanhetven méternyire tőle megállt a levegőben és egyenesen célba vette őt. Felébredve ugyancsak elcsodálkozott álmán, mindezidáig ugyanis meg volt győződve arról, hogy az ufó-jelenség a tudatalatti, a „mély-én” tartalmainak kivetülése, egyfajta modern mandala, a kozmikus egységet szimbolizáló őskép mai változata, és most íme, álma azt mutatja neki, hogy nem az ember vetíti ki tudatalattiját, hanem az embert vetítik, az ember az ufók vetülete, mi magunk vagyunk árnykép, mozgófilm....