KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/január
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Lumière vonatán A mozgókép Pacific Szimfóniái
• Peternák Miklós: A következő száz év Filmutópia
HISTÓRIA
• N. N.: A tizenötezredik pillanat Minden kép kordokumentum?
• Bori Erzsébet: Itt lapátol a kommunista párt! Privát Németország
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Pelikán ladikján Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Sneé Péter: Honi kihívások Beszélgetés Gárdos Péterrel
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Schubert Gusztáv: A vérnősző angyal Született gyilkosok
• Könczöl Csaba: Játék és szimuláció Ölj számítógépen!
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Ha Bolyai, akkor nem-euklideszi Frivol múzsa
• Váradi Júlia: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
• Kovács András Bálint: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az elfeledett nevetés Pordenone
RETROSPEKTÍV
• Bori Erzsébet: Élet a dobozban Film-múzeum
• Antal István: A szem és a fül Lengyel avantgárd
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Bronxi mese
• Bori Erzsébet: Kétségek között
• Bíró Péter: A specialista
• Mockler János: Egy lány miatt
• Schubert Gusztáv: Veszélyes vizeken

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Új világ

Varró Attila

The New World – amerikai, 2005. Írta és rendezte: Terrence Malick. Szereplők: Colin Farrell, Q’Orianka Kilcher, Christian Bale. Forgalmazó: InterCom. 130 perc.

 

Minden szerzői életműben különös helyet töltenek be azok a filmek, amelyek több évtizeddel forgatókönyvük megszületése után kerülnek celluloidra – egyszerre felmutatva alkotójuk friss és ifjúkori önképét, egyfajta kapocsként múlt és jövő között. A pályáját kubricki átgondoltsággal, maximalizmussal és alkotói holtidőkkel formáló Terrence Malick több mint harminc esztendeje indult rendezői pályáján, a tavaly decemberben mozikba került Új világ mindössze a negyedik nagyjátékfilmet jelenti: hét évvel a legutóbbi Az őrület határán után, egy hetvenes évek végén félbemaradt rendhagyó westerntrilógia harmadik darabjaként.

Míg a Sivár vidék és a Mennyei napok 20. századi Közép-Nyugatra helyezett szerelmi drámái a hagyományos vadnyugat-mítosz halála után játszanak el a műfaj toposzaival és alapkérdéseivel, az Új világ címéhez híven az amerikai kontinens felfedezésének idején játszódik, és egy jól ismert történelmi mítosz születését mutatja meg szokatlan fénytörésben. A modern amerikai költészetben és cukros gyermekmesékben egyaránt népszerű Pocahontas-történet főhőse, a brit John Smith az első telepeshajón érkezik Virginia zöld vadonjába, hogy kulcsszereplő legyen a friss kolónia létrejöttében és kapocs két távoli kultúra között, miután a helyi powatan törzs fogságába esve beilleszkedik az őslakos-világba, majd egymásba szeretnek a főnök tizenkét esztendős leányával. Az alapsztori, túl a kötelező Disney-adaptáción, különösen giccs- és kliséveszélyes, Malick pedig meg sem próbálja elkerülni ezeket a zátonyokat – sőt precíz elszántsággal gázol át rajtuk, bízva személyes látásmódja hipnotikus erejű képi világában: a bő két órás filmben kérlelhetetlenül ott az összes szabványelem (beavatási szertartástól a hálaadási sztorin át a szerelmespár „én tarzan – te jane” nyelvleckéjéig), az összes kötelező mondat („Ez a nép nem ismer hazugságot, csalást, kapzsiságot, féltékenységet”) és persze az elmaradhatatlan szívszorító végkifejlet (az indián hercegnő hozzámegy egy tisztes dohánytermesztőhöz, majd fiatalon meghal a hideg Angolhonban). Mindemellett pedig Malick szövegét örömmel és nagy haszonnal forgathatják feminista, posztkolonialista és egyéb filmelméleti kurzusokon, feltárva a szűzlány és szűzföld, a férfitekintet és hatalmi agresszió komplex viszonyát, netán a hetvenes évek modernista filmjeinek örökségét az ezredforduló hollywoodi filmgyártásában.

Az Új világ azonban épp oly kevéssé tekinthető újabb szirupos történelmi tanmesének az Álomgyárból, mint valamiféle intellektuális köldöknézésnek a mai amerikai film legnagyobb remetéjétől – miközben mindkét váddal egyaránt illetik. Malick ugyanis igen markáns stiláris törekvéseivel (amelyek Dogma-szabályokként határozták meg előre a látványvilágot a természetes fények és kézikamerák kizárólagos használatától a szubjektív nézőpont dominanciájáig képben és narrációban) az első jelenettől kezdve határozottan elemeli filmjét a narratív befogadás alapszintjéről, hosszú, meditatív látomások lenyűgöző szépségű epizódfüzérébe illesztve kötelező fordulatait. Az Új világ, miként elődei az életműben, egyfajta álom egy Álomvilágról, transzcendens vízió a Paradicsom szükségszerű elvesztéséről, ahol a főhős kénytelen másik férfinak átengedni szerelmét, és magányosan végzi a hőn áhított cél küszöbén rekedve. Rendezője nem elmesél, inkább megfest egy mitikus világot sok színnel, hanggal, impresszióval és temérdek melankolikus szeretettel egy legenda-Vadnyugat iránt, amely már születésekor halálra volt ítélve.

Extrák: az ez esetben elmaradhatatlan tökéletes kép- és hangminőség mellett alapos, egyórás werkfilm.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8818