KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/július
KRÓNIKA
• Keresztury Dezső: Egy költő-filmes – Gyöngyössy Imre emlékére –
• N. N.: Lohr Ferenc
MÉDIA
• Szilágyi Ákos: Orosz médiatáj, magyar ecsettel
• Várkonyi Tibor: A látványosság-állam Politikusok a képernyőn
CYBERVILÁG
• Almási Miklós: A néző belép a képbe Digitalizált tévémozi
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: Norsteinről jut eszembe A rajzfilm Mozartja
• Antal István: Változatok sötét húrra ©vankmajer csodaországa

• Dániel Ferenc: Ki alkalmas a megváltásra? Viridiana
• Bikácsy Gergely: El Rey
FESZTIVÁL
• Hegyi Gyula: A kivonulás szomorúsága Portugál filmhét
• Báron György: Fényírók Mediawave

• Hirsch Tibor: Másmozi A Másképp Alapítvány a Cirko-Gejzírről
• Kovács András Bálint: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Hirsch Tibor: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
• Bakács Tibor Settenkedő: A nyúl nem is létezik Amatőrfilm
• Lányi András: Megnyitó-töredékek egy kisebbségi mozihoz
MÉDIA
• Kozma Gy. Uri: A reklám helye Reklám

• Bárdos Judit: Az olasz kapcsolat Római beszélgetés Giacomo Gambettivel
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Adios, companiero! Távol és mégis közel
• Turcsányi Sándor: Sissy Guitar Néha a csajok is úgy vannak vele
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: A hajsza
• Kovács András Bálint: Végzet
• Mockler János: Ments meg, mert ölnöm kell!
• Tamás Amaryllis: A szomszéd nője mindig zöldebb
• Ardai Zoltán: Lángoló jég
• Kuczogi Szilvia: Tőrbe csalva
• Fáber András: Angie
• Tamás Amaryllis: Ruby Cairo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Loving Vincent

Zsubori Anna

Loving Vincent – francia-lengyel, 2017. Rendezte és írta: Dorota Kobiela és Hugh Welchman. Kép: Tristan Oliver és Lukasz Zal. Zene: Clint Mansell. Gyártó: Break Thru Productions / Trademark Films. Forgalmazó: DCI. Feliratos. 95 perc.

 

„Csak a festményeink beszélhetnek a nevünkben” – írta a modern festészet atyja. Vincent Van Gogh alakja és legendája leginkább két okból szokott felmerülni beszédtémaként. Egyrészt művészi zsenialitása kapcsán, akkor leginkább talán az 1888-ból származó ragyogó, lángmeleg színekkel festett Napraforgók című alkotása kerül szóba – vagy pedig afféle korabeli celebként, anekdotahős figurájaként a meg nem értett zseninek, aki levágott fülének köszönheti hírnevét. Dorota Kobiela és Hugh Welchman alkotása közelebb hozza Vincentet a nézőhöz: eleven és szenvedélyes, komplex személyiségként ábrázolja, noha az alkotás nem a művész-dokumentumfilmek panteonját gazdagítja, hanem a filmtörténet első kézzel festett festményekből álló animációs filmjeként eleveníti meg Vincent vibráló világát.

A Loving Vincent Orson Welles Aranypolgárát idézve a főhős halála után indul, interjúkon és leveleken alapuló detektívsztorit mesél el, Armand Roulin (Van Gogh egyik modellje egy ismerős arles-i családból) főszereplésével, aki apja kedvéért magánnyomozásba kezd a festő halála ügyében. Vincentről kiderül, hogy már gyerekként beilleszkedési problémái voltak, zűrös családi háttérrel rendelkezett, azonban a „meg nem értett művész” élete vége felé látszólag barátságos, és a művészetére inspirálóan ható környezetre lelt. Bár a cselekmény a halál lehetséges okait kutatja (gyilkosság? öngyilkosság?), és az egymásba fonódó, olykor ellentmondó elbeszélések viszik előbbre a történetet, a film gyengéjét pont ez a kusza és vontatott nyomozás adja. A képi világa azonban lenyűgöző: teljesen Van Gogh stílusát és konkrét képeit követi, amire még nem volt példa a filmművészetben (miközben a flashbackek a filmekben megszokott fekete-fehér formában elevenednek meg). A CGI-túladagolt néző szemének igazi vizuális orgia a pezsgő posztimpresszionista világa a vásznon, a film azonban ettől még nem lesz több mint egy újabb posztermásolat a színek szerelmese Napraforgók-járól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13518