KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arzén és levendula

Horváth Balázs

Arsenic and Old Lace – amerikai, 1944. Rendezte: Frank Capra. Szereplők: Cary Grant, Priscilla Lane, Peter Lorre. Forgalmazó: Pro Video. 114 perc.

Hogy vehetnéd feleségül szerelmedet, ha négymillió szót írtál a házasság ellen? Hogy indulhatnál nászútra, ha épp most tudtad meg, hogy kedves, idős nénikéid méregkeverők, akik kegyeletből öreg, magányos férfiakat szabadítanak meg „szenvedésüktől”? Az egyik testvéred Teddy Rooseveltnek hiszi magát, a másik Boris Karloff hasonmása. Mindez csak néhány probléma, amit a nagymenő író és színikritikus Mortimer Brewsternek (Cary Grant) meg kell oldania egy hosszú halloweeni éjszakán Frank Capra vígjátékában.

A negyvenes évek elejére Capra, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Váratlan örökség, a Becsületből elégtelen vagy Az utca embere, már bőven az amerikai álom egyik legfontosabb mozgóképes ideológusának számított. Kedvelt témája a jószándékú, idealista egyén elkeseredett küzdelme a korrupt hatalommal szemben. Rendíthetetlen optimizmusát több mint hetven év távlatából könnyen túlzónak érezhetjük. Az Arzén és levendulában azonban egy másik fontos tehetségét mutatja a rendező, a kiváló mesélőjét, aki úgy ad elő, hogy teljesen belefeledkezünk a történetébe.

A film ugyanis, akárcsak az Ez történt egy éjszaka, a színtiszta szórakoztatás jegyében született. A rendező az általa már betéve ismert műfaj, a screwball comedy alapjaira helyezi az alkotást. A végletekig precíz forgatókönyvnek hála egyik őrült helyzetből a másikba csöppenünk, nincs megállás, pihenő vagy üresjárat. Minden jelenet csúcsra járatja az abszurditást, minden karakter mániákus, és mindig minden fokozható. A hebegő, kapkodó, fejvesztve rohangáló Cary Grant talán soha nem volt ennyire vicces.

Az Arzén és levendula igazi különlegessége azonban nem pusztán bolondosságában, hanem az azt átitató fekete humorában rejlik. Sorozatgyilkosok, pszichopaták, őrültek, és jó pár hulla körül bonyolódik a cselekmény, sötét és gonosz dolgokból tökéletes vicceket csinálva. A rendezőt ismerőkben legfeljebb az kelthet hiányérzetet, hogy Capra híres, a kisemberrel szembeni mély szimpátiája szintén a morbid hangulat áldozatául esik. De ebben az esetben ez egy szükséges és belátható áldozat.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12278