KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/december
• Almási Miklós: A szentek is csak emberek Guernica
• Koltai Ágnes: Kettős portré A látogatás
• Kozák Márton: A művészet nem magasugrás Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Spiró György: Remekmű a léten túlról Agónia
• Hegedűs Zoltán: Drámai diagnosztika Jelenetek a bábuk életéből
• Molnár Gál Péter: Amerikai álmatlanság Esküvő
• Bajor Nagy Ernő: Nevük nem szerepel Riport statisztákról
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A dolgok állása Velence
• Létay Vera: Eltűnt leopárdok nyomában Locarno

• Máté Judit: Akkor jó a film, ha... Római beszélgetés Agéval a forgatókönyvírásról
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Kölcsön vagy ajándék
• Gáti Péter: A névtelen zenekar
• Simándi Júlia: Asta, angyalkám
• Greskovits Béla: A Kisdarázs
• Peredi Ágnes: A csendbiztos
• Hollós László: Lány tengeri kagylóval
• Deli Bálint Attila: Kenyér, arany, fegyver
• Farkas András: Isten veled, kicsikém!
• Varga András: Bűnös dal a Föld
• Gervai András: Az éjszakai utazók
TELEVÍZÓ
• Rózsa Gyula: Korniss Péter fotóesztétikája Fotográfia
• Rózsa Zoltán: Száznyolcvan folytatásban, csúcsidőben A brazil telenoveláról
• Kézdi-Kovács Zsolt: A francia tévé és a filmek
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: A hatalom változatai Egy újabb olasz Jancsó-monográfiáról
• Csala Károly: Az animációs film története Giannalberto Bendazzi kísérlete

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veled, kicsikém!

Farkas András

 

Isten veled, Georg Büchner, sóhajtja az elcsigázott recenzens Lothar Warneke filmje láttán: téged sem kérdezett meg senki, önnönmagad lehetsz-e? Pedig a XIX. század első harmadának üstököse voltál: a Danton halála, a Woyzeck, a Léonce és Léna írója, mellette az idegélettan tán legifjabb tudósa, a zürichi egyetem magántanára, a Vormärz legkövetkezetesebb demokratája; német forradalmár, ki Marx előtt a tömegek harcában láttad a történelem túlélésének egyetlen esélyét; és persze voltál szerelmes – űzött, üldözött mindenünnen. (S mindez: majdnem gyerekfővel, hisz 23 évesen legyűrt a tífusz... )

E filmben viszont utólag teljesen átpolitizált életed engedelmes tárgya lehetsz csupán: leveleidből kiragadott részletek látszatszerű illusztrációja. Mert amit itt mondasz, ideologikus klapanciák halmaza, nem az eszmélő drámaíró keserű döbbenete; amit teszel, ahogy élsz és meghalsz, nem megrázó tragédia, mert nem történeted hőse vagy, csak az „eszme” szüntelen hordozója. S így – elkerülhetetlenül – unalmas is. A képekben, melyeken megjelensz, nincs élet, mert itt csak a kronológia hiteles; magad s korod lényegéről nem tudunk meg semmit. (Például az 1833-as „frankfurti puccs” eleve elvetélt akciójának vagy a Hesseni Hírmondó – a forradalmi röpirat – bukásának krónikája gyermeteg dilettantizmussal jelenik meg a vásznon.) Olyan vagy e műben, egy egydimenziós forradalmár, s nem az, ami lehettél: félelmes tehetségű, hányatott sorsú, teljes és igaz: ember...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6736