KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle után

Beszélgetés Kende Jánossal

Jobb közép

Stőhr Lóránt

Szótárkészítők, szakmán kívülről érkezettek és friss diplomás elsőfilmesek: a filmszemle operatőrszemmel.

 

– Ön a játékfilmes zsűri tagjaként nézte végig a Filmszemle programját, milyen általános benyomást szerzett? Hogyan értékeli az idei Szemlét? Érte-e meglepetés, volt-e igazi újdonság a játékfilmek között?

– Amikor nem vagyok zsűritag, akkor is végig szoktam nézni a szemle versenyprogramjának kétharmadát, így össze tudom hasonlítani a korábbi évekével az ideit. A tavalyi szemlének két kiemelkedő filmje is volt: az Iszka utazása és az Ópium. Idén a magasan kiugró minőség hiányzott, viszont az átlagszínvonal nagyon jó volt, a versenyfilmek zöme jól elkészített, érdeklődésre számot tartó alkotás. A fődíjas Delta is inkább a vállalkozás nagyságával, merészségével emelkedik ki ebből a mezőnyből.

– Milyen értékei miatt kapott mégis fődíjat a Delta?

– A fiú és a lány közti különleges emberi kapcsolat ábrázolása, a főhősöknek a társadalomba és a társadalomnak a tájba helyezése mind izgalmas kísérletek voltak. A film óriási erénye Tóth Orsi alakítása, Erdély Mátyás fényképezése, aki össze tudta kapcsolni képeiben a tájat az emberrel. Ez a tájfényképezés legnagyobb nehézsége: vagy a tájat, vagy az embert fényképezik. Erdélynek sikerült az embert a tájban megmutatnia, így a táj a történet szerves részévé vált.

– Mit gondol arról, hogy zsánerfilmes díjat is ki kellett osztani?

– A zsűri majdnem minden tagja hülyeségnek tartotta ezt a megkülönböztetést. Elhatároztuk, hogy egyszerűen egy második díjat adunk, amely odaítélésénél viszont figyelembe vettük, hogy a közönség számára könnyebben befogadható film kapja. Az indoklásnál azonban a zsánerfilm megnevezést elhagytuk, mert nem akartunk megfelelni egy értelmezhetetlen kategóriának. A zsűri elnökével egyébként is szerencsés összhangban voltunk azzal kapcsolatban, hogy a kulturális értékeket jobban támogatjuk, mint a csak a nagyközönség számára fogyasztható filmeket.

– Volt egy másik újdonság is az idei Szemlén: a kreatív dokumentumfilm kategóriája. Mit szól ehhez a megnevezéshez?

– Három filmet kiemelni és ezek kedvéért külön kategóriát létrehozni álságos megoldásnak tartom, még ha ezek jó filmek is. Én annak a híve vagyok, hogy a játékfilmes helyett hosszúfilm-kategória legyen, amelynek versenyprogramjába minden egész estés produkció bekerülne, az animációs és a dokumentumfilmek is. De lehet, szerencsésebb volna a játékfilmet és dokumentumfilmet szétválasztani, mert így a játékfilm nem vonná el a figyelmet a dokumentumfilmtől.

– Milyennek találja a vetítés körülményeit a Filmszemlén?

– Ha engem kérdeznének, én betiltanám a vetítéseket a Millenárison, mert gyatra a képminőség, rossz a hang. A Mammut mozijával csak egy probléma van, hogy a vetítés nem mindig felel meg a magyar filmekben használt képméretnek. A magyar filmek gyakran az 1:1,66 képarányt használják, míg a multiplexek 1:1,85-ben vetítenek, ezért tűnik úgy, hogy a magyar operatőrök mindig levágják a színészek fejét. A negyvenes évek végén a Városi Színház, a mai Erkel Színház moziként és színházként egyszerre működött, és hatalmas befogadóképességű nézőtere volt. Jelenleg viszont a Mammutnál jobb helyszínt nem találhatunk a Szemlének. Attól félek, hogy még a jövőben erre sem lesz pénze a filmszakmának, mert a szponzorok nem tolonganak, így a szakmának a filmkészítéstől kell elvonnia a pénzt.

– Térjünk vissza a filmekhez! Mennyire próbáltak az idei versenyprogramban szereplő játékfilmek megfelelni a szélesebb nézői igényeknek?

– Van egy ilyen törekvés, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem az a jó film, amelyet sok ember néz meg. Az utóbbi években a nagyon ízléses Valami Amerika és a Kontroll közönségsikerének hála sokan hitték azt, hogy itt a Kánaán, de ezt a színvonalat azóta talán senkinek sem sikerült hoznia, ezért kár volt a magas közönségszám igézetében leszállítaniuk a mércét. Az persze rokonszenves gesztus egy rendező részéről, hogy a közönség felé nyitott filmet készít, de ha ezt alpáriság, ízléstelenség árán teszi, akkor nincs benne köszönet.

– Hogyan ítéli meg, a második díjas A nyomozónak sikerült mindkét mércének, az ízlésességnek és a könnyű befogadhatóságnak egyaránt megfelelnie?

A nyomozó jó film, ez a legfontosabb. Gigor Attila minden szempontból szimpatikusan, intelligensen, remek színészekkel készítette el, nem ment alá a közönség igényeinek. A film igazi vizsgája viszont még hátravan, hogy mennyien nézik meg.

– Volt-e a Delta és A nyomozó mellett más komoly rendezői teljesítmény?

– A legerősebb alkotás ezeken túl Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmje, ami nagyon egységes és leegyszerűsített mind színészi játékában, mind képi világában. Talán csak a flashbackek használatában nem értettem egyet a rendezővel, de nehéz lett volna másképp megismertetni a főhőst. A Fövenyóra is különlegesen intelligensen megrendezett alkotás, egy ritkán látható világot mutat be szokatlan szemszögből. Fontos filmnek tartom a Tejutat is. Van egy elképzelésem arról, hogy a legtöbb filmrendező filmeket készít, míg van néhány rendező, aki emellett filmszótárat is ír. Fliegauf Benedek ez utóbbiak körébe tartozik. Fliegauf a Tejútban azt kísérletezte ki, miként lehet minimális információval, minimális eszközzel mesélni. A szótárkészítők nagyon fontos alkotók, mert sok rendező abból merít, amit ők kísérleteztek ki.

– Hogyan ítéli meg a filmezésen kívülről érkezett játékfilmrendezők teljesítményét? Nem jelentenek-e konkurenciát az iskolázott rendezők számára sajátos érzékenységükkel, más irányú tehetségükkel?

– Mind Till Attila, mind Alföldi Róbert munkáján meglátszik, hogy nem foglalkoztak korábban játékfilmekkel, mert nem egységesen, inkább nagyon is következetlenül oldották meg a rendezés feladatát, akár színészvezetésről, akár filmes feldolgozásról, akár a részletek bemutatásáról beszélünk. A színházi tapasztalat általában jót tesz a rendezőknek, Mundruczó is jól kamatoztatja, hogy négy éven át színésznek tanult. A filmkészítés azonban szakma, amit meg kell tanulni, vagy tudni kell. Till Attilának képzőművészeti előélete ellenére sem sikerült egységes képi világot teremtenie, szép képek sorára esik szét a Pánik. Lehet, hogy egy kevésbé szép világ erősebb és izgalmasabb lett volna. A színészi játékra ugyanez igaz. Gubik Ági, akinek a legjobb színésznő díját ítéltük, teljesen egyedül játszotta ezt a színészi stílust, mindenki más stílust képviselt. Igazi rendezői erénynek azt tartom, hogy egységes színészi stílust alkosson, hogy kézben tartsa színészeit, ne mindenki saját stílusa szerint játsszon.

– Ha már színészi teljesítménynél tartunk, kiket emelne ki a díjazottakon kívül?

– A színésznők közül a Lányok francia főszereplőnője, Fulvia Collongues játékát értékeltem nagyra. A férfiak közül a Nincs kegyelemben Nagypál Gábor revelatív alakítását, a Kalandorokban Schruff Milán nagyon őszinte játékát és az Overnightban Bodó Viktor erős jelenlétét tartottam jelentősnek.

– Mit szól ahhoz, hogy a Bahrtalóban újra megjelent a hetvenes évek Budapesti Iskolájának hagyománya, hogy amatőr szereplők alakítják magukat?

– A legnagyobb baj az volt a Bahrtalóval, hogy Lakatos Róbert az eredeti dokumentumfilmet merészen túl akarta lépni, ezért annál több színészi feladatot adott a szereplőknek, minthogy csupán saját magukat alakítsák, és ez nem vezetett mindig hiteles és őszinte játékhoz, miközben viszont az operatőr a teljes eszköztelenséggel egységes és valószerű képi világot teremtett.

– Egy másik, elsősorban dokumentumfilm-rendezőként ismert alkotó, Almási Tamás szintén a játékfilm felé fordult, de ő Lakatosnál klasszikusabb játékfilmes eszközöket használt. Ön hogy találta, sikeresen?

Almási Tamás Mariója szimpatikus, a Budapesti Iskoláig visszanyúló vállalkozás volt, melynek azonban forgatókönyvi problémái voltak. A film első kétharmada érdekes, kiváló képet ad a rendszerváltásról, amivel a magyar film alig foglalkozott, de a végén filmjét személyes történetté alakította át, ami ebben a stílusban engem kevésbé érdekelt.

– Milyen operatőri teljesítményeket tudna kiemelni a mezőnyből?

– Azt szeretem, ha az operatőr nem öncélúan szép képeket készít, hanem egységes stílusban dolgozik. Ha egy kép nem csatlakozik, nem illik a többihez formájában, stílusában, akkor hiába jó és szép önmagában, igazából csapnivaló. Az oktatás nálunk erről szól öt éven keresztül. Ragályi Márton teljesítménye a Nincs kegyelemben vagy Garas Dánielé az Overnightban ilyen: az első képtől az utolsóig egységes képi világ. Az operatőri fődíjat elnyert Fövenyóra fényképezésének tökéletesen pontosan sikerült a szerintem egyik legnagyobb magyar író, Danilo Kiš világába belehelyezkednie. Pohárnok Gergő a különböző idősíkokat világosan választotta el a fényképezéssel és a fekete-fehér nyersanyagra könnyedén, szépen, de nem szépelgően dolgozott. A másik munkája, a Tejút is nagy teljesítmény, ott a képek fényképezésének egységessége valószínűleg a rendező erős ihletéből született, ami komoly visszafogottságot és alázatot igényelt az operatőr részéről.

– Voltak-e technikai kísérletek, újdonságok a filmek fényképezésében?

– Úgy érzem, hogy bármelyik filmet ugyanígy meg lehetett volna csinálni húsz évvel ezelőtt is, csak legfeljebb kicsit több munkával, nehézkesebben. A filmezés mára a korábbiaknál jóval egyszerűbb munkává lett, sokkal nagyobb lehetőségekkel. Ennek ellenére nem látszott a filmeken, hogy bármilyen módon szélesítették volna az operatőri palettát.

– Ön nemcsak operatőrként és zsűritagként nézte végig a szemlét, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként, így gondolom külön öröm lehetett, hogy az egyetem friss diplomás rendezőhallgatói két produkcióval, a Lányokkal és A nyomozóval is jelen voltak a nagyjátékfilmes versenyprogramban.

A nyomozó nem volt egyetemi produkció, bár egy kis segítséget nyújtottunk neki. Az operatőr, Herbai Máté több éve végzett, s bár a kapcsolat megmaradt, erről a filmről előzetesen nem beszélgettünk. Gigor Attila rendező viszont sokszor konzultált osztályvezető-tanárával, Grunwalsky Ferenccel. A filmet, bár nem vizsgafilm, le fogjuk vetíteni az egyetemen. Gondár András operatőrnek a Lányok a vizsgafilmje, ezért bizonyos technikai kérdéseket megbeszéltünk, Faur Anna is sokat tárgyalt Grunwalskyval, de nagyjából hagytuk azon az úton menni őket, amelyiken elindultak.

– Ismét rengeteg kisjátékfilm került be az egyetemről a versenyprogramba. Mi lehet az oka ennek? Intenzívebb dramaturgiai munka? Vagy valamilyen szervezeti, pedagógiai változás történt a képzésben?

– A teljes kisjátékfilmes programot nem láttam, mert zsűritagként el voltam foglalva a nagyjátékfilmekkel, ezért nem tudom elhelyezni a mezőnyben az egyetem produkcióit. A kérdésre felelve: én már tizenkét éve tanítok az egyetemen, és mi mindig hasonló, magas színvonalú képzést nyújtottunk a diákoknak, gyakorlatilag ugyanilyen oktatási formában. A technikai színvonal viszont romlik, mert hihetetlenül fejlődik a technika, de az egyetemen nincs beruházás, ezért lemaradunk. Szerencsére számos cég segít, hogy hallgatóink hozzájuthassanak a megfelelő szakmai eszközökhöz, mert az egyetem költségvetése lényegében csak a színházi tanszak életben tartására elegendő.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9313