KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Snack Bar Budapest

Kövesdy Gábor

 

Tinto Brass nevét erotikus filmjei tették ismertté, ám akik e filmtől erotikát várnak, azok csalódni fognak. A meztelenség ugyanis egy sivár, kárhozatra ítélt világban jelenik meg; elmaradhatatlan betonépítmények, elhízott patkányok, erőszak és kegyetlenség ismerős szövetében. Posztmodern, barbár Róma járja haláltáncát, – nincs kultúra, nincs vágy, nincs érzelem. A pőreség, helyesebben a csupasz hús vágy- és érzelemmentes látványa természetesen nem lehet erotikus, nyilván nem is ez a cél. Inkább Pasolini utolsó írásait és a Salò...-ban kifejtett gondolatait idézi az emberi testek megalázó kisajátításáról. Az avatott néző joggal gyanakodhat, hogy itt egy filozofikus igényű szerzői filmről van szó. A puszta felmutatással azonban elfogy az invenció, – vagy talán közbeszól a producer... Figyelemreméltó, hogy ez az irányváltás nem az erotika átértelmezésével valósul meg, hanem egy hagyományos dramaturgiai megoldásokkal kibontott szimpla gengsztertörténet bevezetésével.

Egy másik film kezd peregni; a kegyetlenség és a sivárság örökkévalóságából leszállunk a mindennapos valóság szintjére. Innen kezdve nem a világról van szó, hanem a pénzről, innen kezdve a kegyetlen erőszak nem világállapot, hanem valamely egyéni cél elérésének az eszköze. Az addigi leíró, állapotrögzítő filmkészítést – ahol Brass nem magyaráz és nem indokol semmit – lélektani-realista oknyomozó módszer váltja fel. így az induló „szerzői” film fogyasztható termékké válik, igaz, ennek stílustörés, szerkezeti és dramaturgiai zavarosság az ára. Az immár vaskos közhellyé váló látnoki világvége, ennek ugyancsak közhelyekből építkező tárgyi, környezeti stilizációja, a megunhatatlan „storarós” ellenfények, a kötelezően kékre vett hideg világítás a második részben, ha lehet, még modorosabbnak hat. De lám, e felhígított Apokalipszis még mindig jól eladható. Úgy tűnik, a film, mely e pusztuló civilizáció egyik elsőszülött gyermeke, maga is haláltáncát járja fizetett siratóasszonyok hamis kórusára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4164