KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Két apának mennyi a fele?

Vidovszky György

 

Alain Delon utolsónak beharangozott filmje nem is egy, hanem legalább két film, mint ahogy Alice-nak sem egy apja van, hanem legalább kettő. Pontosabban egy sem. Mostoha körülményei vezették le a helyes útról (néhány lopott kocsival) a börtönig. E kapkodó lélektani bevezető már sejteti, ennek valójában semmi jelentősége nem lesz a film során. Csak egy dologra jó, hogy egy misztikus hangfelvételből kiderüljön, Alice nemrég elhunyt édesanyja nem tudta, két egykori szerelme közül melyik az igazi apa: Delon vagy Belmondo. Már ez a hangfelvétel is kimódoltnak tűnik, de az, ahogy egy húszéves lány megrendezi a két korosodó apajelölt találkozását, kifejezetten kínos. Mintha a rendező, Patrice Leconte nem tudna mit kezdeni ezzel a témával. Megközelítéséből, dialógusaiból, poénjaiból száműzi az őszinteséget, kiagyalt, hollywoodias jópofáskodással bíbelődik a jelenetek helyett. És akkor jön a második film, minduntalan előkerül valamilyen orosz maffia-sztori, ami banálisan belerobban ebbe a bájoskodó kamarajátékba, hogy Leconte kedvére végre elindulhasson egy igazi akciófilm. Még halványan reméli az ember, hogy előbb-utóbb lesz köze a sok dirr-durrnak az eredeti kérdéshez, mármint, hogy ki az igazi apa, de ez a várakozás hamar eloszlik néhány dinamit okozta füstfelhővel együtt. Bizonyára nem véletlen, hogy a hősök – mindent felégetve maguk mögött – Amerikában kötnek ki. Ez a film is inkább akar oda tartozni, mint az európai hagyományhoz. Habár kétlem, hogy nagy sikert aratna odaát e két, az amerikai filmpiacon jórészt „ismeretlen” francia öregúr kifulladásig tartó sármja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3767