Magyar MűhelyBeszélgetés Szemző TiborralA megvilágosodottSzőnyei Tamás
A Kőrösi Csoma Sándor valós térben megtett és belső útjairól készülő Csoma legendáriumban indiai helyszíneken felvett képek váltakoznak a tudós zarándokról szóló erdélyi legendák animált képeivel. – Mennyiben érintett meg téged a buddhizmus szellemisége?
– A családom a hagyományból kiesett, még mielőtt én megszülettem. Nem tudom, hogy milyen az élő hagyományba beleszületni, sem a vallás, sem a szokások vonatkozásában nem érzékeltem ezt, vagy csak nagyon áttételesen. Felvidékiek vagyunk, a családomat megfosztották a hagyomány teljes feltételrendszerétől, a vagyontól kezdve a hazáig. A ’80-as évek közepén, a 180-as Csoporttal Steve Reich Tehillimjére készülve a rabbiképző intézet zsinagógájába vetődtem. Ez volt az első olyan pillanat, ami most hirtelenjében eszembe jut, amikor a hagyomány megérintett. Bár Bach zenéje vagy Pilinszky költészete fontos volt számomra, a vallás nem volt a mindennapi életem része. Amikor a ’90-es években először utaztam Japánba, a buddhista templom aurája ugyanúgy megragadott, mint korábban a zsinagógáé. E találkozások kétségtelen ereje ellenére, eleddig nem csatlakoztam semmilyen vallási felekezethez. Egy másik tokiói utam során a Wadabori parkban, sör mellett éjszakákat beszélgettünk át az ott élő Balogh B. Márton barátommal (ennek szövege megjelent a Balkon 1998/11. számában – A szerk.). Kényszerítő erővel merült fel ezekben a beszélgetésekben Kőrösi Csoma személye, sorsa. A karma fogalma. Hogy megszületése pillanatában mennyire van benne az ember életében a sorsa. A hívás, ami Csomát szó szerint a világ végére vonzotta, ellenállhatatlan volt. Beteljesítette küldetését: megnyitotta a tibeti buddhizmust a Nyugat számára – még ha eredetileg a magyarság őseinek keresésére indult is. Neki köszönhető, hogy ma Nyugaton tovább él a tibeti buddhizmus, miközben Indiában és Tibetben gyakorlatilag vége a szakrális hagyománynak. Csoma legalább akkora tettet vitt véghez, mint egy kontinenseket meghódító hadvezér – ahogy mondani szokták. Olyan hős, aki „befelé” hajt végre nagy dolgokat. A buddhisták bóddhiszatvának, megvilágosodottnak tartják. Szolgadiákként papnak készült, aztán – ne szépítsük – katonaszökevényként indult el. Az úton, részben örmény ruhában, kereskedőkkel utazott, elképesztő veszélyeket élt túl csodával határos módon, majd a kanami kolostorban lámaruhát öltve élt a lámákkal. Itt, a kanami könyvtárban, ami maga is templom, ahol reggel és este inni adnak a Buddhának, az ember úgy érzi, közelebb kerül a megértéshez. Fenn, a Himaláján, ahol Csoma éveken át tanult és dolgozott, a levegő sűrűsége, a lépték tágassága, a fenséges perspektíva, az érzékileg megragadható, de nehezen megfogalmazható dolgok láttán az ember azt mondja: hát igen, ez az. Nem akarok nagy szavakat használni, de ez istenközeli hely. Nagyon nehéz beszélni a megértésnek erről a szintjéről. Azonban engem a vallásoknál, a különböző vallások eltérő filozófiáinál sokkal jobban izgatnak a személyes motívumok. Csoma személyisége, útja és sorsa a saját sorsodra világít rá, saját életed megértéséhez jelent adalékokat.
– Hogyan lesz ebből film?
– Én elsősorban zenei ember vagyok. Évek óta foglalkozom azzal, hogy beszélt szövegeket zenei szólamokként illesztek a zenébe. Tractatus című darabomban különböző nyelveken felvett szövegeket ágyaztam zenei szövetbe. A Csoma legendárium hangi világának esetében is ezt az eljárást követtem, de lényegesen nagyobb merítés alapján dolgoztam. Először elkészült egy forgatókönyv, vagy ha ezt oratóriumnak vagy operának tekintem, akkor egy librettó. Ezt aztán tizennégy nyelvre széthangszereltük – Csoma Sándor indulásakor tizenhárom nyelven beszélt –, és ezt vettem fel sok tucat beszélővel, ebből állt össze ez a soknyelvű szövegfolyam. Elengedhetetlen a soknyelvűség ahhoz, hogy ezt a vizualizált naplót elkészíthessük. Amit ő látott, amit ő hallott, ami a fejében lehetett, arról sok minden megragadható a soknyelvűség révén. És persze azokat a helyszíneket jártuk végig Indiában, ahol ő is megfordult.
Miután létrehoztuk ezt a soknyelvű zenei felületet, tulajdonképpen már Csoma fején „belül” vagyunk. Innét tudunk kinézni a világra, innét láthatjuk, amit ő láthatott. A másik oldalon pedig, mert a film két szálon fut, Csomán „kívülre” kerülünk, ahogy Törőcsik Mari csodálatos előadásában hallhatjuk az erdélyi Csoma-legendákat, amelyek meseszerűen, rendkívül egyszerűen és tisztán és mégis nagyon szellemesen követik az életútját. Roskó Gábor az animáció tervezője, az ő rajzain elevenednek meg a legendák eseményei Papp Károly animátor jóvoltából, mint egy tekerős diafilmen vagy egy varázslatos bábszínházban. A belső és a külső nézőpont kettőssége váltakozik a filmben. Az igazi kérdés a nagy forma; hogyan tudom megteremteni a filmhez szükséges drámai ívet és feszültséget ebben a lineáris szerkezetben. Sári László forgatókönyve szerencsére úgy készült, hogy már mögöttünk volt egy közös himalájai utazás, 1999-ben jártunk odafent. Én szemlélődtem és filmeztem egy régi normál 8-as Zeiss-szel, a Cuba című filmemhez hasonló minőségű képeket vettem fel. Nem tudom, fogom-e használni ezeket, hiszen a mostani forgatáson Szaladják István operatőr bőséges anyagot rögzített ragyogó minőségben. Több mint öt hetet forgattunk Indiában és sok hangzó anyagot is gyűjtöttünk.
– Milyen képeket kértél az operatőrtől?
– Technikai értelemben azt, ami a Cuba és A túlsó part című filmjeimet is meghatározta: fotográfia-szerű felvételeket. Vagyis hogy a kamera mindig kézben legyen, de ne mozogjon sem mélység-, sem oldalirányban. Se zoom, se svenk. A kamera előtt természetesen zajlanak az események. Mindezt úgy oldotta meg, hogy tudatosan reprodukálta a filmjeimet jellemző – és dillettantizmusomból fakadó – furcsa dekomponáltságot. A képei világát, kompozícióját és kamerakezelését látva azt kell mondjam, tökéletesen megértette és megvalósította elképzeléseimet, technikai jellegű javaslataiban pedig abszolút igaza volt. A film Super 8-ra forgott, ami a képminőség és a kamerakezelés, illetve látásmód szempontjából meghatározó. Megjegyzem, hogy sem a szűkös költségvetés, sem a körülmények nem tették lehetővé, hogy akár csak 16 mm-es nyersanyagban gondolkozzunk. Öten, illetve egy szakaszon hatan voltunk kint, ha a helyi erőket nem számítom. Meglehetősen viszontagságos, fárasztó út volt, hátunkon cipeltük a felszerelést.
– Tibetben is forgattatok vagy csak Indiában?
– Indiában mindenütt, ahol Csoma járt. Kiindulási pontunk Kanam volt, közel 3,5 ezer méter magasságban. Pár napos kitérővel jutottunk a Rothang-hágóig, ahol Csoma többször is áthaladt, mert föl akartam venni a Himalája északi, Kína felőli oldalának kopár, holdbéli tájait. Aztán Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába utaztunk, ahol Csoma közel tíz évet töltött el. Itt adta ki 1834-ben tibeti-angol szótárát, ami jóval több egyszerű szótárnál, a buddhista gondolkodás egész fogalmi rendszere megérthető belőle. Természetszerűleg forgattunk a cellájában, az Asiatic Society épületében is, háromszor két méter lehet az egész helyiség. Az is egy lépcsőfok a megértéshez, amikor itt, ebben a szobában az ember kezébe veszi Csoma tibeti-angol-szanszkrit szószedetének eredeti kéziratát. Persze India egyébként is jó terep a megértéshez, különösen úgy, ha harmadosztályú vonatokon, természetes élethelyzetekben utazol és élsz. Jártunk Dardzsilingben is, itt halt meg Csoma, itt áll a sírja, de Lhasszába, Tibet fővárosába – ahová egyébként már ő maga sem jutott el – nem mentünk föl.
– Foglalkozik azzal a film, hogy Csoma eredeti úticélja, a magyarok őseinek megkeresése helyett vitt véghez valami egészen mást?
– Nem. Ez nem dokumentumfilm. És nem is Csoma életét vagy életútját kívánja bemutatni, sokkal inkább belső fejlődését megérteni. Remek kalandfilmet is lehetne készíteni az életéből, de az sem az én műfajom.
– Igaz, hogy a Tibeti halottaskönyvet is felhasználtad a film zenéjének elkészítéséhez?
– Igen. Betlehenfalvy Géza tibetológustól, a film konzultánsától kaptam egy eredeti fanyomatot a Tibeti halottaskönyvből. A rajta látható kalligrafikus írásjeleket az ötvonalas rendszerre vetítve, grafikus kottaként értelmeztük a muzsikusokkal.
– Hol tart most a munka?
– A Magyar Rádió stúdióiban, a Művészeti Főszerkesztőség jóvoltából dolgozunk a hanganyagon zenei konzultánsommal, Hortobágyi Lászlóval, és remélhetőleg hamarosan befejezzük a Csoma legendárium hangjáték-változatát (időközben a műsor elhangzott a Bartókon – A szerk.). Ezzel a hanganyaggal és a képanyaggal kezdünk neki a 80-90 percesre tervezett film vágásának Losonci Terivel. Remélem, ez év végére összeáll a film. Bár kis költségvetésű produkció a miénk, attól tartok, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Duna TV támogatása nem elegendő a befejezéshez. Reméljük, hogy idén, Kőrösi Csoma Sándor születésének 220. évében az évfordulóhoz kötődő más források is megnyílhatnak számunkra.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1147 átlag: 5.51 |
 |
|
