KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Magyar filmtörténet – angol optikával

Félközelben

Takács Ferenc

John Cunningham a milleneumtól az ezredfordulóig tekinti át a magyar film történetét.

A könyv szerzője hosszú éveken át működött vendégtanárként magyar egyetemeken: angolszakos hallgatóknak adott elő a filmről és a filmkultúráról. Közben a magyar film történetét tanulmányozta, melynek eredménye ez a mostani átfogó magyar filmtörténet, amely az alcímben jelzett két időpont, a millenneum-kori első kávéházi filmvetítések és a minapi multiplex-fordulat között történteket beszéli el és értelmezi.

A szerző pozícióját a „félközelben” szóval jellemezhetnénk leginkább: egyszerre van kívül és belül, ami egyrészt azt jelenti, hogy mivel távolabbról néz, meglát olyasmit, amit mi, „közeliek” nem veszünk észre, azaz üdítően újszerű, sőt alkalomadtán szokatlan tanulságokra jut, másrészt viszont megélt helyismerete képessé teszi arra, hogy a magyar filmet a maga eredeti kontextusában is lássa, azaz érzékeltetni tudja, miként működik a film a magyar kultúrában (és politikában), mikor milyen a „közszerepe”, s miként változik ez a szerep az időben. A könyv „bevételi” oldala igen jól fest. Cunningham sikerrel mutatja be a magyar film történetét a folytonosságok és kapcsolódási pontok láncolataként. Azaz összefüggő történetet kapunk, amelynek megvan a maga belső dinamikája – mesterek és tanítványok, rendező- és operatőr-nemzedékek egymásra épülő munkája –, mint ahogy a külső feltételrendszert, a nagypolitikától a gyártásfinanszírozásig ívelő tényezőket is mozgásukban és hatásukban láttatja a könyv. A relatív távolság adta elfogulatlanság egyben határozott ítéletet, szigorú, ám pontos megállapításokat eredményez. Az 1945 előtti magyar filmről például: Cunningham szerint ebben a filmtermésben semmi sem található, amely a korszak német, francia vagy akár angol filmjének a teljesítményeihez mérhető lenne. Másodlagos, észlelhető filmesztétikai értéket nem produkáló ipar volt ez, amelynek termékei közül jószerivel egyetlen film, az Emberek a havason emelhető ki igazi értékként (s talán Fejős Pál két filmje a harmincas évek elejéről, a Tavaszi zápor és az Ítél a Balaton).

Ami mármost az összfolyamatot illeti, Cunningham úgy látja, hogy a magyar film igazi, tehát filmesztétikailag is értékelhető története – a Valahol Európában és a Körhinta nyitánya után – valójában a hatvanas években kezdődik el, a magyar „új hullámmal”. Szerzőként is itt van leginkább elemében: filmelemzései és a korszak belső mozgásának rajza egyaránt árnyaltak, a folyamat belső és külső meghatározói igen meggyőző arányban kapják meg az őket megillető figyelmet. Ezt a folyamatot Cunningham a mai napig töretlennek látja: hullámvölgyek voltak, kitérők, iránytévesztések, fiaskók mindvégig akadtak akár a legjelesebb rendezők munkájában is, lehet, hogy a film „közszerepe” közben teljesen megváltozott, sőt megszűnt, de a hatvanas években megszerzett művészi pozícióiból a magyar film semmit nem adott fel, ellenkezőleg, ennek a negyven évnél is hosszabb időszaknak a során újabb és újabb hódításokra volt képes. Hogy ez így történhetett, arra Cunningham – paradox, s sokak számára talán meghökkentő módon – a kádárizmus „filmpolitikájában” talál magyarázatot. Viszonylag bőkezű állami finanszírozás és viszonylag rugalmas állami felügyelet, az „adok-veszek” rendszere, az informális alkudozás idővel szokásjogon működő mechanizmusa, mely valamilyen formában a rendszerváltást is túlélte, legalábbis a kilencvenes évek végéig – mindez Cunnigham szerint „rendkívül termékeny környezetül szolgált a magyar filmnek”, melyet ebben az időszakban „az egyenletesen magas minőség és az egészen kivételes filmalkotás gyakori csúcsai jellemezték”.

Vannak persze hátrányai is Cunningham „félközeli” pozíciójának. Kihagy olyasmit például, amit magyar filmtörténész nem hagyna ki: a Tízezer napról nem esik szó, Gazdag Gyuláról fél mondatnál is kevesebb áll a szövegben. Láthatólag nem tud azokról a pillanatokról, amikor egy-egy film közéleti eseménnyé vált, a nyomukban támadt vita pártokra osztotta a közvéleményt és valamiféle demokrácia-pótlékként szolgált – ilyen volt például a máig emlékezetes felbolydulás a Fényes szelek bemutatója után. Becsúszott néhány tárgyi tévedés is: Cunningham úgy tudja, hogy Az aranyember a török uralom idején játszódik, s hogy a Jadviga párnája cselekményének Szlovákia a helyszíne. Akad filmcím, amelyet félrefordít, például A világ csak hangulatból The World is Only Listening („A világ csak hallgat”) lesz, Az örök zsidót, pedig The Jewish Devilnek, azaz „a zsidó ördög”-nek fordítja.

Ez persze már átvezet egy általános problémához. Az angol szövegben előforduló rengeteg magyar név és filmcím közül nagyon sok hibás helyesírással jelenik meg, az ékezetek stb. többnyire rossz helyen vannak, a bibliográfia magyar tételei közül nagyon sok címnek komikusan torz a helyesírása. Bizony, nagyon nagy szüksége lett volna ennek a könyvnek egy magyarul jól tudó (lehetőleg anyanyelvi) lektorra, aki a magyar filmtörténetben is jártas, így bosszantó és nevetséges hibák egész sorától szabadulhatott volna meg ennek a jól sikerült filmtörténetnek a szövege.

 

John Cunningham: Hungarian Cinema: From Coffee House to Multiplex (London and New York: Wallflower Press, 2004)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1947