KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Jean Rouch (1917-2004)

• Schubert Gusztáv: Megváltás a multiplexben Beszélgetés A passióról
• Gelencsér Gábor: Tamás evangéliuma A Passió
• Korcsog Balázs: Kamera a Golgotán Jézus-filmek
• N. N.: Jézus filmen
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Öt olcsóbb, mint kettő Beszélgetés Rudi Zoltánnal
MAGYAR MŰHELY
• Vágvölgyi B. András: Magyarország ezerrel Fiatalok a filmszemlén
• Pápai Zsolt: Pixel-piktúra Új képfajták a fiatal magyar filmben
• Gelencsér Gábor: Két bagatell Vizsgafilmek: Gothár, Jeles

• Hahner Péter: Hatlövetű történelem Western: legendák és tények
• N. N.: Sam Peckinpah (1925-1984)
FESZTIVÁL
• Varró Attila: A példabeszéd átka Berlin
• N. N.: Az 54. Berlini Filmfesztivál díjai
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Mégsem kugliztak! Elefánt
• Vaskó Péter: A Fuji kapitánya Zatoichi
• Bori Erzsébet: Zárthelyi Én, te, ő
• Ágfalvi Attila: Megrendezett anarchia Farkasok ideje
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Hős
• Köves Gábor: Csak az a szex
• Köves Gábor: A repülő osztály
• Kovács Marcell: Rocksuli
• Kovács Gellért: Sabado – Esküvői videó
• Vaskó Péter: Starsky és Hutch
• Herpai Gergely: Életeken át
• Csillag Márton: A Macska – Le a kalappal!

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Életeken át

Herpai Gergely

 

A paranoia-mozi egyik legnépszerűbb típusa a sorozatgyilkos-krimi, hiszen a kényszeresen, rituálisan és különös kegyetlenséggel gyilkoló elkövető urbánus félelmeink nagyszerű alanya: a körülöttünk lévők közül bármelyik jólneveltnek tűnő kispolgárban olyan visszafojtott frusztrációk munkálkodhatnak, amelynek aztán bárki áldozata lehet. Éppen ezért nehéz a dolga az olyan filmkészítőknek, akik ebben az agyoncsócsált műfajban igazán eredetit akarnak alkotni, pedig ez itt szinte kötelező. John Bokenkamp forgatókönyvíró és D. J. Caruso rendező mindenképpen elismerést érdemelnek azért, hogy legalább a váratlan fordulatok terén apait-anyait beleadtak. Nem érheti panasz a főszereplőket sem: Angelina Jolie a Csontemberben látott, tőle megszokott profizmusával alakítja a nőiességével és érzelmességével küzdő FBI-ügynököt, Ethan Hawke pedig még felül is múlja önmagát – egyedül a jobb szerepet érdemlő Tchéky Karyo lett szürke és hiteltelen a montreli zsaru szerepében.

A legnagyobb baj az ordító logikai bakikkal, valamint az eleinte fontosnak tűnő, aztán magyarázat nélkül hagyott, kifejtetlen jelenetekkel van. Angelina például a film elején egy sírban fekszik, mintha valamilyen médium lenne, de később erre semmilyen magyarázat sincs: mintha a forgatókönyvíró meg is feledkezett volna erről, vagy a nézőről feltétezné az akut Cavinton-hiányt. Az ilyen és ehhez hasonló butaságokat azért az ügyesen adagolt folyamatos feszültség és a színészek játéka mégiscsak feledtetni tudja. Ugyan a Hetedik vagy a Bárányok hallgatnak színvonalát még alulról súrolva sem sikerült elérni, de az Életeken át még így is a műfaj élvezhetőbb darabjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1920