KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
   2017/május
MAGYAR MŰHELY
• Murai András: Üzen a múlt Kovács András történelmi filmjei
• Kővári Orsolya: Természetes képesség Andorai Péter
• Babiczky László: Kisképernyős történelem A magyar televíziózás kezdetei – 1. rész
• Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem A magyar televíziózás kezdetei – 1. rész
VAD AFRIKA
• Barkóczi Janka: A mesebeli Afrika Vadászok, kincskeresők, telepesek
• Schreiber András: Afrikai vadásztaplók Ulrich Seidl: Szafari
• Baski Sándor: Fekete végzet Tabu
ANIMÁCIÓS STÚDIÓK
• Pernecker Dávid: Bábként felnőni Laika Stúdió
• Dobay Ádám: A mester és tanítványai A Ghibli-stúdió
• Varga Zoltán: A végtelenbe – és tovább! Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.
ÚJ RAJ
• Teszár Dávid: Variációk egy témára Hong Sang-soo
A KÉP MESTEREI
• Forgács Iván: Szerző vagy operatőr? Szergej Uruszevszkij
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: Fojtogatja a jelent Friss Hús
• Szalkai Réka: Amerikai tigrisek Rotterdam
• Báron György: Az alkony kápráztató fényei Zágráb
TELEVÍZÓ
• Teszár Dávid: Ez Spárta! Ultra
KÖNYV
• Zalán Márk: Kávé és pite nélkül Mark Frost: Twin Peaks titkos története
FILM / REGÉNY
• Kránicz Bence: A testtelen Krisztus apostola Masamune Shirow: Ghost in the Shell
• Andorka György: Kapunyitási pánik Rupert Sanders: Páncélba zárt szellem
KRITIKA
• Sepsi László: Változatok evolúcióra Az univerzum története; Élet
MOZI
• Schubert Gusztáv: A tökéletes gyilkos
• Teszár Dávid: Szívvel-lélekkel
• Vincze Teréz: Az utolsó család
• Varró Attila: Frantz
• Barkóczi Janka: Elveszve Párizsban
• Kovács Kata: Vén rókák
• Baski Sándor: Vademberek hajszája
• Kránicz Bence: Power Rangers
• Sándor Anna: A szépség és a szörnyeteg
• Benke Attila: Pingvinek vándorlása 2.
• Sepsi László: Bye Bye Man - A rettegés neve
• Huber Zoltán: Halálos iramban 8.
DVD
• Pápai Zsolt: A forradalom napján
• Szoboszlay Pál: Egy nemzet születése
• Hegyi Pál: Lulu a hídon
• Soós Tamás Dénes: A boncolás

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Friss Hús

Fojtogatja a jelent

Soós Tamás Dénes

Az5. Friss Hús fiatal rövidfilmeseiközül sokan a félmúlt történeteit mesélték.

 

Emblematikus alkotása volt a Friss Húsnak a Csoszogj úgy, amelyben egy nyugdíjas nő felbérel egy fiatal srácot, hogy játssza el az elhunyt férjét. Éljen velük, köhögjön úgy, csoszogjon úgy, mint az öreg. Szőts Petra már előző, a cannes-i fesztivált is megjárt kisfilmjében, A kivégzésben is a folyvást megismételt múltról és a változatlanul csordogáló jelenről mesélt, amikor a szülők válása közben a gyerekek újra meg újra eljátszották a Ceausescu házaspár kivégzését. Abszurd hangütésű idei rövidfilmje a nemzeti helyett a személyes történelemre veti tekintetét, de a szerepjáték itt is a múltat ismétli. Miközben a lírai képekbezárják a nézőt az omladozó házba, ahonnan nem szabadulhat ki a szabad levegőre, a humorizálás felszíne mögött az elodázott gyászmunkanyomasztja a rokonokat, a múlt meg fojtogatja a jelent, és a színésznek rá kell jönnie: aki tökéletesen játssza egy halott szerepét, annak előbb-utóbb meg kell halnia.

Szembeötlő tendenciája a kortárs magyar rövidfilmeknek, hogy a rendezők nem (csak) a saját élethelyzetükre reflektálnak, hanem a félmúlt fejezeteit elevenítik föl. Így jöttem-filmek helyett, amikkel kijelölnék, hol a helyük a világban, és szakítanának a papa mindenkori mozijával, a papák és a nagypapák történeteit mesélik el. Van ráció mögötte: amiről az öregeknek még hallgatniuk kellett, arról a fiatalok már szabadon beszélhetnek, hozzátoldhatják a magukét a társadalomtudomány általkanonizált és a politika által folyamatosan újraírt történelemhez, és miután megfogalmazták, milyen viszony fűzi őket a múlthoz, a jelenben is jobban eligazodnak.

Legtöbben a családi örökséghez nyúltak ihletért, Áprily Zoltán például a nagypapa emlékét idézi föl, aki kifutófiúként dolgozott az Ungvár nevű hajón,amit 1941-ben elfoglaltak a nácik, majd nem sokkal később aknára futott a Fekete-tengeren. Az Ungvár kudarcában érdekes rajzfilm, amely nem tudja a személyes történelmen keresztül érzékeltetni a II. világháború tragédiáját:a fináléban előkerülő fotók és házi videók szétforgácsolják a történetet, családi fényképalbum-lapozgatássá alakítva az amúgy izgalmas képi világú, a nácikat például háromszemű gyíkembereknek és egyszemű küklopszoknak lefestőkisfilmet.

A fikciós és a dokumentumfilm elemeit keverő A legvidámabb barakkban már szorosabban összefonódik a privát történelem a politikával. Hol telefonon, hol élőben emlékeznek a gyerekek és unokák a nagyszülők életére, miközben a lassanimbolygó kamera egy megszakítatlan(nak tűnő) hosszú beállításban téved be a pesti bérház folyosójáról egy üres, koszos társbérletbe, és pásztázza végig ott az említett rokonokat, akik gépiesen ismételnek egy cselekvéssort, vagy mozdulatlanul, magukba fagyva álldogálnak, mint a kiállítási tárgyak. Az alkoholizmusba és semmittevésbe fulladt, meg nem élt életeket szimbolizálják, amelyek tragédiái hol óriásinak, hol meg banálisan kisszerűnek tűnnek. Ezt az eseménytelen ürességet eljátszani nem, csak elmondanilehet, Varga Noémi kísérleti kisfilmje pedig gyomorba vágó erővel meséli a családi és politikai abúzus ördögi köreit, amik miatt még ma is az egymillió alkoholista országa lehetünk.

A forma kidolgozottságában ésa közhelyektől eloldott kreativitásban az Uchebniktudott felnőni A legvidámabb barakkhoz: Csicskár Dávid az ‘56-os filmekbe fújt friss levegőt azzal, hogynem használta a forradalommár elhasznált képeit. Corvin-közi fiatalok és Nagy Imre rádióbeszéde helyett egy vidéki iskola életébe pillant be, az orosz tankönyv-égetés eufóriájára a felelősségre vonás és a besúgás erkölcsi kompromisszumait felel.Eközben Bence (Cservák Zoltán, Saul fia a Saul fiá-ban) kiábrándulpéldaképéből, a vagánynak tűnő Áronból, ami nem a személyi kultusz elutasítására rímel, hanem a felnövésfilmek alapigazságaként sugallja,milyen mély igénye az embernek, hogy hősöket állítson maga elé, és az is, hogy előbb-utóbb leszámoljon velük.

*

A kisfilmek rövidebb átfutási ideje lehetővé teszi, hogy a rendezők a nagyjátékfilmeseknél gyorsabban és bátrabban reagáljanak az aktualitásokra, az alacsonyabb költségvetés révén pedig az elvárások súlya is kisebb a vállukon, ami merészebbé teheti az alkotókat.A Van egy határban Tóth Barnabás múltunk és jelenünk között ver hidat, mikor menekülteknek – a kommunizmus politikai menekültjeinek – állít emléket. A harmincastól az ötvenes évekig bevett gyakorlat volt szocialista rezsimekben, hogy fiktív határokat állítottak fel a disszidensek megtévesztésére, akik az amerikai határállomáson így önként és jóhiszeműen adták fel a rokonokat és a rokon gondolkodású barátokat. Tóth a hazájukat elhagyók kiszolgáltatottságát érzékelteti visszafogottságában is hatásos feszültségkeltéssel, vele szemben a Welcome már nyers naturalizmussal avat be a szerb-magyar határon „futóként” dolgozó tinédzser hétköznapjaiba, aki súlyos euróezrekért vezeti át a határ menti erdőn a migránsokat. Dudás Balázs rövidfilmjének dramaturgiája kiszámítható ugyan, és karakterei is csak skiccek maradnak, de az automatikus önfelmentés mechanizmusát jól érzékelteti: a Vilmányi Benett által hiteles flegmasággal megformált fiú még annyira se gondolja át tettének következményeit, hogy épkézláb érveket tudjon felsorakoztatni mellette. A Légmellet is az eszköztelenség jellemzi, a zárkózott orvos és a családját útközben elvesztő arab találkozása újszerű gondolatokat nem, de jó néhány hatásos, letisztult képet közöl a kultúrák találkozásából.Fatér Ambrus gyönyörűen fényképezett, pozitív szemléletű meséjében az emberek a legjobbat hozzák ki a másikból, erre az optimizmusra az Expats szekcióban versenyző DarkChamber kiábrándultsága felel. Sötét teremben lógunk fejjel lefelé, vidám gyerekek rugdalják a labdát a falnak, mígnem fordul a kamera, nyílik az ajtó, és kicsap a hullaszag a kamionból.Az útszélenfagyizós idilljét töltősvéd családautóba pattan, hogy még véletlenül se kelljen tanúskodnia. A DarkChamber hideg látlelet arról, hogyan tartja el magától a migránsválságot a nyugati társadalom, az együttélés nehézségeiről már a Parent, Teacherés a Balconymesél.Előbbi arról, hogyan veti ki magából a fekete fiút az iskolarendszer, ami bünteti az erőszakot akkor is, ha önvédelemből követik el, de nem tudja megvédeni az előítéletektől és a zaklatástól a gyerekeket; a Balcony pedig arról, hogyan sztereotipizálják az emberek, amit nem ismernek, és bár elbújhat a sztereotípiák mögé az arab lány, ha be akar zárkózni, végül épp ezek a sztereotípiák fogják megölni – csakúgy, mint a kisfilmet a képet narrációval, a narrációt képekkel elismétlő didaxis.

*

A Friss Hús versenyszekcióját megnyerő Földiek szürrealitását viszont semmi nem csorbítja, frappáns még a (szándékoltan?) barkácsmódszerekkel tálalt, psych-rockos musicalbetét is a gázmaszkban szintiző zenészekkel. Freund Ádám ötletesen szürreális és szürreálisan ötletes rövidje olyan, mintha E.T. a magyar pusztában találkozna A hátrahagyottakkal. Az anya gondosan műveli a földet,míg az apa, a csodabogár feltaláló bádoglemezekből és felesége serpenyőiből összekalapál egy űrhajót a fészerben. Senki nem hisz benne, hogy sikerrel jár, csak a fia. Egy este megtörténik a csoda: az apa elrepül a világűrbe, a család meg ottmarad a semmi közepén, apa nélkül. Talányos film a Földiek, minden rétegét nem lehet felfejteni, de talán nem is szükséges. Ugyanúgy szól a család szétszakadásáról és az elhallgatott gyászról, mint arról, hogy a hétköznapokban nemcsak dolgozni, álmodozni is kell, mert szebb az élet, ha LSD-hatású szörpöt iszunk, és elhisszüka kidobott fémkockáról, hogy űrhajó-alkatrész.

A fiatal rendezőgenerációk szemléletváltását is jól jelzi a Földiek:azt, hogy számukra már kevésbé fontos a szerzőiség, az egyből felismerhető kézjegyek kidolgozása, az elsődleges referenciát pedig már inkább az amerikai tömeg- és függetlenfilm jelenti Wes Andersontól (Képzeletbeli barátok klubja, Kockaember) Spielbergig (Záridő, Földiek). A történetek egyenes vonalvezetésűek, homályos szimbolizmusnak nyoma sincs, a formai kísérletezés helyére a stílusjátékok léptek. Gyakran támaszkodnak zsánerelemekre, ha feszültséget akarnak csiholni, és előfordul, hogy eközben a szocializmusba is vissza-visszatévednek. Nem vágyódnak vissza a Kádár-korba, inkább az analóg tárgyi környezet egzotikumáért utaznak a múltba, mint a Földiekben, vagy a Záridőben, amiben egy nyaralás során eltűnik a Galaktikát olvasó főhős nővére, aminek a padláson talált Praktica fényképezőgéphez is van valami köze. Reich Dániel kisfilmje spielbergi stílusgyakorlat (az alulról világított vízre és belőle kiemelkedő ájult lány képére Zsigmond Vilmos is elismerően bólintott volna), a StrangerThings című sorozat balatoni kistestvére, de a története erősen vázlatos, akárcsak a Kötött pályáé, amely háztáji thrillerben fogalmazza meg a látássérültekvédtelenségét. Az előbb nyájasan udvarló, majd a csonka családra farkasként rátörő metróvezetővel (Elek Ferenc paráztató alakítása) példamutatóan teremt feszültséget, de ezért cserébe feláldozza a lázadó tinilány és a cukros anya közti konfliktus hátterének árnyalását. A látássérültek szerelmi életéről ennél érzékenyebben, humorosabban és szomorúbban beszél a Láthatatlanul, amely az elnyomhatatlan kételyekről (csak a vakságom érdekli a lányt, vagy a személyiségem?) és a vakoksajátos érzékeléséről beszélve azt magyarázza, milyen érzés a látó társadalom szemében láthatatlannak lenni.

*

Ha viszont valamit mindenképp látni kell, az a nemzetközi szekció első helyét megszerző Üvegház. Tetszetős az Amelie csodálatos élete melankolikus cukiságát egy nyugdíjas svájci nő kivirágzásához adaptáló Lafemme et la TGV, és a monoton munkában a kreativitást, a hétköznapokban a művészetet meglelő Timecode is, amelyben unatkozó éjjeliőrök táncolnak a biztonsági kamerák előtt, bár előadásukatsenki sem látja, csak ők maguk. De ha vetítettek tökéletes kisfilmet a Friss Húson, az a norvég Glashus volt, amely eredeti módon fogalmazza újra a skandináv mozi örök témáját, az érzelmi elhidegülést. Átlagos családi vacsora, az apa bejelenti, hogy válik, majd elkéri lányától a sót. Meg se rezzen, csak a szemöldökét húzza fel az anya:ő se boldog, neki is van szeretője. Váljanak hát, de mi lesz a családi nyaralóval? Ez a logikát az érzelmek elé helyező közöny nemcsak a skandináv társadalom abszurd szatíráját nyújtja, de nevetségessé teszi a szokásos indokokat is, a középkorú férfi életválságát, aki újra fiatalnak akarja érezni magát, de azért hiányozni fog neki a feleség sült kacsamelle. A humor csíp, a forma beszédes, a színészek remekelnek, csak a nézőbe fagy bele a szó. Mert hát mit lehet mondani a tökéletesen ésszerű érvek tökéletes őrülete mellett?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 42-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13206