KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/december
FRANCIA TÜKRÖK
• Ádám Péter: Fekete tükörben Jean-Pierre Melville és a gengszterfilm
• Szatmári Zsófia: Egy örök visszatérő Cocteau a Cinémathèque-ben
• Fáber András: Maszkok és tükrök Jean Cocteau
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: „Mindegy mi az, csak igaz ne legyen” Beszélgetés Király Jenővel
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 1. rész
• Horeczky Krisztina: Cintányéros cudar világ Mundruczó Kornél színháza
• Schubert Gusztáv: Pokolidő Kovács András Bálint: A kör bezárul – Tarr Béla filmjei
• Huber Zoltán: „Kitanulni a zsánerfilmeket” Beszélgetés Orosz Dénessel
• Varga Zoltán: Rajzolt siratóének A jókedvű örmény temetése
• Kovács Kata: Kóla, foci, meditáció Beszélgetés Miklós Ádámmal
LIZZANI
• Bikácsy Gergely: Celluloid Carlo Lizzani (1922-2013)
MOZITENGER
• Baski Sándor: Ember a vízben Tengeri túlélőfilmek
SKANDINÁV ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Jégvihar Kaliforniában A skandináv Hollywood
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Élni jó! Gdynia
DVD
• Varga Zoltán: Daliás idők
• Czirják Pál: Hortobágy
• Bocsor Péter: Gyilkos szezon
• Czirják Pál: Magasiskola
• Tosoki Gyula: A pók fészke
• Bata Norbert: Chucky átka

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

A jókedvű örmény temetése

Rajzolt siratóének

Varga Zoltán

Szilágyi Varga Zoltán 27 perces rajzfilmje Hunyady Sándor novelláján alapul.

 

Ha A jókedvű örmény temetését az animációban is jelenlévő adaptációs hagyomány felől közelítjük meg, egy szerfelett illusztris társaságban helyezhetjük el a Kecskemétfilm legfrissebb produkcióját. A magyar animációs filmművészetben sem szokatlan ugyanis, hogy az irodalomhoz fordulnak ihletforrásként az alkotók, az egyedi filmektől az egészestés munkákig. Az utóbbiak sorát jelen pillanatban két grandiózus szerzői adaptáció keretezi nálunk, Jankovics Marcell látomásos rajzfilmjei: a János vitéz (1973) és Az ember tragédiája (2011). A Petőfi- és Madách-adaptáció között eltelt évtizedekben sokféle animációs feldolgozás született, a legnépszerűbb rajzfilmektől kezdve (Dargay Attila: Lúdas Matyi, 1976; Vuk, 1981; Szaffi, 1984) olyan rendhagyó vállalkozásokig, mint Gémes József festményfilmje a Toldi-trilógia nyomán (Daliás idők, 1984). Az egyedi rövidfilmek között is értékes tételek származnak irodalmi forrásból, gondoljunk például animációs filmművészetünk egyik legnagyobb remekére, Reisenbüchler Sándortól A Nap és a Hold elrablására (1968), amely Juhász Ferenc elbeszélő költeményének szabad adaptációja, vagy Horváth Máriától Az éjszaka csodáira (1982), Weöres Sándor versének játékos mozgóképi átdolgozására, illetve: átrajzolására. Szilágyi Varga Zoltán rajzfilmje azoknak az alkotásoknak a sorába illeszkedik, amelyek kisepikai művek animációs újragondolását célozzák.

 

 

Gyász és derű

 

Miként a cím is előrevetíti, A jókedvű örmény temetése ellentétes hangulatok, egymással perlekedő érzelmek ötvözését, de legalábbis váltogatását ígéri, amennyiben egyazon esemény apropóján fonja össze a bánatot s a vidámságot. A jókedvű örményt ugyanis Hunyady Sándor novellájában notórius későként ismerjük meg, aki a természet némi segedelmével ezt a tulajdonságát még holtában sem „tagadja meg”: miután a hatvanéves erdélyi borkereskedő, Asbey Miklós elhalálozik, holtteste nem ér haza időben a saját gyászszertartására, a hóviharban megrekedő vonaton ragad. Ez a késlekedés teremt alkalmat az Asbey-birtokon összesereglett rokonságnak és barátoknak, hogy jobban megismerjék egymást, s ne csak az elhunytat sirassák, de egymásnak is örülhessenek. Hunyady novellája első pillantásra kevéssé tűnik filmre kívánkozó alapanyagnak. A meglehetősen rövid szöveg nyúlfarknyi cselekménye elsősorban tömör életképek vagy szűkszavú anekdoták sora, legkivált Asbey személyéről, a vendégek időtöltéséről, vagy bontakozó kapcsolatokról. Miliőrajza és karakterkészlete sem feltétlenül az animációs film különleges mozgókép-típusához illene. Szilágyi V. Zoltán adaptációja azonban hatályon kívül helyezi a kételyeket: miközben szorosan követi a novellát, lényeges változtatásoktól sem tartózkodik; s animációs világalkotása is szép példája a valószerű ábrázolásmód egyéni stilizációval átlényegített változatának.

A novella cselekményvilágon kívüli elbeszélője az első bekezdésben számol be Asbey Miklós Erdély-szerte kiterjedt rokonságáról; a filmben azonban nincsen kívülálló narrátor, ezt a szövegrészt a kezdő képsorokban a feleségtől (illetve özvegytől) hallhatjuk. Az irodalmi szöveg átvételének kérdése azért fontos, mert több adaptáció él a lehetőséggel, hogy szinte teljesen vagy jórészt átemelje a film hangsávjába az eredeti sorokat, amint azt Keresztes Dóra és Orosz István Pilinszky-feldolgozása, az Aranymadár (1987) vagy Az éjszaka csodái rajzfilm-változata tette. A jókedvű örmény temetése szűkmarkúbban méri a novellából átemelt mondatokat; további szó szerinti idézetek a címszereplő és a neje egy-egy mondatára korlátozódnak csupán.

A történetben nincsen lényeges változtatás, Asbey Miklós gyászszertartásának késleltetése és a megérkezett vendégek élénksége áll mindkét mű középpontjában. (Igaz, a rajzfilmbe nem került bele az a motívum, hogy Asbey és a késés elválaszthatatlanok voltak, ezért ha hétfőre kért szállást valahol, „csak kedden húzták tisztába az ágyát” – hogy holtában is elkésik, ez Hunyady csattanója az örmény élettörténetének befejezéseként.) Az alapszituáció felől közelítve akár sajátos előképe lehet a filmnek Gémes József festmény-animációja, a Temetésben (1970), amely ugyancsak gyászszertartásra épít – jóllehet itt a társadalmi rítus és elvárás (a ceremónia előírásainak betartása) fontosabbá válik, mint maga az élet (merthogy a halottról kiderül, nagyon is él!), s ezáltal a film kegyetlenül groteszk végkifejletbe torkollik. Szilágyi rajzanimációja másfajta hangnemkeverésre vállalkozik: A jókedvű örmény temetése megkapó természetességgel cikázik az életöröm és az elmúlásból adódó bánat között.

A cselekmény kibontakoztatásában nagyobb szabadsággal él a rendező. Míg Hunyady szövegében a címszereplő lényegében mellékkarakter, a novella elején utoléri a végzet, addig a rajzfilmben majdnem a játékidő feléig jelen van, s ez a jelenlét nemcsak a képen töltött percek tekintetében mondható meglehetősen súlyosnak. Szilágyi verziójában Asbey Miklós erőteljes figuraként uralja a vásznat, akinek megjelenéséről és mázsás testalkatáról ugyan az író tolmácsolásában is képet alkothatunk, de igazán szuggesztív megformálását az animátor-rendezőnek köszönhetjük. Asbey kopasz feje, bajusza, szemei, borospoharat tartó keze – ez az egyik visszatérő motívum a filmben – és nem utolsó sorban méretes pocakja nemcsak átvitt, de sokszor szó szerinti értelemben is az előtérbe helyeződnek (hála több alkalommal a képkompozícióknak, különösen akkor, amikor Asbey gutaütést kap). Az örmény megjelenítésének lényeges eleme az ellentét is, ami abból adódik, hogy rendre vékonyabbnak tetsző figurák körében mutatkozik, legyen szó a prímásokról a vendéglőben, az őt kivizsgáló orvosról vagy otthon a feleségéről. Járása, nehézkes lépései ugyancsak a figura plasztikus megjelenítését szolgálják a mozgása megmintázásában, s nem feledkezhetünk meg Hollósi Frigyes ziháló, rekedtes hangjáról sem, ami tökéletesen passzol Asbey fizikumához. A rajzfilm cselekménye olyan rendszeresen ismétlődő helyzetekben, illetve tevékenységek közepette mutatja az örményt, amelyeket bár a novella is érint, a mozgókép láttatja igazán azt a taposómalmot, ami nem véletlenül őrli fel idejekorán Asbey egészségét. Az italozások, utazások, hazatérések ciklusaiba pillanthatunk tehát bele, amíg a nézőt maga az örmény kalauzolhatja – vagyis a haláláig. Gutaütésének jelenete a novellában két röpke bekezdés tárgya; a rajzfilmben már nem először látjuk mulatozni a kávéházban. Az elguruló ezüstérme is, ami noha a novellából származtatható, több itt, mint puszta tárgyi elem: az érme útja a földön és ahogyan eldől, az elillanó élet(út) metaforájává is lényegül.

 

 

Vendégek a háznál

 

A jókedvű örmény temetése hangulatvilága ugyan vegyes, stílusában viszont szembeötlően egységes. Ez az egységesség bár elsősorban a képalkotásra vonatkoztatható, a hangra és a kettővel összefüggő ritmusra is kiterjeszthető – a hangsávban külön említést érdemel az erdélyi népdalok ihletett beépítése, ritmikailag pedig a film anakronisztikusnak ható lassúsága emelhető ki. A vizuális stílust bár alapvetően meghatározzák a következetesen alkalmazott színsémák is, amelyek személyekhez, terekhez, eseményekhez kötődnek – a barnának, a sárgának, a hófehérnek jut jelentős szerep –, a képalkotás legmarkánsabb vonása mégis inkább az a kettősség, ami a rajzolt figurák és a mélységi kompozíciók ötvözésével létesül. Szilágyi finoman megrajzolt, lágy vonalakból s foltokból fölépülő karakterei valósághűek (egy arc, egy kéz, egy szempár, egy lábfej részletgazdagsága kiváltképp igazolhatja ezt), miközben egyúttal tagadhatatlanul rajzfilmfigurák is, „akiknek” létmódját egyszerre határozza meg és határolja le grafikus kidolgozottságuk. Ez a kétértelmű szereplőformálás társul az animációban igen régre visszavezethető mélységi fényképezés alkalmazásával, amely az alakokat és a tárgyakat több képsíkba komponálva láttatja, biztosítva ezzel a folyamatos – és ekként valósághűnek tetsző – térillúziót. Szilágyi filmjében rendszeresen találkozunk többteres kompozíciókkal (pl. utcai jelenetekben), a fedésbe került alakok által jelzett mélységgel (pl. hogyan takarja el Asbey a prímást egyes beállításokban), vagy képen belüli keretekkel (pl. a kávéház ablaküvegén benéző figurákkal több nézőpontból is). A figurák mozgását lekövető, a tereket pásztázó kameramozgások, az átigazítások is gyakoriak. Így A jókedvű örmény temetése annak a paradox vizuális stílusnak is cizellált példája, amely izgalmas feszültséget teremt a téralkotás realisztikus látszata és óhatatlanul tetten érhető mesterségessége között – a közelmúlt magyar animációi közül hasonló törekvés fémjelzi Csáki László művét is, a My Name is Boffer Bingst (ugyancsak adaptáció, Ambrose Bierce-megfilmesítés), amely krétarajzokat helyez el többteres kompozíciókban.

Valósághű és stilizált látvány kettősségének kérdését mégsem elsősorban a téralkotás élezi ki leginkább, hanem a tömegjelenetek megoldásának kérdése; a szertartásra összegyűlt közösség megjelenítése ugyanis lényegében tömegek animálását, avagy animált tömegjelenetek létrehozását tette szükségessé. A tömegek mozgatásának is megvannak a nemes elődei a magyar animációban, gondoljunk olyan egyedi filmekre például, mint Gémes József groteszk remekei, a Koncertissimo (1968) és a Díszlépés (1969), Foky Ottó kivételes Babfilmje (1976), Cakó Ferenc nyomasztó bábanimációja, a Labirintus (1999), vagy az ugyancsak a kecskeméti stúdióban készült Az éjszaka csodái, a maga karneváli-lebegésszerű álomalakjaival, akik – legalábbis az említett „animált tömegek” közül – talán a legközelebbi rokonai a Szilágyi-film meleg fényekkel megvilágított figuráinak.

Az első szakasz egy emberre fókuszáló szüzséjének a gyásznépre összpontosító második szakasz a fonákja, mondhatni negatívja – s ezzel elérkezünk A jókedvű örmény temetése egyik legfontosabb egyéni ötletéhez, amely nem szerepel a novellában. Asbey Miklóst először fotókon láthatjuk, mi több, fotóelőhívás közben találkozunk az arcával, amint az lényegében kirajzolódik. A népes Asbey-család lajstromozását is a fotómasina kattogása tagolja, illetve gyorsítja – csakhamar mozgóképpé egybefűzve a családi állóképek sorjázását. A nyitányban negatív képeket is láthatunk a címszereplőről – s végül, keretet alkotva ekként, ugyancsak negatív képpel búcsúzik a film: ez az optikai eljárás is hozzásegít, hogy szellemalakká lényegüljön át egy kislány, aki az enigmatikus záróképen lebegő pózba dermed, miközben éteri szépségű örmény altatódal kíséri a vége főcímet. Ez az átszellemült zárás nem a Hunyady-novella érdeme, a rajzfilm egyéni leleménye: itt mélyül A jókedvű örmény temetése a gyász spiritualitásának megéneklésévé.

 

 

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap

társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg. 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/12 32-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13142