KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Brit Brigantik

Danny Boyle: Transz

Antihipnózis

Roboz Gábor

Az angol rendező újabb éles váltása: ezúttal egy dörzsölt thrillerrel lepi meg a közönséget.

Danny Boyle már húsz éve linklateres és soderberghes virgoncsággal cikázik a zsánerek között, és ez idő alatt sikeresen kidolgozta kiszámíthatatlan alkotói imázsát, ennek fényében pedig egy cseppet sem meglepő, hogy a Gettómilliomost és a 127 órát egy csavaros bűnfilmmel követi. A műfaji és formai téren egyaránt komoly tapasztalattal bíró alkotó ugyan első mozifilmjénél is egy pár fős társaságról kanyarított feszültségkeltésre alapozó sztorit, a Sekély sírhant más tekintetben aligha rokonítható a friss Transzszal.

Boyle többször dolgozott már hozott anyagból, de most először választott alapul mozgóképet: a remake forgatókönyvét társszerzőként jegyző Joe Ahearne azonos című és kevéssé ismert tévéfilmjének feldolgozásával pedig jóval több emberhez juttathat el egy pompás történetet. A 2001-es gyöngyszem a Boileau-Narcejac páros (Szédülés, Az ördöngösök) lélektani thrillerjeit idéző sztorit mesél el egy kikiáltóként dolgozó fiatalemberről, aki szövetkezik egy bűnbandával, hogy ellopjanak egy Goya-festményt, a hatás kedvéért megrendezett közelharcban azonban a főhős ütést kap a fejére, és a későbbi ébredésnél kiderül, hogy gőze sincs az elemelt műalkotás hollétéről.

Ahearne komótos tempójú, ugyanakkor ravaszul megírt produkciójában a MacGuffin megkaparintásához először a főhős fejében lévő információt kell megszerezni, ehhez van szükség a sztori gerincét biztosító hipnózisterápiára, a film tehát műfaji különlegességként és akár az Eredet előképeként is nézhető. A hangsúlyosan szubjektív történetekre gyakran vevő Boyle ugyan a főbb fordulatokat illetően követi az alapmű cselekményét, megtartja a figurákat, sőt több jelenetet konkrétan átvesz, azért hangsúlyos pontokon el is tér tőle: jó pár elemet (például a cigaretta-szimbolikát és a homoszexuális töltetet) elhagy, és egészen új jeleneteket (mint a központi jelentőségű gázolás flashbackjét és a finálét) beiktat. És bár a formavilágot is felfrissíti, nem merészkedik olyan vad stilizációig, mint például a Trainspottingnál vagy éppen a legutóbbi 127 óránál.

Boyle abban is hű a forrásműhöz, hogy nem ragaszkodik egy hagyományos thriller-dramaturgiához egymás után pakolt suspense-szituációkkal és őrjítően fokozott feszültséggel. Beéri a sztori három kulcsfigurája közötti viszonyrendszer kiélezésével, egy teátrális gesztusoktól mentes femme fatale-figura megrajzolásával és azzal, hogy a történetet szép lassan jellegzetes noir-sztorivá formálja. Bár a lezárást egy szélhámosfilmeken szocializálódott néző viszonylag könnyen kitalálhatja, a rendező és forgatókönyvírói ügyesen (és nézőbarát módon) sáfárkodnak az információkkal, a Transz ráadásul másfajta izgalmakat is kínál. Egy ponton az alapfilm is végrehajtja a mentális és a valós tér összemosását, Boyle pedig az egyik hipnózisjelenetnél úgy tesz rá erre több lapáttal, hogy három rétegűvé sűríti az elbeszélést: a valós fizikai térben ülő főhős a hipnózis terében egy tableten keresztül nézi az egyik emlékét. A rendező a film egészét tekintve aránylag összetett konstrukcióval áll elő (bár nem annyira radikális, mint a példaképként emlegetett Nicolas Roeg a Ne nézz vissza! című klasszikusban), és saját filmkészítői rutinja mellett talán az is segítheti a széles közönség elérésében, hogy több tömegfilmes alkotó – kivált a Transzszal legkönnyebben összefüggésbe hozható Nolan – jó pár éve dolgozik már a komplex narratív szerkezetek fősodorban való meghonosításán.

Még az elbeszéléssel folytatott játéknál is feltűnőbb gesztus, hogy a rendező a nyitány kamerába beszélő főhősétől kezdve a cselekménybe iktatott újabb és újabb képernyőkön (és a pár másodpercre bevágott, megint csak kamerába bámulós felvételen) át rendre felhívja a figyelmünket nézői pozíciónkra. Boyle egyes korábbi munkáiban sem idegenkedett az önreflexiótól, ezúttal azonban másként valósítja meg ezt: most mintha azt szeretné elérni, hogy gondoljunk úgy a filmnézésre, mint a hipnózis okozta transzra, de álljunk ellen az érzelmi manipuláció terén vérprofi terapeutánk mesterkedésének.

 

Transz (Trance) – brit, 2013. Rendezte: Danny Boyle. Írta: Joe Ahearne és John Hodge. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Rick Smith. Szereplők: James McAvoy (Simon), Vincent Cassel (Franck), Rosario Dawson (Elizabeth), Danny Sapani (Nate). Gyártó: Cloud 8 Films / Pathé / Decibel Films / Film4. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 101 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/06 8-8. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11459