KönyvBerkes Ildikó: Kurosawa AkiraKelemen Sándor
Ha japán film – akkor Kuroszava. Ő az, aki elsőként eszünkbe ötlik, s nemcsak a filmbarátok vannak ezzel így, hanem azok is, akikben egészen halványan dereng a japán film – szamurájharakiri – Kuroszava asszociációs lánc, vagyis azok a nézők, akiknek valami rémlett, amikor az Örökmozgó vetíteni kezdte a Kuroszava-Álmokat, és jegyet vettek „erre a Kuroszavára” (átírási variánsok tucatjai bizonyítják a mester honi ismertségét), aztán vagy szabadkozva somfordáltak ki a negyedik álom közepe táján, vagy ottmarasztalta őket az idős rendező intellektuális csűrcsavaroktól mentes, hol idillien szép, hol nyomasztóan szép, hol túl szép képekben megkomponált világféltése.
Berkes Ildikó könyve igényes részletességgel, sok-sok adattal, a szükséges háttérinformációkat (a japán gazdasági-társadalmi helyzet, a kulturális tradíciók, a japán film, a Kuroszava életében bekövetkezett fordulatok vázlatát) sem nélkülözve „mondja fel” nekünk, amit Kuroszaváról „tudni kell”.
Szerzőnk sajnos szinte mindvégig megmarad annál a szerkesztési elvnél, hogy a kronologikusan felsorolt filmek rövid cselekményváza után „lefordítva” megkapjuk a film mondandóját, amely tankönyvízű általánosságok (úgymint Kuroszava „nyugati” vonása: individualizmusa; Kuroszava „japánsága”: viszonya a tradíciókhoz; Kuroszava „dosztojevszkijisége”: „Kuroszava univerzalitása” stb.) koordinátái mentén helyezkedik el. („A Véres trón festői eszközökkel fejezi ki azt a filozófiai dilemmát, miszerint az önmegvalósításhoz ambíció szükséges, az pedig gonoszsághoz vihet, és szembefordítja az embert embertársaival”. „A modern társadalomban oly sokat emlegetett farkastörvények uralkodnak, ennek következményét látjuk a Ran hősein”) Alaptételekben, kulcsmondatokban kapjuk a megfejtést. („Itt is megfogalmazódik Kuroszava művészetének alaptétele: az önmagunkhoz vezető út a legnehezebb, de az egyetlen út, amely igazolni tudja az életet.”)
Nem kétséges, ezekről is szó van, és egy film valóban összefoglalható akár egyetlen, frappáns, filozofikus mondattal is, de lehet, hogy a közbülső állomások érdekesebbek, mint maga az igazság, miközben a műnek a rárakódott értelmezési sablonok ellenére önmagában is meg kell állnia – még a Kuroszava-szakértő Donald Richie mankói nélkül is. Hiszen a mű igazi szellemi tartalma a befogadóval való találkozáskor elevenedik meg. Ezt a randevút titkolta el előlünk Berkes Ildikó, az ő személyes találkozását Kuroszava művészetével. Enélkül pedig hiába a sok fa, mégsem látjuk az erdőt, és innen eredhet az egész könyvet átható túlzott objektivitás (személytelenség?), a filmek élettelenül hevernek a súlyos igazságok alatt. A szakirodalom felkutatása, feldolgozása, az ezzel járó munka értékelendő, de nem közelíthetünk szinte kizárólag ezeken keresztül a filmekhez, hisz úgysem ott rejlik a kulcs. Ahogy azt Kuroszava egy földije még a XVII. sz. tájékán mondogatta: „S a lélek? Felhők közt keresd, milyen a madár lábnyoma.”
Még egy apró megjegyzés: hiányoljuk a képeket.
Mindezen mord sorok ellenére: csak üdvözölni lehet a Filmintézet Filmkultúra-könyvek sorozatát a honi filmes könyvkiadás szűk esztendeiben, és remélhetőleg Berkes Ildikó következő munkája – ne felejtsük el, ő írta A western kiváló könyvét –, a szerzőhöz közelebb álló témát dolgoz majd fel, a tőle megszokott színvonalon.
BERKES ILDIKÓ: KUROSAWA AKIRA. MAGYAR FILMINTÉZET, 1991. 149 OLDAL.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2473 átlag: 5.39 |
 |
|
