KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/július
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• N. N.: Helyreigazítás
• Ádám Péter: Jean-Claude Brialy (1933–2007)
KÍNAI FILM
• Teszár Dávid: A kínai film nagy ugrása Zhang Yi-mou
• Hirsch Tibor: Kína felett az ég Bábeli történetek
• Géczi Zoltán: A Sárkány közbelép Kínai filmpiac
REKLÁMÖZÖN
• Barotányi Zoltán: Bemegyek, kijövök Reklámfilmek a Kádár-korban
• Vaskó Péter: Hidratált szamárbőr Reklám a moziban
• Kolozsi László: A PH-semleges élet Beszélgetés a magyar reklámról
• Schubert Gusztáv: Hátsó gondolat Magyar plazma
KULTUSZMOZI
• Csont András: A csábítás főkönyve Don Giovanni
DOKU/FIKCIÓ
• Muhi Klára: Ha nem nyomod a falat… Beszélgetés Almási Tamással
• Báron György: A valóság meséi Jean Rouch
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Keleti kapcsolat Mediawave
• Stőhr Lóránt: Filmnyelvjárások Dialëktus
• Wostry Ferenc: Jigoku! Udine
HATÁRSÁV
• Palotai János: Mozgófénykép Fotográfiák a Ludwig Múzeumban
KRITIKA
• Lajta Gábor: A meztelen kép Goya kísértetei
• Muhi Klára: A művész és az inkvizítor Goya kísértetei
• Pápai Zsolt: Veszélyesen édes Neil Armfield: Candy
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Piaf
• Vajda Judit: Aranykapu
• Kolozsi László: Sötétkékmajdnemfekete
• Parádi Orsolya: Miss Potter
• Csillag Márton: Vaskabátok
DVD
• Csillag Márton: ©vejk, a derék katona 1–2.
• Pápai Zsolt: A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet
• Tosoki Gyula: A matador
• Klág Dávid: 9 dal

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Baran

Vincze Teréz

 

Az 1980-as évek végétől rendkívül felerősödő iráni filmhullám egyik meghatározó vonása a felejthetetlen gyermekszereplők sora. Ezekhez a tiszta és megragadó kis figurákhoz szinte szükségszerűen tartoztak letisztult és egyszerű alaptörténetek: kutatás a lakásban egy ajtókulcs után (Ebrahim Foruzesh: A kulcs), kalandos utazás egyedül az iskolából hazafelé (Jafar Panahi: Tükör), a házi feladat eljuttatása a beteg osztálytársnak (Abbas Kiarostami: Hol a barátom háza?). Majid Majidi rendezői munkásságának erősségei is ezen a terepen mozognak: az Oscar-jelölt A mennyország gyermekei, valamint A mennyország színe című filmjeiben egyaránt emlékezetes gyerekszereplőket találunk. Ennek egyenes folytatása a Baran, melyben a gyerekekből kamaszok/fiatal felnőttek váltak, akik ugyanolyan tiszta és egyszerű ártatlansággal élik meg az első szerelmet, mint a korábbi filmekben szereplő kis társaik egy elveszett pár cipő okozta galibát. Ahhoz, hogy itt egy valóban archetipikus szerelmi történet kerekedjen, minden adva van: a teheráni építkezésen dolgozó iráni Montague-k és afgán menekült Capuletek gyermekei között a szakadék még áthidalhatatlanabb, mint Shakespeare-nél volt a boldog reneszánsz „békeidőben”, és ebben a kiszolgáltatott nincstelenségben ráadásul minden apró gesztusnak óriási a tétje: emberélet, családok fennmaradása múlhat minden elejtett cementes zsákon. Nem csodáljuk hát, hogy a boldogulásért folytatott küzdelem során vegytiszta harag gyúl az ifjú (iráni) Lateef szívében, midőn a sérült apja helyett az építkezésre érkező fiatalabb és gyengébb (afgán) Rahmat kapja meg a munkáját, míg neki nehezebb, férfiasabb feladat jut. Haragja akkor alakul bátortalan szerelemmé, amikor véletlenül rájön, hogy Rahmat turbánja alatt szépséges afgán leány rejtőzik. Lateefből gáláns védelmező és segítőtárs válik, miközben a film során végig egyetlen szót sem váltanak egymással. Zseniális telitalálat, valódi filmköltői gesztus ez a némaság, s Majidi költői erényekben amúgy sem szűkölködik: amihez hozzáér, szépséges metaforává válik. A helyszínül választott Kőműves Kelemen-szerűen (nem) épülő háztól – ahol állandóan bontják a már felhúzott falakat – a folyóparti vándorcipészig, és a filmtörténet leggyönyörűbb eső mosta lábnyomáig, amire a film végéig kell várnunk. De bátran mondhatom: nagyon megéri.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2121