|
|
|
Láttuk mégElpidio ValdesSzemadám György
A játékfilm-hosszúságú rajzfilm a legképtelenebb műfajok egyike, s csak valami egészen sajátos megformálás képes arra, hogy elfogadtassa. Meglepő most látni egy olyan – e műfajhoz tartozó – alkotást, melyet a rajzfilmcsinálás nagyüzemének profi fogásaitól fényévnyi távolság választ el. Ettől lehetne érdekes, de sajnos ez a rajzfilm azzal lepi meg az embert, hogy naiv és dilettáns. Alkotói például nyilvánvalóan nem voltak tisztában azzal, hogy a film témáját adó – s a kalandfilmekre jellemző egysíkúsággal tálalt – történelmi események milyen furcsa megvilágításba kerülnek, ha azokat embléma-bábukkal és karikatúrákkal játszatják el. Amikor a vászon felét betölti egy okkersárgás kör, melynek a közepében egy másik kör van, alatta két csíkkal, felette pedig két pislogó fekete ponttal, s el kell hinnünk, hogy ez a főhős arca – azé a kubai Supermané, akiért egyébként izgulnunk kellene –, vége a rajzfilm-illúziónak. Az egykaptafára készült figurák közti eligazodásban a legjobb támpont az, hogy a „jók” feje kerek, míg a „rosszaké” hosszúkás. Sem a nagy, homogén felületek, sem az állóképek, sem a háttereken túltengő kékeslila szín nem teszik a filmet izgalmasabbá. A figurák mozgatása mechanikus, darabos, s ennek a felgyorsított tempójú propaganda-kalandfilmnek az egymást követő eseményei inkább fárasztóak, mintsem izgalmasak, annál is inkább, mert minden egyes fordulatát jóelőre sejthetjük.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1049 átlag: 5.55 |
 |
|
|
|
