KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A rejtőzködő

Égszínkékben

Ardai Zoltán

 

„Hol az igazság?” – kérdezte már Pilátus, hallván, hogy az elébe vezetett titokzatos fogoly az igazság országából érkezett. Kézdi-Kovács Zsolt új, jelenkori cselekményű – hangsúlyosan gmk-korabeli – filmjének egyik jelenetében valóságos hitelvi szeminárium vitatja meg az örök kérdést, öregedő fiatalok kis gyülekezete. Van köztük nagyhadaró, szemüvegvillogtató, agresszívan teoretikus alkat, van savanyúan eredetietlen lány, aki a mélyebb jelentőség árnyalatával panaszolja, hogy az életben „mindenütt csak homályos pontokat” lát, s van krisztusi szelídségű kézműves-teológus is. Ő koszlott munkaruhában hallgat és magyaráz, trikója eszmei tekintetben talán Tolsztoj parasztingénél is fehérebb. A társalgás színhelyéül egy perifériális hangulatú, ócska szerelőműhely szolgál, ahol mintegy a korral dacolva lehet dolgozgatni; a film főhőse például sárkányrepülőt épít itt magának. Ez a harmincéves fiatalember pilóta, akinek állását egy romantikus kihágás miatt felfüggesztették, s kénytelen volt elfogadni üzletasszony-anyja ajánlatát: bekapcsolódni egy családi vállalkozásba. Ez pedig mélyen idegen tőle; ő mindinkább az említett vitázók korszerűtlen társaságában kezdi otthon érezni magát.

A „korszerűség” ma már, ha akarjuk, csakugyan rosszértelmű kifejezés, ez azonban a nézőnek nem feltétlenül teszi vonzóbbakká A rejtőzködő múltban-rekedt elmélkedőit. „Hol az igazság?” – a kérdés olyan lottyadtan, olyan színtelen, mégis affektált tónusban hangzik el itt, amelynél a nyöszörgő vagy a cinikus lejtés is szebb lehetne, de a nem-tamáskodók szavait is csak szürkeség telíti. Szomorú ez —mondhatnánk, ha az előbb vázolt esszéisztikus filmrészlet nem volna oly humorosan kimódolt. Ha a film egészéből kiszakítva néznénk, azt hihetnénk, hogy egy „jómagyar” értelmiségellenes pamfletmozi pereg előttünk, amely nagyratörő szándékkal az intellektuális színezetű igazságkeresés (vagy éppen: az istenkeresés) leggyatrább formáin élcelődik, s ezeken is inkább vaskosan, mint éleslátóan. Pedig A rejtőzködő stílusa nagyon komoly, s valójában ez a jelenet sem holmi gonosz tréfa, ellenkezőleg: kísérlet a főhős új társaságának felmagasztalására.

Arról van szó ugyanis, hogy a főszereplőt mindezidáig – amíg részt nem vett a társas hit-meditációban – nem fűzte szeretet senkihez, nem volt közössége. Igaz, látszott rajta, menynyire utálkozik a talmi dolgoktól és emberektől, s mennyire szeretne hazatalálni Isten rejtőző arcához (főként ez a sóvárgás táplálta a magányos repülés iránti nosztalgiáját is), mindez azonban nagyon kevés volt. Ha még azt is a javára írjuk, hogy egy nehéz pillanatában Cseh Tamás egyik dalával vigasztalódott (együtt énekelve volt feleségével) – még ez is kevés. A fordulatot a műhelybeli tartózkodások jelentik, itt szabadul ő meg az Újtestamentum nevezetes intésének árnyától: „Ha (...) szeretet pedig nincsen énbennem...”. A záróképsorban már olyan módon nevet fel, amire oda kell figyelnünk. A szabad természetben áll, s megújult tekintettel, furcsálkodás nélkül nézi húgát és húga szerelmét (a trikós Mestert), akik – biblikus kép – egy birkanyájat megkerülve futnak felé. Bár az előkészítő – műhelybeli – jelenet kirívó sikerületlensége eleve parodisztikussá színezi ezt a pillanatot is, most legalább ráébredünk valamire: az imént végignézett film szokatlanul ambiciózus voltára.

Visszagondolva A rejtőzködőre, már nem nehéz észrevenni azt a belső filozofikus ívet, amely a tartósabb érvényű közlendőt hivatott hordozni, egyúttal szervező szerepe is van: egyetlen nagy erőtérbe kell vonnia a mű alárendelt témáit és számos aktuális jellegű mozzanatát. Ezek szerepe elsősorban az, hogy az Igazat a maga sokoldalúságában bontsák ki, az élet villódzásában közvetítsék a nézőnek. ĺgy a mű egyszerre mondana sokat a legmaibb Magyarországról és az emberről. A baj ott van, hogy A rejtőzködő eszméje nem a film egész szövedékéből rajzolódik elő, hanem csak ennek egyes mesterkélt elemeiből, amelyek kifityegnek a szorosabban összefüggő témák és motívumrostok közül. Ami a jobban összefont komponenseket illeti, ezek részben utalásszerűek („rohadt magyar színházi élet”, konyhai csevegés a kisvállalkozók rövidlátó pénzhajhászásáról, kárpáti tánc videón, Cseh Tamás stb.), részben pedig ábrázoló igényűek: egy „távszerelem” felbomlási folyamata és a főhős családjának belső viszonyai. Olyan család ez, amelyen jól tanulmányozhatjuk az agyontépázott, régi jó középpolgári miliő egyfajta átvedlését: felemás beolvadását a butikos-suszterájba. Mégsem figyelhetjük meg ezt kellő átéléssel, mert folyton elénk tuszkolódik a középponti álfigura. Ebben a családban nagyonis akadhatnak fiatal istenkeresők, de ez az istenkereső egy pillanatra sem feledteti szereplő-mivoltát (Törőcsik Mari az anya szerepében és Monori Lili az alkalmazottként velük lakó volt feleség szerepében sokkalta szuggesztívebbek). Nem is igen tehetné, mivel a film amúgyis zsúfolt világán belül még egy kísérteties kis külön világ is ki van képezve a számára. Ide könnyedén hazatalálhat bármikor, így aztán közömbös az, hogy mit érez, mit vél és mi történik vele. Álmai és látomásai a felhők feletti égről finom kivitelűek, de mégiscsak átlagosak, ilymódon tolakodóak. Az az eset sem szerencsésebb, amikor a fekete űrrel álmodik, s benne egy világítóan közelgő fürdőkáddal. A kádból egy láb áll ki. Különös. Aztán látjuk, amint a fiú iszonyodva fölriad: „Az anyám lába!” – ez már mulatságos. Nem az a mulatságos, ha ilyesmi valakivel megtörténik. A filmjelenet mulatságos, bár nyilvánvalóan nem az alkotók örömére. De komikus még az az égszínkék fürdőköpeny is, amelyben a fiú otthon járkál és ágál, miután búcsút kellett mondania a motoros repülőgépek vezetésének.

Az eddig elmondottak talán azt a látszatot keltik, hogy A rejtőzködő kudarca érdektelen kudarc. Az azonban, hogy a filmből hiányzik az irónia, csak felületes magyarázat volna az akaratlan komikum túlbuzgásaira. A hangulatosan váltakozó képek ugyanis itt mindvégig magukon viselik annak a stílustörekvésnek a jegyeit, amely nem csupán egy bizonyos emelkedett-komoly valóságlátás demonstrációját jelenti, hanem tudatos próbára tételét is. Azok a köznapi realitások-trivialitások, amelyek A rejtőzködő cselekményében felmerülhetnek, előre vállalt módon (elővigyázatos válogatás nélkül) jelennek meg a filmen. Éppen az a cél, hogy bebizonyosodjék: a nem-ironikus szemlélet mindent felölelhet a mi időnkben is, anélkül, hogy kifordulna önmagából. (Erre persze akkor van nagy esély, amikor a vallásos tekintet épp annyira képes ironikus villanásokra, mint amennyire az ironikus művészi szemlélet nem komolytalan.) Ha az emelkedett figyelem elfordulna a kék és sárga fürdőköpenyektől, az éppen rikácsoló lakótársaktól, az előkelő lakás és az ajtókhoz vezető siralmas gang kontrasztjától, vagy a butikbeli kisegítő lány ravaszul bávatag „rózsaszín az alapszín”-játékától, erőtlenséget árulna el, s alig is irányulhatna másra, mint a felhők vonulására. De nem: a kamera állja a látványt, a főhős hátravonul a lánnyal a butik mélyére, s csak záróra után néz fel az esteledő égre, ahol kondenzcsíkot húz egy repülő. A lány ijedten követi az elrévedő tekintetet, arca kis alkonyi folt a háttérben. A butik-jelenet témájában nehéz valami magasztosra találni, mégis, itt csaknem megvalósul a megindultságra kész dezironizáló látásmód és a hitelesség áhított egysége. A rejtőzködő nem a maga stíluselvein bukik meg, hanem azon, hogy itt az alkotói szándékon kívül nincs forrása az emelkedettségnek. Nem történik semmilyen megrendítő esemény, ami az életben pedig megtörténhet, s nem megy végbe semmilyen folyamat, amit átélhetnénk. Mindent, amin mégiscsak rajta van a valóság színe, csak üres fény világít át, nagyzolón megnövelve körvonalaikat. A hatás megfordított: amit bámulnánk, azon mosolygunk, amin fájóan mosolyognánk, azon pukkadozunk. ĺgy néha merő kutyakomédiának látszik a filmbeli anyának és nyomasztó, de lenyűgöző életkedvű volt menyének néhány összecsapása is. Alighanem jobb filmet látnánk, ha az eszmei műfény akár csak kioltódnék. Ha pedig más kerülne a helyébe, talán még haza is találhatnánk a film stílusában, nem kéne beérnünk az Istenkereső diadalának halotthalvány táblaképével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5669