KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Allen Ginsberg halálára

Halápi Csaba

 

Költő, az Üvöltés és a Kaddis szerzője, énekes, muzsikus, dokumentumfotós, baloldali radikális és meleg aktivista, „nemzetbiztonsági veszély” (az FBI szerint), világutazó, orosz zsidó szülők buddhistává lett gyermeke, a hippikultúra keresztapja (tőle származik a „flower power” jelszó), a Naropa Intézet lelke, Jack Kerouac, William S. Burroughs, Neal Cassady és Eörsi István barátja és népszerűsítője, Bob Dylan, a Clash, a Sonic Youth és Földes László zenésztársa (ekként a magyar filmművészet „motívuma” is a Kopasz kutyában...), a szabad szerelem és a mindennapi meditáció apostola: Allen Ginsberg április 5-én, szombaton reggel New York-i otthonából visszaindult Halál Apához.

Az előző héten tudta meg, hogy a betegség, amivel hosszú ideje együtt élt, operálhatatlan rákká fejlődött, orvosai még legalább négy hónapot adtak neki, ő azonban, úgy tűnik, tudta, hogy jóval kevesebb ideje maradt. Szerdán otthagyta a kórházat, s két nap alatt megírt egy tucat verset, sorban látogatták meg a barátai: buddhista szerzetesek, Patti Smith, Gregory Corso,Roy Liechtenstein és persze hűséges társa, Peter Orlovsky. Utoljára és leghosszabban Burroughs-zal beszélt: azt hittem, félni fogok a haláltól, de csak kimerült vagyok, mondta.

Ginsberg bölcs volt és bohóc, fáradhatatlan önreklámozó (egyik utolsó kívánsága az volt: ügynöke intézze el, hogy a New York Times Book Review recenzálja válogatott verseit), aki ugyanakkor – hiába ajánlottak neki nagy cégek súlyos összegeket – mindvégig kitartott az első kötetét kinyomtató kicsi kiadó mellett. Szerette a feltűnést és a fiatal fiúkat, ragaszkodott ahhoz, hogy a verseket fennhangon kell olvasni, s ha lehet, meztelenül. Néhány évvel ezelőtt feltették neki a kérdést: mi dobja fel mostanában? „Lássuk csak... A szex, a versírás, az éneklés, a lemezcsinálás muzsikusokkal, a tanítás... meg az alvás.” És a halhatatlanság? Elnevette magát. „A halhatatlanság később jön, ahogy mondani szokás. De azért abban biztos vagyok, hogy néhány vers... na, tudod, hogy van, igaziból semmi sem halhatatlan. Még a nap sem. Mint abban a régi dalban.” És énekelni kezdett: „Egyedül vagyok az égben / Ahol nincs mit veszíteni / A nap nem örökkévaló / Ezért van a Blues.”

Allen Ginsberg valamikor a negyvenes években érettségizett szülővárosa, a New Jersey-beli Paterson gimnáziumában, az iskolai évkönyvben ez áll róla: „A ‘Professzor’, az osztály filozófusa és zsenije... Beethoven és Charlie Chaplin megszállottja... Mindene a zene, a politika, a történelem, az irodalom, a film... gyűlöli az unalmas tanárokat és a republikánusokat.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1618