KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A mozgás-kép

Nem strandolvasmány

Nánay Bence

Filmtörténet és filozófia: Gilles Deleuze könyve fordulat a filmről való gondolkodás történetében.

 

A filmelméletről sok rosszat el lehet mondani. Száraz, érthetetlen, unalmas, feleslegesen túlbonyolított megközelítése egy amúgy egyszerű jelenségnek, a filmnek. S ebben van is valami. Kevés olyan filmelméleti könyv van, amely lebilincselő olvasmány lenne. Leginkább halandó ember számára követhetetlen, jó sok szakterminussal megtűzdelt eszmefuttatásokra számíthat az olvasó.

Gilles Deleuze könyve, ha lehet, még ebben a kategóriában is veri a mezőnyt. Vannak filmteoretikusok – Balázs Béla például –, akik megpróbálnak minden mozilátogató számára érthetően írni. Deleuze nem ilyen. Az ő esetében ugyanis van még egy terhelő körülmény: Deleuze filozófus. A Mozgás-kép nemcsak és nem elsősorban filmes könyv: sokkal inkább filozófiai traktátusnak tekinthető. Filmelmélet és filozófia – a lehető legolvasóellenesebb kombináció.

Eddig a fanyalgás. Azt azonban le kell szögezni, hogy ha az olvasó átverekszi magát a könyv oldalain, valami nagyon fontosat érthet meg a filmről. A Mozgás-kép – ebben minden szakmabeli egyetért – új korszakot nyitott a filmelméletben. Ez persze nem kell, hogy meghasson minket, annyi azonban bizonyos: ez a filmelmélet gyökeresen eltér azoktól, amelyekkel az olvasó eddig találkozhatott.

Mindenekelőtt Deleuze egészen mást ért a filmelmélet kulcsfogalmai alatt, mint elődei. Itt nem kell nagyon elrugaszkodott fogalmakra gondolni: a legfontosabb különbségek egyike a kép fogalmának értelmezése. A klasszikus filmelmélet a képet technikai paraméterekkel határozta meg: premier plán, nagytotál, képmélység, képkivágás. A nagy kérdés pedig az volt, hogy miként nyernek ezek a képek jelentést: hogyan viszonyulnak a filmkép technikai paraméterei a kép jelentéséhez. A képek összeütközése nyomán pattan ki a jelentés? A montázs felelős a jelentésért? Vagy a történet? Esetleg a néző elméje konstruálja a jelentést a képeket látván? És egyáltalán: milyen jelentésről is van itt szó? Nyelvi jelentésről? Ha igen, akkor az hogyan viszonyul a nem nyelvi képekhez? Ha pedig nem nyelvi ez a jelentés, akkor milyen?

Deleuze megoldása a híres duchampi frázisra emlékeztet: „Nincs megoldás, mivel nincs probléma.” Deleuze felfogásában a kép nem írható le pusztán technikai jellemzőkkel: a kép nem azonos a beállítással. A kép néha egy másodperc törtrészéig tartó snitt-részlet, néha hosszú percekig elhúzódó, több beállítást felölelő jelenet. A képet tehát nem a technikai paraméterek határozzák meg (például hogy vágástól vágásig tart). A kép elképzelhetetlen a jelentéstől elválasztva. A jelentés határozza meg a képet, az eredeti kérdés – a kép és a jelentés viszonyáról – tehát értelmetlen. A könyv címét adó mozgás-kép is e fogalom szerint értelmezendő. Fellengzősen ezt úgy is lehetne mondani, hogy Deleuze megkérdőjelezte az eleddig alapigazságként elfogadott kép-jelentés szembeállítást.

Ez az álláspont azonban további kérdéseket vet fel. Először is: milyen jelentésről itt van szó? Továbbá: ha már nem segítenek a technikai paraméterek abban, hogy meghatározzuk, milyen képpel állunk szemben, akkor hogyan lehetséges a képek különböző fajtáit elkülöníteni. Az ismerős distinkciók eltűnnek a kép fogalmának elemzésekor: nincs többé metrikus montázs, szűk szekond, mélységélesség. Mi jön e fogalmak helyére?

Deleuze e pontokon átcsúszik a filozófia területére. A filmképek jelentése nemcsak hogy nem nyelvi jelentés, de nem is hasonlítható össze a nyelv által adott jelentés-fogalmunkkal. Következésképpen a nyelv elemzésekor használt elméletek és fogalmak nem használhatók a filmkép esetében – itt Deleuze keményen kritizálja a filmszemiotika irányzatát, amely épp erre tett kísérletet. A képek ugyanúgy a gondolkodás médiumai, mint a szavak, sőt, egy alapvetőbb, talán az állatokra is jellemző gondolkodási folyamat megvalósítói.

Ezt a sok tekintetben primitívebb gondolkodást a percepció és az akció elválaszthatatlansága jellemzi: a képek annyiban rendelkeznek jelentéssel, amennyiben egy akcióhoz vezetnek vagy vezethetnek. A kutya számára a bot nem nyelvi reprezentáció, hanem a játék akciójának lehetőségét kínáló kép. A percepció és az akció tehát egymást feltételezik. E percepció-akció kapcsolat – s a közöttük közvetítő affekció – jellemzi a mozgás-képet, s annak alosztályait: a percepció-képet, az affekció-képet és az akció-képet.

Ez az elemzés Deleuze szerint viszonylag jól használható a film első ötven évének képtípusaira. A neorealizmustól kezdve azonban valami megváltozott. Érdemes felfigyelni arra, hogy Deleuze itt megint egy filmelméleti tabut döntöget. A klasszikus filmelmélet elemzései és fogalmai a film történetének egészére érvényesek, Lumiere-től a digitális képig. A filmtörténetnek tehát rendszerint nem marad helye a filmelméleti koncepciókban – azt egy másik tanszéken tanítják.

Deleuze viszont e könyvével egyben filmtörténetet is ír – persze ez a filmtörténet kevéssé emlékeztet a hagyományos filmtörténetekre. Egy alapvető töréspontot mutat ki a filmet alkotó képek tekintetében: a neorealista filmekkel kezdődően a képekben a percepció és az akció kapcsolata megtört: a percepció nem vezet akcióhoz, ha pedig – ritkán – mégis akciót látunk, nem igazán tudni, miért történik, milyen percepció váltotta ki, ha egyáltalán kiváltotta bármi is. Ha a Tavaly Marienbadban című filmre gondolunk, talán világossá válik, mit ért Deleuze ezen a változáson. Ezt az új, a század második felének filmművészetére jellemző képfajtát Deleuze idő-képnek nevezi, és külön könyvet szentel elemzésének. A most kiadott Mozgás-kép voltaképpen csak e második kötettel együtt adja ki Deleuze elméletét a filmről.

Mindez persze kicsit absztraktnak tűnhet. A szerző azonban jó érzékkel konkrét filmek, illetve jelenetek elemzésére használja ezeket a fogalmakat, és e filmelemzések nem az oda nem illő terminusok erőltetett alkalmazásai. Épp ellenkezőleg: követhetőbbé, világosabbá teszik Deleuze fogalmi apparátusát. A több száz oldalas, illusztráció nélküli könyv azonban így is elég tömény. Ha valaki mégis rászánja magát a kötet végigolvasására, talán érdemes a Metropolis című folyóirat e könyvet elemző, kissé könnyebben követhető és háttérismereteket is nyújtó 1997-es Deleuze-különszámát is kézbe venni.

Michael Foucault – még a múlt században – azt írta, hogy a XXI. század Deleuze évszázada lesz. A Mozgás-képről is el lehetne mondani, hogy a XXI. század filmelméletének elkerülhetetlen alapműve. Mégsem ezért érdemes elolvasni, hanem mert a filmről való gondolkodás radikálisan új stílusát teremtette meg – egy olyan stílust, amely relevánsabb kérdéseket képes felvetni az egyszerű, nem filmtudós mozilátogató számára, mint amelyekkel a klasszikus filmelmélet foglalkozott.

 

Fordította: Kovács András Bálint. Osiris, 2001.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3504