KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Wind River – Gyilkos nyomon

Kránicz Bence

Wind River – amerikai, 2017. Rendezte és írta: Taylor Sheridan. Kép: Ben Richardson. Zene: Nick Cave és Warren Ellis. Szereplők: Elisabeth Olsen (Banner), Jeremy Renner (Lambert), Julia Jones (Wilma), Kelsey Asbille (Natalie), Graham Greene (Ben). Gyártó: Acacia / Film 44 / Thunder Road Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 107 perc.

 

Két éve a Sicario bemutatása a hollywoodi bűnfilm ünnepi eseményét jelentette: Denis Villeneuve rendezése az akcióthriller és a „gyilkosok gyilkosa” típusú gengszterfilm zsáneréhez is eredeti módon nyúlt, sötét színekkel átfestve e két egyébként sem habkönnyű műfaj világát. Pápai Zsolt helyi értékén méltatta a filmet tanulmányában (Filmvilág 2016/04), ám ő sem szentelt figyelmet Taylor Sheridan forgatókönyvíró érdemeinek. Sheridant egyébként is zavarhatta, hogy a Sicarióra Villeneuve remekléseként hivatkoztak a kritikusok, mert a Wind River a korábbi film párdarabjának, variációjának tűnik. És bár a Sicarióval való összevetésben óhatatlanul alulmarad, Sheridan személyében a bűnügyi műfajok új, markáns hangú kismesterét üdvözölhetjük.

A régóta Hollywoodban sertepertélő, főként színészként dolgozó Sheridan már rendezett egy Fűrész-típusú túlélőhorrort (Vile), amikor a kétezertízes évek derekán új fejezetet nyitott karrierjében. A préri urai és a Sicario forgatókönyve, illetve a Wind River alapján a thriller, a krimi és a gengszterfilm határvidékén érzi otthon magát, szikáran brutális bűnügyi történetei szerzőjük kiábrándult társadalomszemléletét tükrözik, valamint elmossák és részlegesen érvénytelenítik a tradicionális hőstípusok (védelmező, nyomozó, bandita) kategóriáit. A Wind River vadásza a wyomingi indiánrezervátum lakója, ám az öntudatos FBI-ügynöknő oldalára állva önbíráskodóvá válik, akár sajátjai ellen fordulva. Egy helyi indián lány halála indítja be a nyomozást, és a cammogó második harmadot leszámítva Sheridan magabiztosan tartja kézben a szálakat, a főszereplővé előlépő, fenséges téli táj képei pedig kisegítik ott, ahol alább hagy a feszültség. A kétlépcsős finálé – előbb a bűnügyet megmagyarázó flashback, majd a Sicarióhoz hasonlóan rendhagyó végső leszámolás – pedig túlzás nélkül a Villeneuve-film nagyjeleneteihez mérhető. Kár, hogy az epilógusban Sheridan disszonánsnak ható engedményt tesz a happy endre szomjazó plázaközönségnek, ám a lúdbőrőztető záróképpel visszatalál saját ösvényére. Halott gyermekeiket sirató apákat látunk: nézik a lenyűgöző és vigasztalan wyomingi hegyeket, amely között olyan könnyen utat tévesztenek azok a szépséges és törékeny indián lányok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13389