Tarsem SinghTarsem Singh videóklipjeiA nyúlon túlMegyeri Dániel
Karrierje elején Tarsem Singh klipekkel alakította ki sajátos látásmódját. Az indiai származású rendező markáns vizuális stílusával és delejes kompozícióival igencsak kitűnik a Hollywood-szerte szárnyukat bontogató filmesek közül. Oly sok kollégájához hasonlóan, mielőtt A sejtben (The Cell, 2000) és a Zuhanásban (The Fall, 2006) az emberi psziché és fantázia állhatatos felfedezőjévé vált volna, számos reklámfilmmel – melyek közül a We Will Rock You Pepsi-reklám a legemlékezetesebb (2005) –, illetve öt videóklippel csiszolgatta alkotói kristálygömbjét. Kapcsolata a zeneiparral az 1990 és ’93 közti időszakra korlátozódik, és ha kronologikus sorrendben vizsgáljuk ezeket a szösszeneteket, a szemünk láttára rajzolódik ki az a sárgaköves út, melyen Tarsemnek végig kellett sétálnia ahhoz, hogy szerzői víziója kiteljesedhessen – de természetesen közös tematikai és formai kapcsokat is felfedezhetünk a klipek között.
Az En Vogue R&B-jéhez készített videóklip, a Hold On (1990), az MTV-korszak hajnalához (illetve a ’60-’70-es évek Motown-érájához) méltón egyszerű megoldásokkal operál. Tarsem a lánytrió produkcióját blue box technika révén, kétterű kompozíciókban álmodta képernyőre, ám míg az énekeseket hol kistotálban, hol premier plánban mutatja, bejáratva velük az egész teret, a háttérben vagy éppen az előtérben vonagló táncosok mozgását felgyorsítja, jókora szakadékot képezve a klip főszereplői és a lélegző, de a filmidő torzítása miatt rendellenes ornamentumok közé. Tarsem klipjeit az imázs- és az úgynevezett sztori-klipek közé lehet pozícionálni, mivel a rendező sosem éri be csupán az adott előadó artisztikus, brand-építő bemutatásával, vizuális megfogalmazásával azt egy csapásra át is lényegíti, többlettartalommal ruházza fel. A Hold On félmeztelen táncosai A sejtben tetten érhető testkultuszának korai megnyilvánulásai, soron következő munkáiban már inkább befelé fordítja figyelmét, és ugyan megtartja az egy helyszínen lezajló cselekményt, az álom és a révület tematizálásával vad asszociációk felé nyíló tudatkapukat tár szélesre. Legyen az a Zuhanásban továbbélő halálálom Suzanne Vega Tired of Sleepingjében (1990), a vallásból való kiábrándulás által előidézett önanalízis, meghasonlás (R.E.M. – Losing My Religion, 1991), szerelmi vágyódás (Vanessa Paradis – Be My Baby, 1992), netán édes álomba csalogató altatódal (Deep Forest – Sweet Lullaby, 1993).
A Hold On puritán technodíszlete a Tired of Sleeping kihalt lakásbelsőjére rímel, csak míg az előzőben egy filmtechnikai trouvaille nyitotta meg a klip terét, a Suzanne Vega-szám videójában már az elme kanyargós ösvényein száguldunk – egyetlen evilági fal sem állhat utunkba. Egy öregúr haldoklása élete filmjévé áll össze, a tejesüveg ripityává törését Tarsem a vallásos ikonokat tablószerűen felvonultató Losing My Religion-ben is központi motívummá teszi. Szembetűnően a tablókhoz vonzódás, a „mozgó állóképekben” gondolkodás határozza meg munkásságát, nyilvánuljon az meg az R.E.M-klip Caravaggiót és Michelangelót idéző installációiban, a Be My Baby limlommal megtöltött medencéjében, vagy a Sweet Lullaby, közvetlenül már az alkotó későbbi nagyjátékfilmjeinek indiai ikonográfiáiban és élénk színkezelésében – minimalista monokromitástól a szemkápráztató színtelítettségig, kopár stúdióbelsőtől az életigenlő etno-érzékenységig. Mintha csak Salvador Dalí készítené Bollywoodban egy Jean Rouch-film storyboardjait; Tarsem azóta is egyedi fénytörésű kristálygömbjén keresztül szemléli a valóságot.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1131 átlag: 5.44 |
 |
|
