KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napfivér, Holdnővér

Koltai Ágnes

 

A diáklázadások és a hippimozgalom a nyugati konzumkultúra sajátos árucikkeivé váltak. Olyan filmek próbálták integrálni, „megszelídíteni” az ifjúság lázadásait, mint az Eper és vér, a Szelíd motorosok. Ehhez a bagatellizáló tendenciához csatlakozik Franco Zeffirelli 1972-es Napfivér, Holdnővér című filmjével. Hősének, Assisi Ferencnek sincs sok köze a modern nagyvárosi szökevényekhez, de a háttérben, ügyesen megbújtatott félreérthetetlen utalások, a hatvanas évek fiataljainak egyik nagy sztárja, a lágy, dohányfüstös hangú Donovan dalai elmossák az időt, a történelmet.

Tényszerűen, de társadalmi-történelmi összefüggései nélkül filmesítette meg Zeffirelli Assisi Ferenc életét: jólétben telt, gondtalan ifjúságát, háborús sebesülését, hosszú gyógyulását és a „szegény Krisztus” követését. Hiteles a filmben minden, az öltözékek, a tárgyak, az egyházi ceremóniák, csak a lényeg nem: az Isten utáni vágy feltámadása. A számtalan apróság andalítóan hat a nézőre, s a rendező „mesterien” kerüli meg azokat az elsősorban politikai kérdéseket, hogy milyen társadalomból és miért vonult ki Assisi Ferenc, hogy szegénységet hirdető tanai kikre és miért voltak veszélyesek, és hogy az egyház, végül is miért fogadta kebelébe. Ferenc és Klára ártatlan, kicsorduló szívű szépségek, fiatalságukkal, szertelenségükkel lopják be magukat szívünkbe. Könnyes nagyjelenetek, zöldellő mezők, rebbenő madarak hirdetik a mennyei boldogságot. A finálé, a rebellis fiatalok megdicsőülése – a pápa megcsókolja Ferenc lábát – az állhatatosság, a kitartás dicsőítése, holott valójában a kis, közösség a nagy politika eszköze lett. Az egyház kereteit elfogadó, az elvilágiasodott papságot ellensúlyozó ferenceseket az egyház a korai eretnekmozgalmak leszerelésére használta fel. Assisi Ferenc nyomorban, kitaszítottságban viruló „boldogsága” csak utólag ilyen könnyfakasztó. Negédesen szép ez a lázadás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/02 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7188