KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Psycho

Janisch Attila

 

Iszonyatos látni a moziban pergő képeken azt az erőfeszítést, amit a filmkészítők arra szántak, hogy újrateremtsenek valamit, ami már létezik.

Szó szerint újraforgattak egy filmet, amely ma már legenda, műfaji, filmnyelvi alapvetés, a mozi-rettegés egyik fokmérője, és amellett egyszerűen remekmű. A forgalmazói ajánlás szerint az ezredvég ízléséhez igazították a mára már öregecske eredetit. Még ha csak ez történt volna. De valójában nem tettek mást, mint középszerű színészekkel újrajátszatták a valamikori szerepeket. Újra berendezték az azóta (figyelem!) múzeummá, zarándokhellyé vált eredeti helyszíneket. A berendezési tárgyakat szigorúan ugyanazokból a raktárakból válogatták és a ruhákat is hasonlóra szabták. A kamerát pontosan ugyanoda tették, ahová az eredeti gondolat megálmodta azt. S talán még a napnak is hasonló szögben kellett sütnie, mint akkor, vagy ha nem, hát magas létrát hoztak és felküldtek valakit, hogy jobb beesési szögre bírja a renitenskedőt.

Így készült ez az ezredvégi psycho. A címet ezesetben illő csupa kisbetűvel írni, minthogy ez nem cím, hiszen nem nevez meg semmit.

Psycho – filmcímként csak egyetlen műre érvényes továbbra is. Psycho csak egy van. 1959-ben készült, és az alkotó jogán egy Alfred Hitchcock nevű rendező tulajdona. Janet Leigh és Anthony Perkins színészek és Bernard Herrman zeneszerző osztoznak a rendezővel e tulajdonjogon, és kisrészvényesként az a sok millió néző, aki tulajdonjogot vett, azzal, hogy megvásárolta jegyét a filmre.

A kisbetűs psycho rendezőjét Gus Van Santnek hívják. Kisstílű tolvaj, aki előbb talán csak másolatot kívánt készíteni a műtárgyról, de később olyan ostoba volt, hogy saját másolatát lopta el.

Most ezt mutogatja úgy, mintha az övé lenne. Nem tudja, hogy ami van, az létezik. Azt nem lehet ellopni. Nem lehet megszüntetni. Nem lehet átírni. Lehet lekaparni egy műtárgyról az eredeti alkotó-tulajdonos nevét, de a mű mégis az övé marad. A tolvaj lelepleződik. Lehet ügyes másolatot is készíteni és ráírni az eredeti alkotó nevét. Félő, hogy lesz valaki, akinek még a hamisítónál is jobb a szeme: a csaló lelepleződik. De aki csalóként vacak másolatot készít, majd a saját nevét írja a hamisítványra, azt már nem is kell leleplezni. Azon az egész világ röhög.

„Vigyázat, csalok!” - figyelmeztet az igazi bűvész, de hiába lessük, mit csinál, nem látjuk a trükköt. Gus Van Sant szájából 1998-ban így szól a mondat: „Vigyázat, tehetségtelen vagyok!”

És igaza van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3967