KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Orosz média

Kino

Vígh Zoltán

Minden művészetek közül számunkra legfontosabb a film. Ezt ugyan a szovjet kisiskolásoknak is illett tudnia, pontos kötet- és lapszámmal a Lenin összesből. Ma azonban a hajdani évi százas szériák helyett jó kéttucatnyi, átlag költségvetésű film készül, már ha találnak elegendő szponzort, mert az államilag finanszírozott alkotás is a múlté.

Van helyette viszont orosz filmshowbiznisz, amelynek sztárjai és pénzeszsákjai évente kétszer sereglenek: egyszer az, egyre szegényedő moszkvai filmfesztiválon, másodjára pedig a hazai Oscar-pótló szemlén, a Niké-díj kiosztásán. Ezeken az eseményeken azonban sokkal nagyobb figyelem irányul a meghívottak öltözékére, partnerválasztására és csípős megjegyzéseikre, mint magukra a díjazottakra.

Pedig az orosz filmek nem rosszak. Mivel rendületlenül divatos a történelem, és akadnak rámenős producerek, nem gond kiállítani egy-két kozákszázadot vagy néhány elsőosztályúan konzervált Ferdinánd rohamlöveget. Eltűntek viszont a kötelező, egyébként teljesen felesleges betétdalok, amelyeket rendszerint a vászon közepén könnyben ázó hősnők adnak elő. Az általános filmhangulat inkább a kegyetlenség és az abszurditás felé hajlik.

Az 1996-os év nagy sikerének a Kaukázusi fogoly ígérkezik, ami nem azonos Tolsztoj azonos című művével. Bár a történet hasonló, most játszódik, és arról szól, hogy mi történik két orosz katonával – egy megkeseredett zászlóssal és egy tapasztalatlan újonccal –, akik harcias kaukázusi hegylakók (csecsenek? dagesztániak? abházok?) fogságába esnek. A kritikusok egy része legalább akkora szenzációnak jósolja, mint Mihalkov Csalóka napfényét (ezt ki fordíthatta így, amikor az Utomljonnije szolncem bágyasztó, őrjítő, perzselő szoláris tevékenységre utal?). A hasonlatosságot erősíti, hogy Mihalkov filmjének NKVD-ügynöke, Oleg Mensikov alakítja az öreg katonát, ami önmagában sikert ígér.

De akad figyelemreméltó a kevésbé körülreklámozott mozik között is. Ilyen A vadászat nemzeti sajátosságai című gonosz szatíra, amelyben tisztán fellelhetők a gogoli hagyományok. A sztori: finn történészhallgató disszertációt ír a vadászat kultúrtörténetéről, és Karéliában szeretné megnézni, milyen most az orosz hajsza. Álmaiban franciául beszélő arisztokraták, gárdatisztek, kozák atamánok űzik a vadat. A valóságban egy orosz tábornok sleppjévell együtt tanyázik le – természetvédelmi területen és vadászati idényen kívül –, hogy napokig tar vodkativornyát lásson. A film készítőinek maró nemzeti öngúnya számtalan képtelen szituációra ad muníciót, hogy végül reményvesztett apátiába torkolljon. Rövid idő alatt a normális finn, aki a film elején még a civilizáció reménysugara volt az oroszországi káoszban, hozzáidomul tehetetlen vendéglátóihoz.

Különben Moszkvában orosz filmet nézni meglehetősen nehéz – a mozik java részében friss hollywoodi produkciókat vetítenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/06 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=313