KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A befejezetlen játszma

Vida János

 

Emlékmű ez a film, annak is szánták: a kínai polgárháború és a japán militarizmus áldozatainak emlékműve. A történet a húszas évek első felétől az ötvenes évek második feléig ível át, a kínai–japán kapcsolatok viharos korszakain keresztül a kínai–japán barátság megújulásáig, amit nem csupán a záró jelenetek érzékeltetnek, hanem a főcímadatok is: kínai és japán rendezők, írók, operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, hangmérnökök, szereplők, gyártó cégek kiszámítottan egyenlő arányban szerepelnek egymás mellett.

Az alkotók mindazonáltal nemcsak az alkalmi koprodukciós filmek, hanem általában az alkalmi filmek buktatóit is jó érzékkel elkerülték, amennyiben nagyszabású – 134 perces – művük nézője, hacsak nem készül előre föl, egy pillanatra sem veszi észre ezt a kiszámítottságot. Közben többnyire az az érzésünk, mintha kínai mozidarabot látnánk, amelybe valamilyen különleges ecsettel szokatlan színeket kevertek. Mindkét részről hazájukban hírneves és népszerű színészek formálják meg a főbb szerepeket – sőt némely kisebbet is –, de ebből sem kerekedik sztárparádé.

A gyönyörűen fényképezett film egységes világának megteremtéséhez nyilván jelentékenyen hozzájárult Szató Dzsunja japán társrendező közönségfilmeken edződött gyakorlata. Szató, aki pályája kezdetén egy ideig Imái Tadasi (a Szamurájhűség rendezője) asszisztense volt, már harmincéves korában (1962-ben) rendezett első játékfilmjében, A szárazföldi hadsereg kegyetlenkedéseinek történetében leleplezte az egykori japán militaristák bűneit. (Magyarországon a Szuperexpresszt, az Ádáz hajszát, a Bizonyítási eljárást láthattuk munkái közül).

A befejezetlen játszma ugyanolyan részletező realizmussal ábrázolja a kínai és a japán hadurak kíméletlenségét saját népükkel szemben, mint a Kínába betörő japán hadsereg háborús bűneit, megjeleníti a keservekkel teli esztendők hétköznapjait, s az első békeévek nyomorúságát is, csak az 1956-ban játszódó befejezésbe csúszott egy kevés – talán szándékolt – anakronizmus: ezek a jelenetek inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5703