A habrózsaszín cukrászsüteményekre emlékeztető filmek csak látszólag súlytalanok. A részecskék között – láthatatlan szalmonella módjára – mindig ott fészkel valami örök érvényű igazság.
A Sorsjegyesektörténetében a becsület tányérsapkás-gumibotos bajnoka, az igazságos járőr (Nicolas Cage) – miután egyéb anyagi lehetőségei elapadtak – lottószelvényét ajánlja fel borravalóként a krémpuding-lelkületű pincérnőt alakító Bridget Fondának. A számokat kihúzzák, a rend őre állja a szavát: feleznek.
New York „jólelkeitől” távol áll a milliomos attitűd, ellentétben Cage filmbéli feleségével (Rosie Perez), akinek igézően közönséges nagyravágyása nemcsak e sziruptengert teszi elviselhetővé, de még a bárgyúan jóravaló párocskát is összeboronálja. A nagy borona eredménye: válóper, melynek során a volt férj és a gyorsbüfék Teréz mamájának pénze az öntudatos nejé lesz.
Az álompárt mindez különösebben nem izgatja. A közös görkorcsolyázások összekovácsoló élménye feledteti vagyonuk elvesztése felett hullatott könnyeiket; ők ugyanis tisztában vannak azzal, amit a nézőnek e (rózsa)színes amerikai habköltemény megízlelése után hatalmas életbölcseletként summáznia kéne: a pénz nem boldogít.
