KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szállodai szoba

Mátyás Péter

 

Monicelli a Szállodai szobában kétféle filmtípus vegyítésével próbálkozott. Az első, a jólismert patentokra épülő olasz vígjátékok, míg a második a film készítéséről és lehetőségeiről szóló alkotások műfaja. Mindez egy nagyszerű ötleten alapul.

Három fiatal elrejt néhány kamerát egy szállodai szoba szellőzőnyílásaiban, s rögzíti az eseményeket. A felvett tekercseket átadják Mengaroni producernek (Vittorio Gassman kitűnő alakítása), aki hozzáforgatással, a dialógusok átírásával kikerekíti azokat. A film legjobb részletei ezek a titokban ellesett, frivol és pikáns életjelenetek. A rendező a tőle megszokott rutinnal, az olasz komédia hagyományos eszközeivel, szatirikusan, olykor patetikusan vezeti végig nézőit a történeten, bár a szerelmesek kalandjainak bemutatásában helyenként fáradtnak tűnik.

A Szállodai szobának azonban van egy izgalmasabb olvasata is, középpontban a fikció és a valóság kapcsolatával. Mengaroni a beavatkozás kreatív jellegére hivatkozva megmásítja a „tökéletesen hiteles” nyersanyagot, de miközben a kikémlelt szereplőket fiktív szituációkba kényszeríti, átalakítja azok életét. E dramaturgiai csavar mögött számos gondolat húzódik meg, képzelet és valóság egymásrautaltsága és polémiája, a film által manipulálható élet, s egy kritikai észrevétel az önmagukat pénzért eladó, érzelmeiket kiárusító emberekről. Monicelli távolságtartással ábrázolja karikatúraszerű alakjait, s Godard-i effektusokkal jelzi, hogy moziban vagyunk: Mengaroni néha kibeszél a nézőkhöz a filmből, s az operatőrt többször felszólítják, hogy élesítsen az optikán. Gassman, aki alkalomadtán a rendező szócsöve, szellemes célzásokat tesz a filmművészet néhány alkotására. Monicelli – aki 1952-ben, Stenóval együtt készítette a Hűtlen asszonyokat, a neorealizmus e ma is érdekes dokumentumát – s aki később kommerszet rendezett –, jól tudja, hogy a filmművészet nagy utat tett meg az elmúlt 30 esztendőben, ezért a régi és újfajta „művészfilm”, a Rossellini kontra Bertolucci ellentétpár felállítása csak látszólagos és önkritikus lehet.

A Szállodai szobában összetalálkozott két film közül az elsőt, a szórakoztató és közönségvonzó művet most is maradéktalanul sikerült létrehoznia. Ám a másik csak – szándékoltan – a poénok és utalások szintjén fogalmazódik meg. Ezt a mélyebb és jelentősebb filmet Monicelli nem vállalta. Ezeket az alkotásokat ma már mások rendezik helyette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5619