KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éden

Árva Márton

Eden francia, 2014. Rendezte: Mia Hansen-Løve. Írta: Sven és Mia Hansen-Løve. Kép: Denis Lenoir. Szereplők: Félix de Givry (Paul), Pauline Etienne (Louise), Vincent Macaigne (Arnaud), Hugo Conzelmann (Stan). Gyártó: CG Cinema / France 2 / Blue Film. Forgalmazó: Vertigo Media. Feliratos. 131 perc.

A 90-es évek hajnalán egy maroknyi francia fiatal kiemelkedett a füstös bulik mámorából, világhírig ívelő dj-karriert futott be, és úgy formálta át az elektronikus zenét, hogy ennek hatása máig érvényes. Az Éden majdnem róluk szól. Mia Hansen-Løve negyedik egészestése a zenei pályát elhagyó testvére élményeit rendezi az alter-egóként fellépő fiatal dj, Paul hullámvasút-történetévé, emellett bő másfél évtizedet felölelő hangulatkép-kollekciót is kínál a színtérről. A kétfajta vállalás csúfosan szétszakítja a munkát, ami ráadásul egyik fronton sem meggyőző. A rendezőnő megőrzi sajátos attitűdjét: a drámai tetőpontokat apró gesztusokká lapítja, az egyszerű cselekményt felmorzsolva mutatja be, és a heves érzelmeket is hosszan leülepedve vizsgálja. De míg ezek a megoldások többé-kevésbé érzékletessé tették az életmű korábbi, családi-párkapcsolati fókuszú darabjait, itt a nézői átélés útjában állnak. Hiába rakódik egymásra pénzügyi csőd, drogprobléma és szerelmi csalódás, ha a kölyökképe mögött agg lelket cipelő főhős is csak fáradt buborék a barátnők és művésztársak visszafogott pezsgésében, ahol még Greta Gerwigre is bántóan jellegtelen szerep jut. Hiába nyerünk közvetlen betekintést a garage („mint a house, csak diszkósabb”) stílus múlandó diadalába, ha a zenészi motivációk felkutatása helyett puszta logisztika keretezi a fellépéseket, a nemzedéki eufória-élményt pedig főként a nyomasztóan ötlettelen buli-jelenetek szállítják.

Ahogy a főhőst és társait lépten-nyomon kísérti a közös startvonalról indulva mindenkit leköröző Daft Punk duója (már-már arcátlanság, ahogy a Paul karriercsúcspontjaként tündöklő New York-i szereplés jelenetében felcsendül a One more time), úgy lebeghet a néző szeme előtt a Llewyn Davis világa, ami a művészi és emberi kudarcok ábrázolásában is könnyedén leiskolázza az Éden erőtlen példameséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12272