KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jade

Ardai Zoltán

Megint egy tetemes költségvetésű erotikus zsarufilm, a forgatókönyv szerzője ismét Joe Eszterhas. Ugye, milyen jó? És a mostani főhős már nem is holmi kis elszigetelt, úri kéjgyilkosságot nyomoz, hanem egy egész (sőt, dúsított) Profumo-ügy kibogozásán fáradozik. Sötét szenátorok, gubernátorok, gazdag jogászati tekintélyek titkos pásztorórákon kíméletlenül videózzák, mardossák, hágdossák az ország hosszúlábú nőit és bizony durva halálesetek is történnek; néha bálkirálynők az áldozatok, néha egy-egy kamarás. Az a szexuális irányzat, amelyet az Eszterhas-scriptek szerint az előkelők általánosan preferálnak, kerüli a szeretők nagy testfelületeken való érintkezését; dühödt tarantelIákat tekint mintának. A lampionos ágykölteményekről olykor kinyúlnak a csápok a környező pazar dísztárgyhalmaz felé is, onnét pigmeus lándzsát, azték szekercét, török zsinórt vonnak közelebb, hogy ezek az eszközök hamarosan a végsőkig emelhessék a szerelem fényét.

William Friedkin eddig sohasem rendezett ennyire iparszerűen, még sohasem merült el ilyen élettelen tökélyben. Bűnügyi mozi helyett most puszta forgatókönyv-megvalósítást állított elő,, egyfajta filmszimulációt. Így a Jade-ben színészet sincsen. Eszterhas óriás honoráriumú, autoepigonista filmtervezetének hideg és száraz formalizmusa megül minden képet, minden arcot. A friedkini munka izgalmi tetőpontja az az üldözésjelenet lett, amelyben az üldözött bűnös kocsi egyszercsak visszatámad és borzalmasan hazavágja a másikat. De tulajdonképpen nem találni magyarázatot a bűnüldözői lelkesültségre: vajon miért nem mindegy, hogy a fémagyú szereplőgárda meddig öldösi egymást? A Jade inkább csak lakberendezési bemutatóként érdekes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=42